BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:

Full text search

BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! A tisztelt képviselőtársam által bemutatott konkrét ügyről tájékozódtam. Megállapítottam, hogy a Közép-Dunántúli Gázszolgáltató Vállalat Nagykanizsán valóban a régi, elhasznált acélcsövek helyett új csöveket épít be, és ez a munka kiterjed a fogyasztó tulajdonát képező csatlakozó vezetékekre is. A gázszolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseket a gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény, valamint a végrehajtására kiadott nehézipari miniszteri rendelet, valamint a Polgári Törvénykönyv közszolgáltatási szerződésről rendelkező szabályozása tartalmazza. Ezek szerint a csatlakozó vezeték javításának, karbantartásának vagy cseréjének a költségei a fogyasztót terhelik. A gázszolgáltató jogosan fizetteti meg a felmerült költségeket. A szolgáltatók azonban csak a munkadíjat számíthatják fel, mégpedig ellenőrizhető módon, elvileg tehát nem fordulhat elő jogtalan haszonszerzés.
Áttekintve az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt keretében működő öt gázszolgáltató vállalat gyakorlatát, azt állapítottam meg, hogy négy vállalat esetében a jogszabályban foglalt lehetőségekkel élve megfizettetik a csövek költségeit, az ötödiknél, a Tiszántúlinál bizonyára a jobb gazdasági helyzetükre való tekintettel, nem élnek ezzel a joggal. A gyakorlat tehát nem egységes. Egyébként a kérdésben jelzett gond mérséklésére számíthatunk, mert az újonnan bevezetett és általánossá váló műanyagcsövek alkalmazásával egy időben a csatlakozó vezeték karbantartását és javítását a gázszolgáltató vállalatok fenntartási kötelezettségűnek fogják tekinteni, és így az érintett polgárt közvetlenül – ismétlem: közvetlenül – terhek nem terhelik.
Egyébként folyamatban van a közszolgáltatásokról szóló törvények és rendeletek felülvizsgálata. Ezt az új helyzet indokolja, hiszen ezekben a szolgáltatásokban közelíteni kívánunk az európai szabványokhoz, és a felemlített, valóban elavult törvények felülvizsgálata mindenképpen szükségessé válik a közeli jövőben. Vonatkozik ez a gázra, az elektromos áramra és az összes többi közszolgáltatásra is.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit