ELNÖK (Szabad György): Megállapítom, hogy az Országgyűlés az államtitkári szavazatokkal 238 szavazattal 4 ellenében 3 tartózkodás mellett állást foglalt a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat felvételére munkarendünkbe. Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Ismertetem a tegnap sürgős tárgyalásra elfogadott, illetve napirendre tűzött előterjesztések bizottsági megtárgyalásának rendjét. Sommásan: a 3 adótörvényt megtárgyalja a költségvetési, a gazdasági illetve az alkotmányügyi, valamint a szociális bizottság.
A külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvényjavaslatot megtárgyalja a költségvetési, a gazdasági, illetve az alkotmányügyi bizottság.
A sport anyagi alapjainak megteremtéséről szóló határozati javaslatot megtárgyalja a gazdasági, az önkormányzati, a költségvetési, illetve a szociális bizottság.
A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítására tett javaslatot megtárgyalja az önkormányzati és az alkotmányügyi bizottság.
A dél-alföldi települések ivóvízellátásával foglalkozó határozati javaslatot megtárgyalja a környezetvédelmi, valamint a költségvetési bizottság. Ugyanezt a határozati javaslatot, tehát az ivóvíz-ellátással foglalkozót meg kívánja tárgyalni a szociális bizottság is.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Házszabály 16. §-a (3) (4) bekezdése alapján megalakult a Tisza menti és Tiszán túli képviselőcsoport, mint engem erről hivatalosan értesített, megválasztotta vezetőségét, és nyilatkozatot fogadott el. A nyilatkozatot valamennyi képviselőtársunkhoz még a mai napon eljuttatjuk.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.