ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Igen Tisztelt Országgyűlés! Nagy megtiszteltetés érte Országgyűlésünket. Belgium államfője, Baudouin király. (taps) Fabiola királyné. (taps) és kísérete társaságában meglátogatta Országgyűlésünket. Engedjék meg, hogy köszöntsem őt, mint annak a népnek az uralkodóját, amelyik a görögökön kívül az egyetlen Európában, mely megőrizte a latin auktoroknál feljegyzett nevét mind a mai napig, szakadatlanul!
Engedjék meg, hogy emlékeztessem Önöket arra, amiről többek között az előbb volt alkalmam az uralkodóval négyszemközti beszélgetésen szólni, hogy a magyarság sorsa és a belga nép sorsa között van egy nevezetes hasonlóság. Mindkét nép a népek országútján helyezkedik el, mindkét nép a hatalmi érdekek ütközőpontján kellett hogy lejátssza történelmi szerepét.
Hadd emlékeztessek arra is, hogy amikor a belga nép ugyanazon elnyomó hatalom ellenében – korábban, mint mi – kivívta szabadságát a XVIII. század végén, egy névtelen magyar költő versbe szedte, hogy "A magyarnak példát, a francia mellett, utat, a belga mutat".
Még valamit mondok ebben a rövid köszöntőben: mi most visszavívtuk a demokratikus parlamentáris rendszerhez való jogunkat. Nem felejthetjük, hogy az a jogi épület, amit mi most felépítünk, azon az 1848-ason alapul, 1848-nak azon parlamentáris kormányzati rendszerén, amelynek alaptörvényét megszövegező Kossuth Lajos és Giczy Kálmán egybehangzóan azt mondotta, hogy a magyar alkotmányos jogelőzmények mellett a legtöbbet az 1830. évi, akkor legkorszerűbb európai alkotmányból, a belgából merített.
Így közvetve, a belga küzdelmeknek, a belga jogfejlődésnek szerepe van abban, hogy volt hová visszanyúlni.
Befejezésül legyen szabad elmondanom: mélyen meghat bennünket, hogy Belgium államfője az első a világ valamennyi államfője közül, aki személyesen eljött hozzánk, hogy köszöntse a szabad választásokon létrejött magyar Országgyűlést, annak felelős Kormányát és a – reményünk szerint – demokráciában az európai színvonalra visszaemelkedő magyar népet.
Köszönöm a látogatásukat, és megkérem illusztris vendégünket, fáradjon a szónoki emelvényhez, hogy elmondja üdvözletét!
Köszönöm.
(A képviselők felállva tapsolnak, amíg a belga király az emelvényhez megy.)
I. Baudouin, a belgák királyának beszéde

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit