FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hittem, hogy ilyen családias légkörben maradva mondhatom el válaszom, mint amilyenre az előbb a létszámnál fogva joggal apellálhatott volna bárki. Valamivel többen vagyunk ugyan, de nem a számok, hanem a minőség fontos itt is, és az egész kérdéskör megválaszolásában; megpróbálom ezekre a tényezőkre helyezni a súlyt, jóllehet létszámról, honvédelemről van szó, tehát nem kerülhetők ki a mennyiségi dolgok sem. A vita, amely második napja tart egy rövid módosító indítvány felett, meglehetősen szerteágazó, ingázó volt, sokfelé elkanyarodtak a gondolatok, a témakörök, amelyeket a tisztelt képviselőtársak szóvá tettek. Néha az volt a benyomásom, hogy nehezen tudunk kilábalni abból a négy évtizeden át vallott marxista főtételből, miszerint minden összefügg mindennel, és bármi kerül is szóba, a kérdések a mindenség irányában nagyon-nagyon szertefolynak, -haladnak. Így eshetett meg, hogy a katonai szolgálati időre koncentráló törvénymódosítás során az általános magyar biztonságpolitikai kérdésektől kezdve a hadsereg mai történelmi és jövőbeni szerepkörén át filozófiai, eszmetörténeti, katonatörténeti kérdések egyaránt szóba kerültek. Helyenként kemény ítéletek hangzottak el, nem egyszer vádak is talán. Az olyan például, mint hogy ezerszámra hagyják ott a tisztek a honvédséget, vagy a másik: suba alatt készíti a honvédség az új magyar katonai doktrínát. Az ezerszámú tisztekre csak egyetlen adattal hadd válaszoljak: ebben az évben 2300 hivatásos tiszt és tiszthelyettes hagyta el a honvédséget. Ennek mintegy fele csak a tiszt, tehát 1200 körül van, ennek körülbelül kétharmada nyugállományba vonult, a más célból elhagyók száma legfeljebb 100-200-ra tehető. Itt természetesen nem arról van szó, mintha egyetlenegy jó szakmai felkészültségű tisztet is szívesen dobna el a honvédség. Sajnos azonban a megélhetés és egyéb lehetőségek olyanok, amelyekről majd a költségvetés tárgyalása során megpróbálom a tisztelt Házat és a pénzügyminiszter urat kellő realitással tájékoztatni. A másik: suba alatt készülő új katonai doktrína nem felel meg a valóságnak, a pártok bevonásával folyt már eddig is az új magyar katonai doktrína elkészítése, a honvédelmi bizottságnak pedig egészen nagy programot tárt a közigazgatási és politikai államtitkár, amelyben kifejtették, hogy milyen széles társadalmi viták, honvédségen belüli, azon kívüli, a politikai pártok körében is lefolytatandó nyilvános vitában, az Országgyűlés tárgyalása során kívánjuk elfogadtatni az új magyar katonai doktrínát. Tudjuk, hogy ez létfontosságú. Hosszú időre megszabja a magyar honvédség egész pályafutását, nem nélkülözheti tehát a legszélesebb nyilvánosságot, amit nemcsak a demokrácia elve, hanem a honvédség méltó megbecsülése megkíván az új magyar honvédelmi vezetéstől.
Tisztelt Ház! Nem az ítéletekről és nem a szerteágazó gondolatokról kell azonban nekem számot adnom, hanem azokról a konkrét kérdésekről, amelyek itt szerepeltek a Ház asztalán. Két alapkérdésben teljes volt az egyetértés. A honvédségre – bármilyen is annak belső légköre – szüksége van az országnak, szüksége van a szuverenitását rövidesen teljes körben visszanyerő Magyar Köztársaságnak is. Enélkül egyszerűen nem tudjuk biztosítani a Magyar Köztársaság állami szuverenitását, jóllehet azt is tudjuk, reméljük legalábbis, Európa fejlődése abba az irányba halad, amelyben egyre kisebb szerep jut a katonai erőnek a biztonság megtartásában és megőrzésében, és egyre nagyobb szerep jut a diplomáciának, a politikának, a bilaterális és multilaterális kapcsolatok egész rendszerének és hálózatának, magyarul az összeurópai biztonsági rendszer megteremtésének. Amíg azonban ide eljutunk, nem tehetünk mást, nem szerelhetjük le jobban a magyar hadsereget sem, mint amennyire az országnak adottságai, lélekszáma és erőforrásainak arányában szüksége van, szüksége lesz erre a honvédségre. Azon lehet persze vitatkozni, hogy mekkora legyen a létszáma ennek a honvédségnek. Most azonban van egy általános európai mérce. Általában Közép- és Nyugat-Európában – tehát nem a Varsói Szerződés tagállamaiban – a lakosságnak mintegy 0,6-0,8 százalékát alkotja a hadköteles katonák, tisztek, tiszthelyettesek és honvédek száma.
Magyarán szólva tehát, ha Magyarországon ehhez viszonyított hadsereget akarunk lélekszámban létrehozni, annak mintegy 70-75 ezer, 80 ezer főnek kell lennie. És a magyar honvédség legújabb tervei és elgondolásai ebbe az irányba haladnak. Folyik egy úgynevezett nagyarányú létszámcsökkentés, amely a korábbi 126 ezer főről 90 ezer főre csökkenti le a magyar honvédség lélekszámát. Ebben benne van a 15 ezer polgári alkalmazott is. Magyarán szólva, ha ez a program 1992 elejére véget ér, a magyar haderő lélekszáma 75 ezer fő lesz. Pontosan illeszkedik abba az elgondolásba, amelyik e pillanatban az európai haderő lélekszámát jelenti.
Tudom persze, hogy egy haderő, egy hadsereg erejét nemcsak lélekszáma, hanem az a bizonyos haditechnika is alkotja. És itt kanyarodnék egy kicsit vissza Mécs Imre elgondolásaihoz, aki helyesen kívánja, hogy a jövőben kicsi, vagy kisebb, de ütőképes hadserege legyen ennek az országnak. Hiszem azt – még egyszer –, hogy Európa általában is ebbe az irányba halad. Meg kell azonban jegyeznem azt, hogy ez az ütőképesség kicsi létszám mellett rendkívül sok pénzbe kerül. Ahhoz képest, amivel most rendelkezik e pillanatban a magyar honvédség, sok-sok milliárd forint befektetésre lenne szükség, amire – gondolom –, jó ideig nekünk lehetőségünk nem lesz, még a szükségletek szerint nem tudjuk ezt megtenni.
Tisztelt Ház! A másik kérdés, amiben ugyancsak egyetértés volt itt az Országgyűlésben, ez az, hogy nem toldozgatni-foldozgatni kellene egy régen elavult, rossz törvényt, hanem gyökeresen újat kellene hoznunk, újat kellene teremtenünk. A mellény és egyéb példák tömege hangzott itt el. Teljesen egyetért a honvédelmi vezetés ezzel az elgondolással. Mi is tudjuk, hogy ez már önmagában is egy agyontoldozott-foldozott törvény, amelyik most érvényben van, és ezt ugyebár a régi pártállam hozta még; ezért is, de számos más oknál fogva is nagy szükség lesz annak gyökeres megújítására, egy gyökeresen új honvédelmi törvény megteremtésére.
Nem azért nem tettük ezt meg, mert Wachsler Tamás képviselőtársam azt mondta, hogy nagyon lekötött bennünket az új díszlépés kidolgozása, az új sapka-rózsáknak a megteremtése, és egyebek, mint az új megszólítás bevezetése a hadseregben; azért ennél valamivel többet tesz az új magyar honvédelmi vezetés. Azért nem tehettük meg – nemcsak azért, mert ez óriási munkát kíván, hanem azért sem –, mert átmeneti állapotban van e pillanatban minden. Az ország egész gazdasága, amelyiknek a mozgósítás esetén való megmozgatása merőben új elveket és gondolatokat kíván majd, mint amit kívánt a korábbi. De azon kívül maga a honvédség is a teljes átalakulás állapotában van. Nem szeretnénk olyan törvényt a Ház elé terjeszteni, amelyik ideiglenes, néhány hónapra szóló lenne, hanem miután az átalakulások nagyobbrészt megtörténtek már, a dolgok leülepedtek, erre alapozva, erre építve egy tartós honvédelmi törvényt szeretnénk a tisztelt Ház asztalára letenni.
Hol vannak még a kérdések, és máris tíz percnél tart ez a válaszadás. (Közbeszólás: Sok!) Igen, tudom, hogy sok. Ezért most már a következőkben rátérnék az itt tárgyalt módosító javaslatot ért különböző elbírálásokra, gondolatokra és kritikákra. Tulajdoképpen négy-öt fontosabb kérdés az, melyről itt nekünk döntenünk kell, és amelyben valamilyenfajta kompromisszumos megoldásra kell jutnunk, hogy magát a módosító indítványt, a tizenkét hónapos fegyveres katonai szolgálati időt be tudjuk vezetni a Magyar Honvédségben.
Az egyik fő kérdés a fegyveres szolgálat, fegyver nélküli és a polgári szolgálat körül folyt. Hadd induljak ki abból, hogy az egyenlőség az elgondolásaink szerint teljes ezeknek a megítélésében, mert valamennyire egyformán huszonkét hónapos időt javasol a módosított törvényjavaslat. Magyarán szólva, mindenkinek huszonkét hónapos katonai szolgálatot kell teljesítenie, tizennyolc évtől ötven évig bezárólag. Csak a teljesítés módjában, az idő lerovásában van lényeges különbség. Amit megítélésünk szerint számos tényező magyarázhat, és ehhez bizonyos értelemben a honvédelmi vezetés szeretne továbbra is ragaszkodni.
Nem akarok most statisztikákkal érvelni. Nem akarok azzal részletesebben érvelni, hogy mennyivel más a fegyveres szolgálatot teljesítők katonai ideje, nemcsak a leterhelése, hanem maga a kitöltött szolgálati idő is, mint egy polgári szolgálatos esetében. Szabad György elnök urunk utalt erre. Gondolják csak meg, egy polgári szolgálatos napi nyolc órát dolgozik; senki nem vonja kétségbe, hogy ugyanolyan rangú munkát végez, mint a fegyveres katonai szolgálatot teljesítő. De a nyolc óra után hazamegy, otthon van. A fegyveres szolgálatot teljesítő katona laktanyában tölti az estéjét, az egész éjszakáját is, azon túlmenően az ötnapos munkahét után a polgári szolgálatosnak szabad hétvége van, szombat-vasárnapja, míg a fegyveres szolgálatot teljesítő katonának legfeljebb kéthetente – ritkán –, általában négy, de számos helyen csak nyolchetente egyszer adatik meg, hogy hétvégén eltávozzon a laktanyából, és családja körében töltse az időt. Tehát mindezek az időben való eltöltést is lényeges mértékben módosítják.
Ami pedig a statisztikákat illeti, e pillanatban tudom, nem nagy a lélekszáma azoknak, akik ezt a fajta szolgálatot választják, de nem tudhatjuk, hogy mennyien lennének egy ellenkező esetben. Azt tudjuk csak, hogy az eddigi korlátozások, szigorítások, pontosabban az idő meghosszabbítása volt az egyik, talán visszatartó erő, amelyik nem engedte, hogy ezerszámra kérjék maguknak emberek, katonák a polgári szolgálat teljesítését.
Hadd mondjam el, vannak extrém esetek. Itt az előbb Pető Iván képviselőtársamnak már említettem, katonák számon tartanak olyat is, hogy háromszor börtönben ülő ember kérte a polgári szolgálatot, lelkiismereti okokra hivatkozva. Nyilvánvaló, ez extrém eset. Ilyen ritkán fordul elő, de hát előfordulhat más eset is. Tizennyolc-húsz éves korban van ez a nemzedék, most mindenben lobognak ilyenkor az érzelmek is, és mondjuk éppen egy szerelmi ragaszkodás arra késztethet valakit, hogy ne a fegyveres szolgálatot, hanem az édes mátkához közel maradás ügyében a polgári szolgálatot válassza. Ez is lehet, hogy extrém eset, de hát a korosztályt tekintve – én is voltam tizennyolc éves –, tudom, hogy nem ritkán előforduló eset.
Mindez együttvéve, plusz az a nagy kérdés, hogy a honvédség lélekszámigénye az elkövetkezendő években olyan, amelyik hogyha többezres kiesés történne, tehát több ezren vonják ki magukat a fegyveres szolgálat alól, egyszerűen működésképtelenné válna a honvédség. A szükséglet a jelenlegi normák szerint 50-55 ezer évente, a rendelkezésre álló nemzedék száma e pillanatban 75 ezer – az ilyen korú férfi népességnek az aránya –, ez azonban a kilencvenes években, 1992-93-tól kezdve 50-60 ezer közöttire fog lecsökkenni a demográfiai hullám előrejelzései alapján. Magyarán szólva tehát nem lenne miből megteremteni a honvédség működőképességét, ha túlságosan tág lehetőség nyílna a polgári szolgálat vagy a fegyver nélküli szolgálat teljesítése előtt.
Tisztelt Ház! Ezért mi itt is kompromisszumos javaslatot ajánlottunk fel, amennyiben ragaszkodnánk a huszonkét hónapos, egyfolytában letöltendő polgári szolgálati idő mellett, és ugyanakkor beleegyezünk kompromisszumként, hogy a fegyver nélküli szolgálat ideje pedig az általunk javasolt tizennyolc hónapról tizenöt hónapra szálljon alá. Ez az egyik kompromisszum, amit szeretnénk javasolni. (Közbeszólás: Kevés!) Kevés…
A másik a lelkiismeret kérdése. A lelkiismereti okokra való hivatkozás, ennek a vizsgálata. Nem a lelkiismeretet vizsgáljuk, hanem – ahogy Kutrucz Katalin képviselőtársam nagyon helyesen rámutatott – a lelkiismereti okokra való hivatkozás hamis vagy valódi tényét, azokat a tényeket, amelyek alapján ez megítélhető. Azonkívül nem csak ebből kell kiindulni. Kérem, az Alkotmány egyik pontja világosan kimondja, hogy a magyar állampolgároknak a katonai szolgálat nem jog, nem alanyi jog, hanem kötelesség.
Benne van az alkotmányban: minden magyar állampolgár számára a haza védelme kötelezettség. Kötelezettség, ami azt jelenti, hogy kötelezettség alól valakinek valamilyen módon mentességet kell biztosítani, és éppen ezért hozták létre azt a polgári személyekből és szakemberekből álló különbizottságot, amelynek a javaslata alapján a honvédség végül is eldöntheti, hogy valóban jogos, indokolt-e vagy sem a mentesség.
Valakinek tehát ebben az esetben, kérem, dönteni kell, mert ez kötelezettség! Amíg az Alkotmányban így lesz, és amíg általában Európa minden országában általános hadkötelezettség lesz, addig ez nálunk sem lehet másképp! Márpedig e pillanatban Nagy-Britannia kivételével Európa minden országában általános hadkötelezettség van!
Hadd mondjam el azt is, hogy ilyen különbizottságok nemcsak nálunk működnek; működnek Franciaországban, Olaszországban és Lengyelországban is – példákat mondtam csak –, és tudomásunk szerint egyedül az utóbbi időben Németországban – mármint Nyugat-Németországban – szüntették meg, ott sem lelkiismereti, egyéb okokból, hanem a működése körül támadtak zavarok, formálissá váltak vagy nehézkessé, egyszóval nem volt pontosan körülírva a működésük köre és a feladata. (Közbeszólás balról: Itt sincs!) Meg kellene tenni. Ezt meg lehetne tenni.
Magyarán szólva tehát ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy valakik döntsék el, ki melyik szolgálatra jogosult, kit melyik szolgálatra lehet a hadseregben, illeve azon kívül alkalmazni.
Hadd mondjam tovább. A harmadik fő kérdés a büntetés kérdése. Ebben az ügyben teljes mértékben hajlandóak vagyunk nemcsak hogy kompromisszumra, hanem elfogadjuk a FIDESZ által javasolt megoldást, miszerint csak az egy hónapnál nagyobb fogdára ítélt katonák ideje kerüljön beszámításra plusz szolgálati időként, s az egy hónapnál kevesebb fogdát letöltöttekét egyszerűen automatikusan szüntessék meg, és számítsák bele a katonai szolgálati időbe. Tehát pluszként csak azok szolgáljanak tovább, akik egy hónapnál több időt töltöttek az illető egység fogdájában. A börtön persze más kérdés, az azt hiszem, nem is volt vitás a tisztelt Ház előtt.
Végül a nevelés ügye, amelyikben ugyancsak hajlandóak vagyunk kompromisszumot kötni a FIDESZ képviselőivel; azért nevezetesen, mert tudjuk, hogy a nevelés fogalmához éppen a hadseregben nagyon rossz képzetek társultak. Nem azért, mintha nevelés-oktatás-képzés – valaki itt beszélt róla –, között valamilyen nagy különbséget lehetne tenni, hiszen valahol ezek szervesen összetartozó fogalmak – magam is pedagógus voltam valamikor, ismerem ezeket a kategóriákat –, hanem azért, mert éppen a politikai tiszti rendszer évtizedeken át bevezetett módja és működése olyan emlékeket hagyott hátra maga után, hogy valóban méltatlan lenne ezt a fogalmat tovább használni. Ezért azt javasoljuk, hogy helyébe az "oktatás-képzés" fogalma kerüljön… (taps és helyeslés a FIDESZ részéről) …, amely kikerülhetetlen, hiszen a hadseregben is 12 hónap alatt nyilvánvalóan szakmai ismeretek oktatása folyik, magát a képzést is kiképzésnek nevezik, tehát a képzés fogalmához szervesen kötődik. Persze… (egy közbevetésre:) Ki mondjon le? (Közbekiáltások: A Borz! – Hangos derültség.) Ezt én is megtehetem. (Derültség.)
Végül, de nem utolsósorban, tisztelt képviselőtársak, a 12 hónapos szolgálati idő általános kiterjesztésével kapcsolatosan korábban – bevezető felszólalásomban – elmondtam már a Honvédelmi Minisztérium és a honvédség parancsnokságának egyeztetett véleményét. Azt érzékeltem Mécs Imre és mások hozzászólásából is, hogy ez esetben ez a kompromisszum mindenki számára elfogadható, nagyjából az ő elgondolásaik kerültek be végül is a minisztérium és a honvédség itt előterjesztett álláspontjába is.
Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy az említett különböző kérdésekben adott kompromisszumkészség együttesen arra ösztönzi a tisztelt Házat, hogy ebben a részkérdésben, azonban tízezreket érintő nagyon fontos kérdésben sikerül olyan nemzeti konszenzust kötnünk ma itt, amely szerint a beterjesztett módosító indítvány megkapja a tisztelt Ház kétharmados többségét. Mert ha nem így lenne – valamennyien tudjuk, tudják –, megismétlődhetne az az eset, ami a címer ügyében annak idején megtörtént, hogy végül is nem megadva a beterjesztett és 12 hónapos katonai szolgálati időnek a kétharmados többséget, minden maradna a régiben. Ez pedig nem lenne jó; nem csak a honvédelmi vezetésnek, amely felkészült már erre az új rendszerre, de nem lenne jó mindenekelőtt azoknak a katonáknak, akiknek tovább kellene a 18 hónapos szolgálati időt teljesíteni. Sem nekik, rajtuk keresztül pedig még külön tízezreknek, családoknak, családtagoknak, szerelmes mátkáknak és sok mindenki másnak.
Ezért tisztelettel kérem az Országgyűlést, szíveskedjenek a módosító indítványt az említett kompromisszumokkal megszavazni. (Nagy taps.)
