CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magam részről az előttünk fekvő törvényjavaslatot tömören úgy jellemezném, hogy a jövő jogszabálya szorong a jelen kapujában. Azért a jövő jogszabálya, mert nem vitás, hogy az adózási szerkezetnek ezt az irányt kell felvennie. Igazi demokrácia nincs önkormányzati demokrácia nélkül. Az önkormányzatoknak meg kell alkotni a pénzügyi fedezetét, és itt ezen az úton való elindulásunknak egy jelentős lépése van most itt. Azt hiszem, hogy valamennyi parlamenti párt vezérszónoka, ha szabad így mondani, ezzel az alapállással egyetértett, tehát itt teljes konszenzus, támogatás van a jogszabályt illetően.
Nyilvánvaló, hogy nem ilyen egyértelmű a helyzet, ha a jelen kapuját nézzük ebben a pillanatnyi helyzetben, amikor ez a helyi adó rendszere végül is elindul. Úgy érzem, hogy a többi három adónemmel összehasonlítva ez okozta, azt hiszem, valamennyiünknek a legkiemelkedőbb problémát, hiszen, mint itt többször elhangzott, a Kormány nem tudta úgy beterjeszteni, hogy mellette adócsökkentést tudott volna indítványozni a személyi jövedelemadó területén. Ugyanakkor a bevezetésével kiváltásra kerülnek a tanácsi adók, és ez nyilván üdvözlendő, ez nyilván olyan ellentételezés, amely szintén valamennyire menti a helyzetet.
Nem egészen tiszta már az a helyzet, amikor azt mondjuk, hogy ez egy olyan adórendszer, amelyet ha akar az önkormányzat, bevezet, ha akar, nem vezet be, tehát egy szabadságfok van benne. Nyilvánvaló dolog, hogy a jelen helyzetben, ez az, amire céloztam, a jelen kapujában ez a szabadságfok ütközik a gazdasági kényszerrel. Ez az a konfliktus, ami miatt vannak a komoly problémák.
Először az volt a gondolatom, amikor kézhez kaptam a tervezetet, illetőleg hallottam egyáltalán ezekről a tervekről, hogy ennek a bevezetését el kellene halasztani, valamiféle moratórium kellene erre. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ha megalakultak az önkormányzatok, akkor kell egy jogszabály, amely megindítja ezt a fajta adózást. Tehát én is most már azokhoz csatlakozom, akik azt valljuk, hogy ezt a jogszabályt most be kell vezetni, tehát el kell indulni ezen az úton. Ugyanakkor a moratórium valahogy mégis meg kell, hogy valósuljon, és mi úgy véljük, hogy lényegében itt az önkormányzatok bölcsességére van bízva ennek a moratóriumnak a megléte, annak ellenére, hogy bizonyos gazdasági kényszer mindenütt lesz, de azért én bízom az önkormányzatok bölcsességében, hogy meg tudják találni azt a módot, amit tulajdonképpen ez a jogszabály mint keret biztosít részükre.
A magam részéről úgy vélem, hogy ennek az adózásnak az a lényege, hogy itt nem a Parlament határoz meg adókat, hanem kereteket, mozgásteret az önkormányzatok részére, és ezt az önkormányzatoknak kell kellő tartalommal megtölteniük. Hogy ezt kellő tartalommal megtöltsék – nyilvánvaló, hogy közgazdasági tartalomra is gondolok –, azzal kapcsolatban csak kiemelném azt, ami itt is elhangzott, hogy milyen szörnyű dolog lenne, ha azokat a lakásépítőket, akik önerőből a közelmúltban vállalkoztak erre, és lényegében kiváltottak egy állami feladatot – mert régen ez egy állami feladat volt –, most utólag valamiféle olyan terheléssel sújtsuk, hogy megbánják azt, hogy ők egyáltalán lakásépítésbe kezdtek. Nyilvánvaló azonban, hogy az önkormányzatok bölcsességén fog múlni, hogy ez ne következzék be.
A lakás és a telek közti különbség. Úgy vélem, hogy az önkormányzatban, ha a kellő közgazdasági tartalmat felfedezik, nyilván elsősorban a telekadóval fognak élni, hiszen ez egy módja annak, hogy a telekárak felfutását, a telekspekulációt valamiképpen megakadályozzák. Tehát a kezükbe kerül a saját hatókörükön belül egy komoly közgazdasági eszköz, és ez az, amiért elvileg mindenképpen üdvözöljük ezt a jogszabályt.
Elhangzott itt ez a szó, hogy helyi harács. Valóban, körülbelül a levegőben van egy ilyen hangulat, amely rendkívül feszült várakozással tekint e jogszabály érvényesülése elé. Az a hasonlat jutott eszembe, hogy körülbelül olyan, mint a Hannibal ante portas, amikor Hannibal már ott volt Róma kapujában – és ki tudja, mi lesz itt.
Tájékozódásom szerint lényegében elterjedt az, hogy ebben a jogszabályban lévő felső határokat az önkormányzatok biztosan kivetik, hisz miért ne vetnék ki, ha van rá lehetőségük. És itt jön a harács. Lehet, előfordulhat, hogy harács lesz valahol, de meggyőződésem, mivel a magyar nép, véleményem szerint messzemenően alkalmas a demokráciára, hogy ebből mégsem harács lesz, hanem ki fog alakulni valami olyan adózási forma, amiben nagyon is pozitív elemek vannak. A magam részéről itt merek még arra is gondolni, hogy megérjük azt az időt, amikor egy jó értelemben vett lokálpatriotizmus alapján fognak egyesek adót fizetni, és ezzel bizonyos rangot is elérni – elsősorban erkölcsi rangra gondolok – az önkormányzat területén. Úgy gondolom, hogy nem merész álmokat szövök, mert én ismerek ilyen embereket, ismerek ilyen vállalkozókat, akik a saját területükön jelenleg is körülbelül már betöltik ezt a szerepet. És én úgy vélem, hogy a jövő útja mindenképpen ide kell, hogy fejlődjön.
Most, mivel ennek a jogszabálynak elég rossz híre van a köztudatban, a közvélemény irányában, én nagyon fontosnak tartanám, ha megfelelő tájékoztatást kapna a közvélemény arról, hogy itt miről is van szó. Tehát nem arról van szó, hogy itt a jogszabályban megjelölt felső határok mindenképpen bevezetésre kerülnek.
Az adóterhekkel kapcsolatban nyilvánvaló, hogy nálunk egy évszázados reflex van. A magyar történelem szomorú évszázadaiban, itt nálunk a közvéleménybe berögződött, hogy félek az istenektől, még akkor is, ha jót hoznak, és ha megalakulnak az önkormányzatok, azok majd adóharácsot fognak kivetni, és uralkodnak fölöttünk.
Én bízom abban, hogy ez mindenképpen meg fog fordulni, de ugyanakkor nem tudok eltekinteni attól a szorítástól sem, amelynek itt sokan hangot adtak: hogy végül is mégis egy újabb lakossági teherről van szó! Ezért mi is – áttekintve a jogszabályt – arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a jogszabály keretileg jó, a jövő jogszabálya, de bizonyos módosítások, átalakítások szükségesek. Én két dolgot emelnék ki ezek közül.
Az egyik az adóminimum kérdése. Amikor egy adózás nem kötelező, akkor rögtön felmerül az emberben, hogy akkor miért kell adóminimumot egyáltalán előírni. A maximum nyilvánvaló: hogy nehogy meghaladjon egy bizonyos határt, de ha nem kötelező a bevezetése, akkor a minimum tulajdonképpen értelmét veszti. Most nyilvánvaló az összefüggés a költségvetéssel, amikor is a normatív támogatás ahhoz van kötve, hogy egy adott területen az adóminimum egyáltalán kivetésre kerül-e. Ebben látunk mi problémát. Elvi és gyakorlati problémát is.
Az elvi problémánk az, amire az előbb céloztam: a szabadságfok és a gazdasági kényszer. Hát nyilvánvaló, hogy nem lesz olyan önkormányzat, amely normatív támogatásra jogosult, mert olyan helyzetben van, hogy ne tegye meg itt a minimum kivetését, mert akkor elesik egy támogatástól. Ez egyszerű, alapvető gazdasági kényszerhelyzet. Ezért látjuk az elvi problémát . A gyakorlati problémát pedig azért, mert valószínű, hogy egyes területeken egyes embereknél a minimum kötelező kivetése is gondot fog okozni. Ezért, amennyiben most a jogszabály elfogadásánál ezt nem sikerül megváltoztani, akkor én arra kérem a pénzügyi kormányzatot, hogy ennek a gyakorlati érvényesülését külön kísérjük figyelemmel, és szükség esetén majd a jövőben változtassunk. Tehát ez az egyik alapvető problémám.
A másik: a vállalkozók adózása. Nyilvánvaló dolog, hogy a helyi adók szempontjából három csoportra lehet osztani a lakosságot: a vállalkozók, és maga a lakosság, de a lakosságon belül a kisebb jövedelműek, akiknek van egy jelentős része, akik inkább még segélyre szorulnak, nemhogy adózásra, és a másik kategória: a nagyobb jövedelműek.
Nyilvánvaló dolog, hogy az önkormányzatok nem fogják ezzel az adóval sújtani, illetőleg lehetőleg elkerülik a kisebb jövedelműek megadóztatását. Ugyanakkor meg kell keresnie az önkormányzatnak azt a tartalékot, amely – meggyőződésem, hogy – a lakosság egy bizonyos rétegében megvan.
A vállalkozókkal kapcsolatban viszont más a helyzet. A vállalkozóknál nyilván alapvető gazdasági, társadalmi érdek, hogy fejlesztést nyerjen a vállalkozás, hiszen a gazdasági előrelendülésnek egyetlen lehetősége. Na most, ez az adó, amely bevezetésre kerül, nem tartozik feltétlenül abba a kategóriába, amelyet teljesen ki kell iktatni. Ezt megint az önkormányzatok bölcsességére kell bízni. Az előbb céloztam rá, hogy vannak olyan vállalkozók, akik már jelenleg bizonyos lokálpatrióták az adózás területén. Ugyanakkor mi is jelentős problémának tarjtuk azt, hogy az adótárgyaknál szerepel külön a munkaerő foglalkoztatása, és külön a gazdasági tevékenység. Hát nyilvánvaló dolog, hogy itt két azonos fogalomról van szó, mert aki munkaerőt foglalkoztat, nyilván gazdasági tevékenységet végez velük. Tehát mi szükségtelennek tartjuk ezt a fajta kettős adóztatást, habár ezen lehet vitatkozni, mennyiben nevezhető ez kettősnek, de mindenesetre az adótárgyaknál egy azonos tevékenység van két oldalról megjelenítve.
Mi problémát látunk abban, hogy az alkalmazottak számához kötődjön valamiféle adózás, mert így véleményünk szerint a múltnak egy nagyon rossz emléke kísért, amikor ennek a Háznak a falai között is hirdették erősen, hogy aki alkalmazottat foglalkoztat, az kizsákmányol. Hát ugye ez nyilvánvalóan nem így van! Gazdasági tevékenység nem létezik alkalmazott foglalkoztatása nélkül, ez a vállalkozásnak a lényege. Tehát, ha most visszajönne valamilyenfajta olyan adó, amikor az alkalmazottak számától függően növekszik az adóteher, szerintünk ez semmiképpen nem lehet szerencsés. Egyébként már az előző hozzászólásokban is elhangzott, tehát mi is ehhez a gondolathoz zárkózunk fel, s ezzel kapcsolatban konkrét módosítási javaslatot terjesztettünk be, aminek az a lényege, hogy szűnjön meg az a lehetőség, hogy az alkalmazottak száma alapján adóztathasson az önkormányzat. Adóztathasson, ha úgy látja helyesnek, a vállalkozóknak a forgalmi értéke után, amely végeredményben megfogható. Reméljük, hogy az adómorál odáig fog fejlődni, hogy ez valóban megfogható legyen.
Befejezésül: ezt a törvényjavaslatot nyilván nem lehet önmagában szemlélni. Ez a törvényjavaslat hozzátartozik a három adótörvényhez, hozzátartozik a költségvetéshez - így egy csokorban az év végén, ebben a szorító helyzetben. Ennek a megítélésénél és elfogadásánál is véleményünk szerint azokat a szempontokat kell érvényesíteni, amit már itt többször elmondtunk, éspedig azt, hogy a szükséges és lehetséges módosításokkal ennek az adótörvénynek is meg kell születnie. Helyes, hogy ha ez is minél hamarabb, lehetőleg még ebben az évben kihirdetésre kerül, hogy az önkormányzatok minél hamarabb hozzá tudjanak kezdeni a felkészüléshez, és úgy véljük, hogy mivel ezzel az adótörvénnyel van a legtöbb problémánk, de mégis ebben van benne tulajdonképpen a jövő adózási rendszerének a legtöbb csírája, ez mindenképpen legyen benne ebben a csokorban, és a szükséges módosításokkal, amelyekkel kapcsolatban nemcsak ezt a kettőt terjesztjük elő, amit konkrétan jeleztem, hanem még egyebeket is, tehát ezeknek kellő mérlegelése után úgy véljük, hogy ez is elősegíti azt az utat, amelyen ezt a lépést mindenképpen meg kell tenni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
