FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP)

Full text search

FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP)
FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP) Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül megnyugtató számomra a miniszter úrnak az a nyilatkozata, hogy a minisztérium álláspontjának alakulását indokolható és nagyrészt indokolt körülmények alakítják, s nem a kérdésben kialakult zajos vita és az esetleges felszított tömeghangulat.
A választ ezért – lényegét tekintve – elfogadom. Az indokolással nem tudok egyetérteni minden tekintetben és minden pontban. Az egyházakat és a vallásos tömegeket talán elsősorban nem is az a kérdés érdekelte, hogy bekerüljön-e a bizonyítványba, vagy a tantestület tagja legyen-e vagy nem. Az érdekelte, hogy ha a minisztérium figyelembe veszi az egyházak és a vallásos tömegek érdekeit, s azok felfogásának megfelel, akkor ettől az állásponttól tömegpszichózis hatására ne álljon el. Erre a kérdésre megnyugtató választ kaptam. (Taps jobbról és középről.)
Az indokolásnak azzal a pontjával nem tudok egyetérteni, amely szerint a bizonyítványba való bejegyzés beleütközne a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény rendelkezéseibe. Álláspontom szerint a törvény itt csak azt akarja kizárni, hogy az állami nyilvántartásban vallási és más meggyőződésre vonatkozó adat vétessék fel. Véleményem szerint a vallásoktatás ténye nem a vallási meggyőződést igazoló vagy annak ellentétét igazoló adat. Azok a szülők, akik az iskolába beiratják a gyerekeiket, azok – most már legalábbis, de lehet, hogy a múltban így volt – nem hitvallók. A gyerekektől sem hitvallást akarnak. Szeretnék elérni, hogy a gyerek jó nevelésben, erkölcsi oktatásban részesüljön, és jókat tanuljon. Nem jelent a szülők részéről, de különösen nem az első elemista gyerekek részéről vallási kérdésre, vallási meggyőződésre való utalást és abban való állásfoglalást.
Gondoljunk arra, hogy az egyetemi szintű oktatásban a világ nagy egyetemeinek a teológiai és hasonló fakultásaira beiratkozók vajon vallási meggyőződésből iratkoznak be? Egy-egy ilyen fakultáson a legkülönbözőbb vallások és a legkülönbözőbb világnézetek tanulói iratkoznak be, s ez egyáltalában nem jelent a részükről vallási meggyőződést. Ha a bejegyzés elhagyásának logikáját kívánnánk alkalmazni ezekre az esetekre is, akkor a világ nagy egyetemein sem lehetne olyan bizonyítványokat kiadni, amely szerint a hallgató a keresztény filozófiai tárgyakból vagy teológiából, vagy szentírástudományból hallgatott volna egy megfelelő időt.
Végeredményben tehát az interpellációra adott választ köszönettel fogadom. (Taps jobbról.)
 

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit