ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Full text search

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Köszönöm miniszter úr válaszát. A határozathozatal következik. Emlékeztetem képviselőtársaimat arra, hogy a törvényjavaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Bocsánat, figyelmeztettek, hogy képviselők kinn vannak a folyosón részben, várjunk egy kicsit, míg visszajönnek helyükre.
Tehát ismétlem: a határozathozatal következik, és hogy a törvényjavaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, és a szavazatszámlálásra az előbbi módon kerül sor.
Először a módosító javaslatról kell döntenünk. Kérem, szíveskedjenek tehát elővenni dr. Vastagh Pál képviselőtársunknak az MSZP parlamenti csoportja nevében benyújtott módosító javaslatát, amely a 183–as számon található. A javaslat lényege: az állandó lakóhelyen kívüli szavazáshoz szükséges igazolás postai úton is kérhető, illetve továbbítható legyen.
A bizottság a módosító javaslatot nem támogatja, a miniszter úr sem.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem szavazni.
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 70 'igen" szavazattal, 142 ellenszavazattal és 25 tartózkodással a módosító javaslatot nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kérem szavazni!
(Közbeszólások: Hányas szám?)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit