MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Talán a gondviselés keze van abban, hogy Németh Zsolt képviselőtársammal egy csokorban szólalok fel, ugyanis én is az egyházak témájához szeretnék hozzászólni, mintegy szerves kiegészítéseként annak, amit képviselőtársam elmondott.
Engedjék meg, hogy szokásomtól eltérően felolvassam mondandómat. Ennek kifjezetten csak az az indoka, hogy nem szeretném, ha gondolataim elcsaponganának a beszéd közben, és így talán röviden lehet összefoglalni ezt a témát.
Egy világnézetileg és vallásilag sokszínű országban a lelkiismeret és vallás szabadságának az a legfőbb biztosítéka, ha az állam semleges a világnézeti, hitbeli kérdésekben. Ez az igény fejeződik ki az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos elvében. Az elválasztás nemcsak az állam és az egyház szervezeti elkülönülését jelenti, és ezt fontos hangsúlyozni, mert manapság, mikor elválasztásról van szó, elsősorban erre gondolnak az emberek, hanem az állam és az egyház feladatbeli elkülönülését is jelenti, nevezetesen azt, hogy az állam nem avatkozik vallási feladatokba, a különböző egyházak speciális, egyedi érdekeltségei pedig nem emelkednek kormánypolitika rangjára.
Hogy ezeket miért éppen költségvetési vita során mondom el, erre egyszerű a válasz: azért, mert az állami feladatvállalás köre leginkább a központi költségvetésből állapítható meg, így az is itt mérhető le igazán, hogy az állam és az egyház feladatbeli szétválasztása milyen mértékben valósul meg.
Mindamellett, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége tudatában van az átmenetiségből fakadó szükségszerűségeknek és nehézségeknek, a tisztán- látás érdekében meg kell hogy állapítsa azt, hogy ez a költségvetési javaslat nem a szétválasztás elvét követi. Az állam ugyanis kifejezetten egyházi feladatokat vállal magára, amikor például a hitélet működési költségeire és a hitoktatók díjazására irányoz elő költségvetési támogatást, és ezzel tulajdonképpen magát a támogatási rendszert továbbra is segélyezési rendszer formájában tartja meg.
Az alkotmányos és a normális állapot az lenne, ha ezeket mint sajátos egyházi feladatokat az egyházak saját anyagi erejükből láthatnák el. A probléma azonban éppen abból adódik ma, hogy addig nem képesek erre az egyházak, ameddig a privatizációs eljárás keretében hozzá nem jutnak a működőképességhez szükséges vagyonrészhez. Így a privatizációs vagyonszerzés előfeltételét jelenti az említett költségvetési rendellenesség megszüntetésének, ezért ennek mielőbbi véghezvitelét a Szabad Demokraták Szövetsége alkotmányos kérdésnek tartja.
Zárójelben jegyzem meg ezzel kapcsolatosan, hogy éppen emiatt nem tartjuk kielégítőnek a kormányzat múlt héten bejelentett azon elképzelését, hogy erre a privatizációra az egyházak vonatkozásában tíz évet irányoz elő. Könnyű belátni, hogy az időtartam hosszúsága milyen tág teret nyújt a további feladatbeli és pénzügyi összefonódáshoz, valamint a kormányzat pénzügyi elosztó szerepének meghoszszabbításával egy bizonyosfajta vallási tervgazdálkodáshoz.
Szeretnénk azonban, ha a kormányzat már most válaszolna két kérdésre.
Vajon a költségvetési javaslat egyházakra vonatkozó elveit véglegesnek tartja-e – mert, zárójelben jegyzem meg, a nemzeti megújhodás programjában az szerepel, hogy az 1991-es költségvetésben megjelennek az egyházak támogatásának a végleges elvei –, vagy pedig csak az ingatlankérdés rendezéséig kívánja fenntartani e tipikusan egyházi tevékenységek támogatását?
Amennyiben ez utóbbiról van szó, akkor további kérdésünk az, hogy a mostani segélyeket vajon kártérítésnek fogja-e föl, amellyel a későbbiekben majd csökkenteni kell a végkielégítésnél az egyházi igényeket, vagy álláspontja szerint ez attól teljesen függetlenül jár.
Előremutató ebben a rendszerben az, hogy az egyházak oktatási, szociális – egyszóval az úgynevezett közhasznú – tevékenységének a hasonló állami intézményekével azonos mértékű támogatást nyújt a költségvetés. Ezt azonban beárnyékolja az a tény, amelyet már Németh Zsolt képviselőtársam is említett: ugyanakkor társadalmi szervek, alapítványok azonos tevékenységére ennek csak az ötven százaléka jut. Amennyiben a kormányzat nem kíván abba a látszatba keveredni, hogy világnézeti alapú diszkriminációt alkalmaz, akkor ezen álláspontunk szerint változtatni kell – márpedig ezt nem feltételezzük a kormányzatról.
Egy más megközelítésből elmondható, hogy az egyházak finanszírozását valamiféle misztikus ködfelhő veszi körül, és ez a köd a költségvetés címeinek elnevezésében és a címek rendszerbeni elhelyezésében testesül meg. Így aztán nem csoda, hogy egyesek mást és mást sejtenek a homálynak a mélyén – így például Németh Zsolt képviselőtársam éppen a római pápát vélte fölfedezni valamelyik költségvetési összeg mögött.
Az, hogy az egyházaknak szánt összeg egy része miniszterelnökségi, másik része pedig a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztériumnál, tehát ágazati szinten jelentkezik, két hivatal párhuzamos működésére utal, mégpedig ugyanazon hatáskörrel – hiszen a miniszterelnökségi szinten feltüntetett tételek klasszikusan ágazati jellegűek. Nem értjük, miért kell ágazati feladatokat elvonni az ágazati tárcától. Mi indokolja például azt, hogy a pannonhalmi apátság felújítására a pénz minisztériumi szintről folyósítható, míg például a Szent István Bazilika esetében ugyanezt a technikai műveletet már miniszterelnökségi szinten kell lebonyolítani.
Ezzel kapcsolatosan az a kérdés merül föl, hogy vajon az egyházügyek elbürokratizálásának sohasem lesz vége. Ennél is elgondolkodtatóbb, hogy a bizottsági meghallgatáson kiderült: a miniszterelnökségi szint magaslatában jelentkező tételek mindegyike a római katolikus egyház költségeit fedezi. Miért nem kezelheti ezeket is például – a protestáns egyházak költségvetéséhez hasonlóan – az ágazati minisztérium? Nem tart-e a kormányzat attól, hogy eme – reméljük, hogy csak formai – baki következtében az a látszat keletkezhet, mintha a római katolikus egyházat a többihez képest kiemelt elbánásban kívánná részesíteni? (Taps a jobb oldal középső szektorából.)
A homályt növeli az is, hogy az egyházi törvény 19. §-sának (2) bekezdése ellenére – amely kimondja, hogy a normatív támogatáson kívüli egyéb egyházi támogatásról az Országgyűlésnek egyházanként és konkrét célonként kell döntenie – az előterjesztés ilyen bontást nem tartalmaz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez azt jelenti, hogy az előterjesztés ebben a vonatkozásában törvényellenesnek mondható. Pedig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyházi főosztálya tudomásunk szerint mindent megtett annak érdekében, hogy törvényesen kerüljön előterjesztésre ez az igény, azaz begyűjtötte egyházanként és címenként az igényeket, ezeket rendszerezte és továbbította is – nem értjük, hogy ez a részletezés hol és miért rekedt meg.
Nem véletlen – mindent összegezve –, hogy az Állami Számvevőszék a véleményében az összes egyházi tételnél megállapítja, hogy a fejezeti indoklásuk nem kielégítő.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottaknak nem az az összegszerűség ad súlyt, ami ezek mögött a tételek mögött szerepel, hanem maga az, hogy ez az új Kormánynak és a szabadon választott Parlamentnek az első költségvetési törvénye. Ha most nem tűnik ki, hogy merre indulunk el, és már a kezdet kezdetén kétség ébred az alkotmányos elvek felől, ha a ködösítésnek teremtünk precedenst, akkor kérdezem én, hogy ki és mikor fog megállítani bennünket. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
