SÁPI JÓZSEF (MDF)

Full text search

SÁPI JÓZSEF (MDF)
SÁPI JÓZSEF (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen könnyű és kellemetlen helyzetben vagyok egyszerre, hiszen az előttem szólók lényegében elmondották a törvényjavaslat minden pozitívumát. Én azért egy hiányosságra még egyszer hangsúlyozottan – ami ugyan lett közben, menet közben érintve – hadd hívjam fel a figyelmet. És ez egy általános társadalmi problémát érint.
A tegnapi Hét műsorában a következő mondat hangzott el: a munkanélküliek átképzése sem jelent megoldást, mert a mának képeznek, nem pedig a holnapnak.
Akkor, amikor szomorúságomra az évi béralap 1-1,5 százalékos elvonása mellett 1988-as adat szerint 4,7 milliárd forint folyt be ebbe az alapba, ebből csupán 3 milliárd került valóban beruházási felhasználásra. El tudjuk képzelni, hogy ez az 1991. évben milyen korszerűsítésre ad lehetőséget. Sajnos, úgy gondolom, hogy nem a jövőbe tudjuk illeszteni sem a szakképzésünket, sem pedig az átképzésünket, ami mindenképpen az elkövetkezendő években pedig szükségeltetne.
Egyetlenegy félreértést szeretnék – vagy talán félrehallást részemről – tisztázni még, hogy Körösfői képviselőtársam nagyon helyesen fogalmazott, hogy terjedelmére ugyan kis törvény, de annál nagyobb horderejű. Viszont nem feladata ennek a törvénynek megoldani az általa említett összes problémáját a szakképzésnek, mert az valóban csak egy teljes oktatási reform kapcsán oldható meg.Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit