BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár:
BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár:
BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az állami politikai intézményi szférában végbemenő mélyreható változások sorából kiemelkedik a helyi önkormányzatok megalakítása. Annak érdekében, hogy ezek a valós népképviseleten alapuló önkormányzati szervezetek megfelelően működhessenek, mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy a szervezeti és jogi garanciák mellett meghatározó jelentőségű az önálló gazdálkodás megalapozása.
Tisztelt képviselőtársaim a délelőtti költségvetési expozé kapcsán erről néhány szót hallottak. Talán érzékelhető volt belőle, hogy úgy véli a Kormány, hogy az önkormányzatok számára a talpon maradáshoz szükséges eszközöket ha szűkösen is, de biztosítani lehet, és ehhez a minimális eszközhöz hozzájárul egy kiegészítő eszköz, ami azonban nem kizárólagos, egy másik szempontból nézve egy olyan eszköz, amely ugyanakkor nem kötelező jellegű – ez lenne a helyi adók bevezetése, amelyről most szólani szeretnék.
A helyi önkormányzatokról szóló törvényben rögzített, eszközként szereplő helyi adórendszer az okkal kifogásolt, korábbi bürokratikus adórendszer helyett szeretne működésbe lépni, oldva az állami adómonopóliumot. Ebben az értelemben javaslatunk a múlt kritikája is. A ma még érvényben lévő elavult, és ezért megújíthatatlan tanácsi adók és adó jellegű kötelezettségek már nem biztosítanak megfelelő mozgásteret és elegendő forrást az önkormányzati típusú gazdálkodáshoz. Ezen adók szabályai jórészt központi vezérlésűek, s a helyi apparátusnak csak egyszerű végrehajtó szerepkört engednek.
Minthogy ez már nincs összhangban az önkormányzatiság tartalmával, szükségessé vált a települések önálló gazdálkodását segítő, a jelenlegi adókat felváltó – mármint a jelenlegi tanácsi adókat felváltó – olyan új, a helyi döntési autonómiára épülő adórendszer kidolgozása, amely megfelel egyrészt az európai normáknak, másrészt megőrzi a hazai adózási gyakorlat időtálló vonásait.
A helyi adókról szóló, most megtárgyalandó törvény olyan keret jellegű szabályozás, amely a települési önkormányzat számára biztosítja a jogot – s ezzel a lehetőséget –, hogy ezt konkrét tartalommal kitöltse. A törvényi keretek között az önkormányzat szuverén módon dönthet arról, hogy gazdálkodási feladatai és az ehhez szükséges forrásképzés érdekében él-e, és milyen mértékben az adóztatás jogával. Továbbá részleteiben meghatározza az adózás helyi szabályait, mint például az adó bevezetésének időpontját s az adó mértékét.
A javaslat az önkormányzat döntési autonómiája teljességének biztosítására törekszik azzal is, hogy kötelező mentességet, kedvezményt csak igen szűk körben határoz meg. Ez azt jelenti, hogy a kerettörvényben kötelezően előírt kedvezményeket, mentességeket a helyi viszonyok ismeretében tovább lehet bővíteni.
A bemutatott konstrukció a helyi adóztatási gyakorlat középpontjába – mint említettem – magát a települési önkormányzatot helyezi. Ugyanakkor a megoldás tekintettel van a főváros különleges helyzetére, más településektől eltérő sajátosságaira. Ezért a javaslat szerint a főváros esetében, a település egészét szem előtt tartva, a közgyűlés rendelkezhet a bevezethető helyi adók köréről, míg a bevezetendő helyi adók részletes szabályozását, az adó mértékét, a kedvezményt, a mentességet már a kerületi önkormányzatok állapítanák meg.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megnyugtatni Önöket, hogy a helyi adók bevezetésének lehetősége nem jelent parttalanságot az adóztatásban, mert a javaslat garanciális okokból az önkormányzatok és a potenciális adóalanyok érdekeire figyelemmel rögzíti azt a vagyoni és tevékenységi kört, amelyre adót lehet megállapítani. Továbbá meghatározza a bevezethető egyes adók mértékének felső határát, másfelől kizárja az adótöbbszörözés lehetőségét.
A szabályozás alapelve, hogy a beszedett adó csak az azt kivető önkormányzat forráslehetőségeit bővítheti, azaz saját elhatározása szerint gazdálkodik vele, s tőle semmilyen jogcímen el nem vonható.
A hazai adórendszerben előzmény nélküli helyi adóztatási lehetőség, amit most be szeretnénk vezetni, összhangban van a központilag szabályozott és ismert adókkal, tehát az ÁFÁ-val, az SZJÁ-val és a vállalkozási adóval, mivel a helyi adókkal lényegében a központi adókkal közvetlenül nem szabályozott vagyontárgyak, tevékenységek adóztathatók.
Tudom, képviselőtársaimat a helyi és a központi adók viszonya érdekli. Felhívom figyelmüket, hogy vállalkozásélénkítési törekvéseinkkel összhangban a vállalkozói szféra a helyi adót a vállalkozási nyereségadóból és az SZJÁ-ból költségként elszámolhatja. Távlatilag viszont egyértelműen mi is arra számítunk, hogy a helyi adóztatás térnyerésével és ennek arányában a központi adók fokozatos mérséklődésével kalkulálhatunk, ami tovább lazítja a település önkormányzati gazdálkodásának a költségvetéstől való függőségét. De ez, hangsúlyozom, a perspektíva.
A helyi adók rendszere olyan lehetőséget kínál, amelynek révén a helyi sajátosságokhoz, a gazdálkodási követelményekhez igazodóan a települési önkormányzat 1991-től jogosult az ingatlanvagyonhoz kapcsolódó építményi és telekadó, a helyi kommunális és idegenforgalmi célú fejlesztésekhez kötődő kommunális és idegenforgalmi adó, valamint a helyi gazdasági tevékenységet érintő iparűzési adó bevezetésére. Ezek közül tehát bármelyik bevezetésére, és ennél több adónem bevezetésére nem.
A javasolt eszközrendszer az újszerű lehetőségen túl egyfelől az eddigiektől eltérő szemléletet, olyan munkastílust kíván meg a frissen megalakult önkormányzatoktól, amely számol a mindenkori reális helyzettel, másfelől – ahogy mondtam – felelősség, és egyben a központi hatalomtól való bizonyos függetlenedést jelenti. Ez bizonyos mértékig a választással elnyert bizalom próbája lesz, hogy az önkormányzat mennyiben tud megfogalmazni a helyi közösség aktivitását ösztönző célokat, s ehhez hogyan tud az adó eszközével is forrást teremteni.
Úgy gondoljuk, az adóztatás törvényben biztosított joga erősíti az önkormányzat településgazdai szerepkörét, hiszen az adók meghatározásával, a kedvezmények és mentességek gyakorlásával a település gazdasági potenciálját is befolyásolhatják.
A számítások szerint a helyi adók differenciáltan, elsősorban a vagyoni helyzet függvényében terhelik a lakosságot és a vállalkozókat. Ha a rendszert az önkormányzatok a törvényben javasolt adóminimum szintjén működtetnék, és lényegében nem térnének el a kötelező mentességi körtől, tehát nem bővítenék a kedvezmények körét, akkor egy teljes évre számítva mintegy 26 milliárd forint helyi adóbevétel keletkezne az önkormányzatok számára.
A javaslat a helyi adók fokozatos bevezetésével számol, így a mai tanácsi adók, adójellegű kötelezettségek legkésőbb 1992. január 1-jével kell, hogy kiváltásra kerüljenek. Az önkormányzatok azonban már az 1991. évben élhetnek a helyi adóztatás jogával ott, ahol a bevezetés feltételei tisztességesen megteremthetők. Minthogy erre reálisan most már csak év közben kerülhet sor, így nyilván az előbb említett 26 milliárd forintos helyi adóbevételnek csak időarányos részével számolhatnak az önkormányzatok.
Tisztelt Országgyűlés! A helyi adóztatás lehetővé tétele korántsem valami újkori füstadó bevezetését jelenti, hanem azt, hogy az Országgyűlés által megszabott garanciális keretek között biztosítja ezt a forrásképzési lehetőséget is az önkormányzatoknak.
Kétségkívül vonzóbb lehetne az érintettek körében, ha az önkormányzatok továbbra is az államtól kérnék, és meg is kapnák a helyi célok megvalósításához szükséges összes anyagiakat. Ez azonban – mint ezt délelőtt is kifejtettem – a továbbiakban nem látszik járható útnak.
Az előbb említett bizalom aprópénzre váltása a hétköznapok gyakorlatában nem nélkülözheti az eddigieknél nagyobb önállósággal járó felelősség vállalását, a közösség sorsát hosszabb távon meghatározó, kétségkívül gyakran húsba vágó döntések meghozatalát. Az okos, racionális, a település érdekeit szem előtt tartó, a közösség áldozatkészségére építő önkormányzati döntéseknek elsősorban az a választó látja majd a hasznát, amely választó érzékenyen kíséri figyelemmel az önkormányzat által beszedett forintok hatékony felhasználását. Lehet, hogy már mondtam a tisztelt Parlamentben, még egyszer megismétlem, mert nekem nagyon tetszett az a kép, amit valaki fotózott egy nyugati országban járva: egy közmunka, és mellette egy plakát: Itt az Ön adója dolgozik.
Úgy gondolom, hogy ehhez a szemlélethez és ehhez a lehetőséghez az általunk beterjesztett kerettörvény megfelelő kiindulási feltételeket nyújt.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslatot a Kormány megvitatásra az Országos Érdekegyeztető Tanácshoz is beterjesztette, és az érintett parlamenti bizottságok is megtárgyalták. A bemutatott konstrukciót általános vitára ajánlva tartalmában, szabályozási megoldásaiban korszerűnek, a valódi önkormányzatiság elvéhez igazodónak minősítették.
Az eddig megismert észrevételek és módosító javaslatok jó része a helyi adókkal felváltandó úgynevezett tanácsi adórendszer oly jellemző megoldási technikáit, a mentességi, kedvezményi struktúrát keresik az Önök előtt fekvő törvényjavaslatban. Ismételten figyelmébe ajánlom a tisztelt képviselő hölgyeknek és uraknak azt, hogy a jelen esetben kerettörvényről van szó. Attól válik élő adórendszerré, ha az önkormányzati képviselőtestület úgy dönt, hogy szüksége van az ellátási színvonal javítása érdekében a helyi adóbevételekre is. Mert köztudott, hogy az önkormányzati gazdálkodásban a stabilizátor szerepét betöltő különböző támogatások mellett az önkormányzatok számíthatnak a tulajdonukba kerülő vagyontárgyakból eredő hasznosítási forrásokra is. Szeretném ezt külön kiemelni. Ugyanis már most is jelentős vagyonok kerültek az önkormányzat kezelésébe, és ez a rendezés – mint ezt már ma délelőtt is, és az elmúlt hetek folyamán is többször hallottuk – még tovább rendeződik, de én azt gondolom, hogy egy ingatlanvagyon hasznosításának tartós bevételi forrásjellege fontos lehet majd a későbbiekben is az önkormányzatok feladatai pénzügyi fedezetének a megteremtésében. Nem beszélve továbbá az SZJA-részesedésről, amelyről szintén hallottuk: az önkormányzatok rendelkezésére áll.
Mindezek gazdasági mérlegelésével az önkormányzat arra a következtetésre juthat, hogy a település lakosságának jövedelmi terhelhetőségi viszonyai ismeretében él, vagy sem a helyi adóztatás lehetőségével. Ez pedig azt is jelenti, hogyha a tisztelt Ház a hagyományos adótörvények alapján kívánja központilag meghatározni a kedvezményeket és mentességeket, akkor nem csupán a települési önkormányzatot fosztja meg a helyi adópolitika formálásától, hanem éppen a központilag állított korlátok miatt a javaslatok értelmét, a lényegét veszíti el, hogy az önkormányzat döntési szabadságán nyugvó helyi adóztatást szeretnénk megvalósítani.
Kérem tehát, hogy az Önök asztalán lévő törvényjavaslatot mindezek mérlegelésével tárgyalják meg, és fogadják el.
Köszönöm a figyelmüket. (Gyér taps.)
