KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ) Szeretnék elébemenni azoknak a kifogásoknak, amelyeket Kónya Imre képviselőtársunk fogalmazott meg. Én nem a Kormányt valamivel gyanúsítva, vádolva, hanem félig-meddig a Kormány védelmében szeretnék itt szólni.
A Kormány védelmében, mert úgy tűnik, hogy a Kormány bizonyos naivitással kezeli ezeket a jelenleg működő titkosszolgálatokat. De mintha bizonyos naivitással kezelné a rendelkezésre álló hivatali apparátusokat. Szemben ül velem Bogdán Tibor úr, lehet, hogy azt fogja mondani, hogy ő már azt, amit elmondandó vagyok, már megcáfolta a bizottsági ülésen, mégis úgy gondolom, hogy a plenáris ülésre is tartozik.
Nevezetesen, az egyik megjegyzésem az, hogy időnként úgy tűnik, mint hogyha a törvényelőkészítő apparátus arra számítana, hogy a Parlament figyelmetlen, és itt minden keresztülmegy. Ez volt már az érzésem akkor is, amikor az amnesztiatörvényt vitattuk, de amelynek – tudjuk – az eredeti változatában olyan mentesítési, mentesülési lehetőségek voltak, amelyeket az illetékes bizottságban éppen a kormánypárt vagy képviselőinek szemfülessége szűrt ki, tehát már egy módosított változatban került ide a Ház elé.
Ez történt most is. A törvény eredeti fogalmazásában csak az állt, hogy a Minisztertanács tagját bízza meg a miniszterelnök a titkosszolgálatok felügyeletével. Tehát az eredeti törvényszöveg lehetővé tette volna azt, hogy mondjuk akár a belügyminiszter legyen a titkosszolgálatok felügyelője. Ennek következtében létrejöhetett volna az a helyzet, hogy a mostani belügyminiszter tulajdonképpen még nagyobb és részben titkos hatalommal is rendelkezik. Nagyobb hatalommal, mint a korábbi, amúgy is – véleményem szerint, s a korábbi vélekedés szerint – túlzott hatalommal rendelkező Belügyminisztérium. A titkosszolgálatok, a nemzetbiztonsági hivatal és a másik három hivatal elválasztására éppen azért került sor, hogy ez a nagy hatalomkoncentráció megszűnjék.
Eredeti formájában, a módosító indítvány nélkül ez a törvény lehetőséget adott volna ennek a hatalomnak a még nagyobb méretben való rekonstruálására.Ezt a bizottsági vita valamennyire kivédte. Most már – módosított formában – egy tárca nélküli minisztert kíván a miniszterelnök, a Kormány megbízni a titkosszolgálatok felügyeletével.
Közben a bizottságban vitatkoztunk azon, hogy ez nem jelenti-e egy új minisztérium létrehozását. Szerintem annak ellenére, hogy jogi érveket lehet felhozni ez ellen az aggodalom ellen, minthogy ennek a tárca nélküli miniszternek módja, sőt szüksége van arra, hogy egy bizonyos apparátust hozzon létre, tulajdonképpen észrevétlenül létrejöhet egy nemzetbiztonsági minisztérium, amelynek a kezében van valamennyi titkosszolgálat. Tehát megint egy olyan, némileg ellenőrizhetetlen hatalmi centrum jöhet létre, amelynek a létezése nem kívánatos, és amely esetleg a Kormány számára sem olyan nagyon kívánatos.
A másik probléma az, hogy ez a törvény tulajdonképpen végrehajthatatlan, mert a jelenlegi szabályozás szerint a katonai titkosszolgálatokra – tehát a katonai elhárításra és a katonai hírszerzésre – a Honvédelmi Minisztérium és voltaképpen a honvédség főparancsnoksága ügyel fel. E felett pedig eleve nem lehet hatásköre a tárcanélküli miniszternek, még a miniszterelnök hatásköre is megkérdőjelezhető, hiszen itt vannak olyan hatáskörök, amelyek közvetlenül a köztársasági elnök alá tartoznak, ez a tárcanélküli miniszter tehát egyszerűen nem tud felügyelni ezekre a titkosszolgálatokra.
Nem tud továbbá azért sem, mert – ugyancsak a jelenlegi szabályok szerint – a titkos eszközök alkalmazása az igazságügy-miniszter feladata. Itt tehát megint csak egy miniszteri tárcának a felügyeletét bízzuk egy tárcanélküli miniszterre, ami jogi zavart teremt.
Azt gondolom tehát, hogy jogilag is – éppen a joghézagok és a jogi ellentmondások elkerülése érdekében – csak az képzelhető el, hogy a minisztertelnök ügyeljen fel ezekre a titkosszolgálatokra. A miniszterelnök felügyelete teszi lehetővé azt, hogy ne történjék meg ezeknek a titkosszolgálatoknak olyan összeolvadása, amely megint csak ezt a nemkívánatos hatalmi centrumot hozná létre. Azonkívül azt gondolom, hogy a miniszterelnök rendelkezik azzal az erővel és tekintéllyel, amely ezeknek a titkosszolgálatoknak a kordában tartására képes. Márpedig azt hiszem, hogy erre a kordában tartásra nagyon is szükség van, nagyon is szükség lehet.
Tudjuk azt, hogy például Csehszlovákiában egy parlamenti bizottság, amelynek a vezetésével a Parlament Václav List bízta meg, akiről tudjuk, hogy mint ellenzékit 1968 után minden értelmiségi munkakörből kitaszították, és sokáig favágóként dolgozott, egy szűrést hajtott végre, egyenként hallgatta meg a titkosszolgálatban működő tiszteket, és döntött afelől, hogy megmaradhatnak-e egy majdani nemzetbiztonsági szolgálatban, vagy átkerülnek más rendőri szolgálatba, vagy pedig el kell hagyniok ezt a pályát. Magyarországon semmiféle ilyen ellenőrzés nem történt. Igazából nincs senkinek – a nemzetbiztonsági bizottságot is beleértve – áttekintése arról, hogy a volt belső elhárításból hányan kerültek át a jelenlegi nemzetbiztonsági szolgálatba és a többi titkosszolgálatba.
Nem is ez a legnagyobb probléma, hogy netán némelyek átkerültek ide, hanem én egy kicsit nyugtalanító problémának látom azt – ami senki előtt sem titok –, hogy ezek a titkosszolgálatok eléggé közvetlenül a szovjet titkosszolgálattal, a KGB-vel és a szovjet katonai titkosszolgálattal való együttműködésben dolgoztak. A belső elhárítás számára azonban ez az együttműködés bizonyos fokig távolabbi kapcsolatot jelentett, bár a Belügyminisztérium épületében ott működött a KGB rezidentúrája, egy egyszerű elhárító tiszt azonban nemigen került személyes kapcsolatba a szovjet elhárítással és a KGB-vel.
Jelenleg ezt a nemzetbiztonsági szolgálatot nagyrészt az egykori belügyminisztériumi hírszerzők vették át. A hírszerzésből került át a Nemzetbiztonsági Hivatal élére annak jelenlegi vezetője, Nagy Lajos ezredes úr is. Nem akarok senkit semmivel gyanúsítani, de egyszerűen a szakmai munkából kifolyólag Nagy Lajos úrról is tudjuk, hogy hosszú ideig az Egyesült Államokban teljesített szolgálatot, és elkerülhetetlen volt az, hogy személyes kapcsolatban legyen megfelelő szovjet partnerével. Én feltételezem, hogy ezeket a kapcsolatokat megszakították, de ezek mégis csak igen közeli kapcsolatok lehettek valamikor, és nem tudom, hogy a magyar demokrácia számára nem jelentenek-e jelenleg is veszélyt. Éppen a mai újságban olvasható, hogy a kelet-európai átalakulásban a KGB kulcsszerepet játszott. Feltehetjük azt, hogy a kelet-európai folyamatokban egy esetleges destabilizálódásban is kulcsszerepet kíván játszani a KGB. Én azt hiszem, hogy ennek a Parlamentnek, ennek a születőfélben lévő demokráciának létérdeke, hogy jobban ellenőrizze a titkosszolgálatot.
A nemzetbiztonsági szolgálat legutóbbi ülésén elhangzott az, hogy a titkosszolgálat létszám-költségvetése nem csökkenthető, mert hiszen a Romániából érkező menekültek ellenőrzése nehéz feladatot ró rájuk, de azért szeretném megkérdezni a tisztelt Házat, hogy vajon a titkosszolgálat munkatársait, ezt a sok száz vagy esetleg sok ezer embert, akinek a létszámviszonyairól, személyi viszonyairól nincs semmiféle áttekintésünk, ki ellenőrzi. Én azt hiszem, hogy a miniszterelnök nem háríthatja el magáról ezt a feladatot, egy olyan felelősséget, amelynek a vállalására igazán jogi és személyi okokból a jelenlegi Kormányban csak ő képes.
Ezért azt javaslom, hogy a tisztelt Ház utasítsa el ezt a törvényt, és addig, amíg nem születik meg egy átfogó nemzetbiztonsági törvény, maradjon ez a feladat a miniszterelnök kezében. (Taps.)
