MOLNÁR TIBOR, DR. (SZDSZ)

Full text search

MOLNÁR TIBOR, DR. (SZDSZ)
MOLNÁR TIBOR, DR. (SZDSZ) Tisztelt Miniszter Úr! Először is köszönöm, hogy szakmai felkészültségemet egy kisgazdapárti miniszter ilyen kiemelkedően dicsérte. Ugyanakkor meg kell mondanom, hogy ez elégedettséggel tölt el, hiszen nem a Kisgazdapárthoz tartozom, és igazán köszönöm, hogy Ön is így látja. (Derültség a bal oldalon.)
Válaszának első részében azt gondoltam, abban reménykedtem, hogy a válasz elfogadható lesz. Több kérdésem volt és ezek közül egy-kettőre valóban kaptam megfelelő választ, ami azt illeti, hogy a szociális és rászorult helyzetűeknek bonra lehet majd vásárolni a tejet. Ez elfogadható számomra is. Ugyanakkor interpellációm lényege nem erre vonatkozott.
Arról van szó, hogy a szövetkezeti és a magántermelők arra kíváncsiak, jövőre tőlük a tejipar milyen mennyiségű tejet tud felvásárolni. Egyszerűen nem látják ma a helyzetüket. Olyan kialakulatlan helyzet van, annyira nem kapnak semmilyen kapaszkodót, hogy teljesen tanácstalanok.
Ön is mondta, hogy a Kormány még csak ez után fog ebben állást foglalni, tehát azt hiszem, megérti, ha azt mondom, hogy nem kaptam megfelelő választ az interpellációmra. Emiatt, sajnos, nem tudom elfogadni. Higgye el, nagyon örülnék, ha el tudnám fogadni, mert az azt jelentené, hogy a kormányzatnak van álláspontja most. De jelenleg, a válasza szerint, nincs álláspontja.
Én arra kérem az Országgyűlést is, hogy ezt a választ ne fogadjuk el, hiszen akkor az illetékes bizottságok is foglalkozhatnak vele, és az azt jelenti, hogy ezt a súlyos helyzetet nem lehet elodázni. Köszönöm. (Taps a bal oldalról.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit