ZOMBORI MÁTYÁS (SZDSZ)

Full text search

ZOMBORI MÁTYÁS (SZDSZ)
ZOMBORI MÁTYÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szabad demokraták frakciót örömmel tölti el Csóti képviselőtársunk javaslata, mivel elképzeléseinkkel teljes mértékben megegyezik, egybeesik. Ezen igényünket a Varsói Szerződésből való kilépési szándék vitáján is megfogalmaztuk; megfogalmaztuk ezt bizottsági üléseken is, és megfogalmaztuk a plenáris ülésen is.
Ennek a kérdésnek a történelmi igazságtétel morális kötelezettségén túl aktuálpolitikai jelentősége is van.
Tárgyalások folynak a Szovjetunió által követelt összegről, amely a csapatkivonások nyomán itt maradó objektumok megváltásaként merül fel. Túlzottnak tartjuk a megjelölt összegeket, mivel ők nem tekintik anyagi kárnak az 1956-ban általuk lerombolt Budapestet, valamint a malenkij robotra elhurcolt emberek ezreinek okozott kárt, illetve ezen szerencsétlen sorsú emberek rabszolga módon való dolgoztatása árán keletkezett gazdasági hasznot, továbbá nem számolnak a csapatkivonás során okozott környezeti károkkal sem.
Mi korrekt partneri viszonyra törekszünk úgy a Szovjetunióval, mint a többi szomszéddal, és ezt oly módon látjuk elérni, hogy az eddigi történelem hamisítását a tények tisztelete váltja fel.
Remélem azt, hogy az előttünk fekvő országgyűlésihatározat-tervezet elfogadása hozzásegíti mindkét felet a két ország közötti rendezett viszony mielőbbi kialakításához. (Általános taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit