EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslathoz módosító indítványt nyújtottam be. Az indítványban a Vagyonügynökségnek az eredeti javaslatban meghatározott hatáskörét szeretném némelyest csorbítani.
A Kormány által benyújtott törvényjavaslat indokolása értelmében a törvényjavaslat kibővíti a korábbihoz képest az Állami Vagyonügynökség jogosítványait. Szeretném felhívni a tisztelt Országgyűlés figyelmét arra, hogy valójában nem kibővíti a törvényjavaslat a Vagyonügynökség hatáskörét, hanem teljessé teszi, szinte totálissá teszi. Olyan hatáskört biztosít neki, amellyel szemben az állami vállalatoknak semmifajta fölülvizsgálati joga nincs.
Szeretném föltenni azt a kérdést, biztos-e a Kormány abban, hogy jó ez a megoldás. Jó-e az a megoldás, ahol arra hivatkozva, hogy az Állami Vagyonügynökség tulajdonosi érdekeket képvisel – márpedig így hangzik a Kormány érvelése –, a tulajdonos úgy rendelkezik vagyonával, ahogy akar. Ebbe nem lehet beleszólni, bíróságoknak nem lehet beleszólniuk.
Ha már itt tartunk – a két törvényjavaslat valamennyire összefügg –, hadd kérdezzem meg Balsai Istvántól, hogy – az alapján, amit az előbb elmondott –, ha két állami vállalat beperli egymást, akkor van-e vajon bírói útnak helye. Hiszen azt hallottuk, hogy mind a kettő a Vagyonügynökség tulajdonába tartozik, azon keresztül az állam tulajdonába, tehát nincs helye ilyen esetben bírói útnak.
Jó lenne, ha válaszolna erre a kérdésre, ugyanis megítélésem szerint kiderülne, hogy illúziót kerget a Kormány akkor, amikor azt hiszi, hogy azért, mert az állami vállalat állami tulajdonban van, akkor az ezzel kapcsolatos gyakorlati problémák megoldhatóak úgy, ha azt mondjuk: a Vagyonügynökséget kinevezem tulajdonosnak, ő fogja gyakorolni a tulajdonosi jogokat, s ezzel minden ezzel kapcsolatos probléma meg lesz oldva.
Hadd hívjam föl a tisztelt Országgyűlés figyelmét arra, hogy az elmúlt 40 évben a gazdaságot ugyancsak tönkretették, de azért Magyarország egészen kicsikét kimagaslott a többi kelet-európai ország közül. Mindannyian tudjuk, hogy kivált a gazdaság területén némi eredményeket fel tudtunk mutatni a környező kelet-európai országok közül. Ennek megítélésem szerint két alapvető oka volt. Az egyik: a második gazdaságnak egy szűk körben, de mégis engedélyezése; a másik ok, amit úgy hívtak, hogy vállalati önállóság. Mindannyian emlékszünk 1963-ra, amikor az úgynevezett új gazdasági mechanizmus beindult, a legnagyobb vívmánya – legalábbis az elképzeléseknek – az volt, hogy leszakította a vállalatokat a központi államigazgatásról, megpróbált nekik valamifajta önállóságot biztosítani. S az a sajnálatos, hogy később ez a reform kisiklott, és nem sikerült az eredeti elképzeléseket érvényre juttatni.
Óva intem a Kormányt attól, hogy túlzottan centralizálja az állami vállalatokat; hogy elhiggye azt, ha egy Vagyonügynökség azt mondja, mától ő lesz a tulajdonos, valóban tulajdonosként fog funkcionálni. Valószínűleg erre nem lesz lehetősége, de hadd tegyem hozzá, remélem, nem is fog tulajdonosként funkcionálni, hiszen a tulajdonosi mivolta azt jelenti, hogy ha a Vagyonügynökség elad egy állami vállalatot, akkor a vételár a tulajdonos zsebébe kerül. Hát, nagyon remélem, hogy nem kerül erre sor, nem a Vagyonügynökség alkalmazottainak a zsebét fogja dagasztani a vállalatok eladásából befolyó vételár… (Méltatlankodás a kormánypártok részéről.) Ha azonban ez nem úgy lesz, akkor nyilvánvaló, hogy adminisztrátorok fognak ebben az ügyben intézkedni, bürokraták – a szónak jó értelmében vett bürokraták – fognak intézkedni, tehát semmiképpen sem tulajdonosok!
Tulajdonképpen azt hiszem, hogy itt egy peches helyzettel állunk szemben, ugyanis az Ellenzéki Kerekasztalban folyt tárgyalások során a Magyar Demokrata Fórum – nagyon helyesn – azt mondta, hogyha a Kormány nem állítja le az akkor spontán privatizációnak nevezett folyamatokat, kivonul a tárgyalásokról. Nagyon jól tette az MDF, mert ennek köszönhetően a Németh-kormány létrehozta a Vagyonügynökséget, megítélésem szerint egy többé-kevésbé jó konstrukcióval. Annak a konstrukciónak az volt a lényege, hogy az állami vállalatok dönthetnek az átalakulásról, azonban a Vagyonügynökség egyfajta vétójogot élvez. Tehát abban az esetben, ha nagyfajta visszaélésre kerül sor, akkor meg lehet akadályozni a spontán privatizáció anomáliáit.
Azért mondom azt, hogy ez egy peches szituáció, mert ha a Németh-kormány nem hozza létre annak idején a Vagyonügynökséget, hanem ma az MDF vezette Kormány hozza létre, akkor talán reménykedhetnénk abban, hogy egy hasonló konstrukciót hozott volna létre. Miután azonban már létrejött a Vagyonügynökség, felteszem, a Kormány úgy gondolta, egy lapáttal rá kell tenni a korábbi rendszerre, még szigorúbbá kell tenni, és tán ez vezetett ehhez a túlzott centralizációhoz.
Rátérve azokra a mindennapi problémákra, amelyeket ez a centralizáció fölvet, illetve fölvethet, hadd ismételjem meg röviden, hogy a régi rendszerben a vállalat döntött, a Vagyonügynökség pedig vétójogot emelt, ha szükségesnek tartotta.
Mindannyian tudjuk, hogy már ez is eléggé elhúzta az átalakulásokat és a privatizációt.
A most elénk terjesztett törvényjavaslat értelmében a vállalat először elhatározza az átalakulást, utána ezt bejelenti a Vagyonügynökségnek, a Vagyonügynökség gondolkodik 30 napig, azt meg is hosszabbíthatja még egyszer 30 napra, utána a vállalat dönt az átalakulásról, akkor még egyszer bejelentést tesz, a Vagyonügynökség akkor megint visszautasítja. Hát meg lehet állapítani, hogy az eddigi nem túl rövid időszakot az új javaslat megkétszerezi, adott esetben megháromszorozza, és tartunk attól, hogy lehetetlenné teszi az átalakulás lefolytatását.
A törvényjavaslat 17. §-ának (3) bekezdése azt tartalmazza, hogy a vállalat semmifajta jognyilatkozatot nem tehet a Vagyonügynökség engedélye nélkül. Az az érzésem – és én korábban egy külkereskedelmi vállalatnál dolgoztam, és sok tárgyalásban vettem részt külföldi partnerekkel, az az érzésem –, hogy aki ezt kitalálta és leírta ezt a szöveget, az nemcsak hogy nem vett részt ilyen tárgyalásokban, de azt sem tudja, hogy hogy zajlik le egy ilyen külkereskedelmi tárgyalás. Képzeljük el, hogy a vállalat, amely leül tárgyalni a külföldivel, semmit sem mondhat jogilag kötelezően, beszélget a külföldivel. Tulajdonképpen elcseveg arról, hogy hogyan lehetne a vállalatát átalakítani, azonban mindannak, amit ő mond, semmifajta jognyilatkozata nem lehet. Képzeljük el azt a külföldit. A külföldi azt fogja mondani: uraim, köszönjük szépen, de nem kívánunk önökkel tárgyalni. Olyanokkal szeretnénk tárgyalni, akik képesek arra, és joguk van arra, hogy döntéseket hozzanak.
Mi fog bekövetkezni? Az fog bekövetkezni, hogy minden külföldi, aki egy vállalat átalakulása során részvényt kíván szerezni, be fog kopogtatni a Vagyonügynökséghez, és ott fog tárgyalni. Arról volt szó, hogy a Kormány nem kívánja az apparátust különösképpen felnövelni. Ez a jelenlegi 30-40 fős apparátus hogy fogja ezeket a tárgyalásokat lefolytatni? Nagyon szeretném, hogyha a Kormány válaszolna ezekre az aggályokra.
Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a spontán privatizációnak nevezett folyamatoknak valóban voltak igen súlyos káros kinövései. Azt gondolom azonban, hogy a büntető törvénykönyv tartalmaz egy olyan különös törvényi tényállást, hogy hűtlen kezelés. Én azt javasolnám, hogyha ilyent talál a tisztelt Kormány, hogy ilyenfajta visszaélésekre sor kerül, akkor tegyen feljelentést. Mert ugye tudom, hogy amióta spontán privatizációról beszélünk, egyetlenegy ilyen esetben még feljelentés nem született. Azonban ne azt csináljuk, hogy átalakítjuk az átalakulás egész rendszerét olyaténképpen, hogy annak alapján nem lehet a vállalatoknak csak rendkívüli nehézségek árán lehet átalakulni. Ez a dolog arra emlékeztet engem, mint a legutóbbi kormányok tevékenysége során, ha Hegyeshalomnál valakit elkaptak 10 deka arannyal, akkor megváltozott a határátlépés rendje, és attól kezdve kilométeres sorok álltak a határ előtt. Hát azt gondolom, hogy a csempészeket buktassuk le, de azokat, akik tisztességes szándékkal vesznek részt a gazdasági folyamatokban, hagyjuk dolgozni.
Én azt javasolom a tisztelt kormányzó pártnak, a Kormánynak, hogy vonja vissza a 3. §-t. Ezáltal ugyanis egy olyan helyzet állna elő, visszaállna tulajdonképpen a Németh-kormány által elképzelt állami vagyonügyökségi hatáskör, a vétójog fennmaradna, megteremtődne a lehetősége annak, hogy a visszaélésekre ne kerüljön sor, ezáltal azonban nem lenne kétszeres-háromszorosra elnyújtott eljárás, nem lenne egy agyonterhelt Állami Vagyonügynökség, lenne azonban átalakulás, lenne azonban privatizáció, olyan, amely gondolom, minden jelen lévő párt érdekeinek megfelelne. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
