CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm, hogy én is szót kaptam az általános vitában; igyekszem rövid lenni.
Ennek a csomagtervnek tulajdonképpen minden tételét támadni tudnám, és bizonyára talán sikert is aratnék vele. Ebből következik logikusan, hogy ha minden tételét támadni tudnám, akkor az egészet is el kellene utasítanom. Hogy mégsem ezt teszem, annak két olyan fő oka van, amely egészen rendkívüli. Az egyik a múlt öröksége, a másik pedig a nemrég megalakult Kormánnyal szemben táplált bizalom.
A bizalommal kapcsolatban engedjék meg, hogy rögtön elöljáróban megjegyezzem: ennek az egész vitának ez a vízválasztója. Nyilvánvaló, hogy ezt a csomagtervet csak azok fogják megszavazni, akik bíznak a Kormányban.
A múlt örökségével kapcsolatban egyetértek azzal, hogy nem kell nagyon messzire menni a múltba; semmiképpen nem kell az ókori Görögországig visszamenni – de legalább Jaltáig vissza lehet menni, mert ami Jaltán és Magyarországon történt, azok összefüggnek, és tulajdonképpen az IMF-nek a szakértőit meghaladó politikai régiónak előbb-utóbb figyelembe kell venni kis hazánknak és az egész kelet-európai térségnek ezt a tragédiáját, ami itt bekövetkezett. Úgy érzem, hogy ez is a tárgyhoz tartozik.
A múlt örökségével kapcsolatban: amikor a szocializmusban gazdasági kérdésekről vitatkoztunk sokszor, nekem mindig az jutott eszembe, hogy a bezárt szobában, égő lámpa körül keringenek lepkék, kis rovarok, s egyszerűen nem tudnak belőle kitörni. Ez a múlt öröksége, amelyben még lényegében most is benne vagyunk. Viszont valami mégis történt, s ezt én úgy fogalmaznám, hogy a szocializmus lámpáját végre eloltották, kinyitották az ablakot – csak még nem tudunk kirepülni a szabad levegőre. Aki ezt nem tudja megélni, az nem tud szívvel-lélekkel azok mellé állni, akik most elindulnak egy úton; ha népszerűtlen is az intézkedés, de megpróbálnak valamit tenni.
Sajnos a magyar társadalom ezt a rendszerváltást még nem élte át igazán, s a tegnapi vita alapján az a benyomásom, hogy még itt, egyes képviselőtársaim sem. Csak ezért jöhetett még egy olyan gondolat is itt felszínre, hogy az Antall-kormánynak ezt az intézkedését az egyik hozzászóló a Rákosi-rendszer intézkedéséhez hasonlította. Véleményem szerint ez a teljes felfordítása a tényleges helyzetnek, mert erről szó sincs.
S engedjék meg, hogy még azt is megjegyezzem – mielőtt szakmai kérdésekre térnék – ez a kialakult helyzet tulajdonképpen sokkal tragikusabb annál, mintsem bárki is ebből politikai tőkét kovácsoljon.
A lakosságra rótt terhek. Természetes, hogy azok a kormánypárti képviselők, akik feltehetőleg a csomagterv mellett fognak szavazni, sem értenek egyet azzal, hogy csak úgy önmagában, l'art pour l'art a lakosságot terheljük. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy ha végre a szocializmus lámpáját leoltották, kinyitották az ablakot: el kell indulni a szabad levegő felé. Ennek gazdaságilag a lényege az, hogy végre meg kell történni a vállalkozásfejlesztéseknek, s itt említeném meg azt, amit Békesi László képviselőtársunk mondott; ő három fő pontban jelölte meg a kialakult nehézségeknek az okát.
Én ehhez a három fő ponthoz egyet még mindenképp hozzátennék: azt, hogy sajnos a voluntarista alapú gazdaságpolitika nem tudta megteremteni az igazi vállalkozásfejlesztést, az igazi vállalkozásélénkítést. De hozzáteszem mindjárt, hogy ezzel még a jelenlegi Kormány is adós. Én ezt a csomagtervet csak úgy tudom elfogadni, hogy bízom abban: küszöbön áll a vállalkozásoknak a megfelelő élénkítése; mert csak ezzel együtt élhet ez, csak ezzel együtt van egyáltalán valami esélyünk és sanszunk, hogy – a hasonlatom szerint – a szabad levegőre ki tudjunk menni.Ez a csomagterv tehát úgy fogadható el, ha – nem a távolabbi jövőben – valóban megtörténik a vállalkozásoknak a megfelelő élénkítése. Én azt hiszem, hogy itt rövidesen a Parlament is ezzel foglalkozni fog.
Még egy tételt, egy kört szeretnék érinteni. A szociálpolitikát érintő tervet, amely a csomagtervben található. Nyilvánvaló, hogy mindenki, aki meg fogja szavazni a csomagtervet, azzal a felemás érzéssel teszi, hogy ez az előirányzat erre a célra kevés.
Kiemelném a családi pótlék összegét. Kevés. Én erről a helyről szeretném felkérni a Kormányt, személy szerint a pénzügyminiszter urat, hogy – figyelemmel kísérve a gazdaság alakulását – a költségvetési törvény módosításával is bármikor, de minél hamarabb nyúljunk hozzá ehhez; mert a családi pótlékot tartom a legkritikusabbnak, a jövőt is figyelembe véve.
Azzal a kéréssel fordulok tehát a Kormányhoz – elfogadva a csomagtervet –, hogy ne feledkezzék el a szociális kérdésekről, tegye meg a vállalkozás élénkítéséhez szükséges intézkedéseket. Ha ez bekövetkezik; befejező gondolatként még egyszer ki szeretném fejezni bizalmamat a jövőbeni és a jelenlegi Kormányban. (Taps a jobboldalon.)
