BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár:
BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár:
BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az időnk ugyan nagyon rövid, és ezért igyekszem rövidre fogni a mondanivalómat, hogy ebben a feszített munkamenetben a tisztelt Háznak is indokolt egy pillanatra megadni a Kormány menet közbeni válaszolásának a lehetőségét, hogy néhány vitatott kérdésben még a vita végleges lezárása előtt is kifejthesse álláspontját.
Mindenekelőtt szeretnék visszatérni a tegnap délelőtt elkezdett költségvetési vitának csak néhány gondolatára. Néhány képviselőtársunk megnyilatkozására, amelyre szükségesnek látom, hogy elhangozzék már most a Kormánynak az állásfoglalása. Ezek közé tartozik egyértelműen az a vélekedés, amely az Önök előtt fekvő előterjesztést és a Nemzetközi Valutaalappal való viszonyát Magyarországnak összekapcsolta.
Azt hiszem, hogy a képviselőtársak többségének teljesen felesleges, és majdnem biztos vagyok benne, hogy szinte csaknem valamennyiüknek szükségtelen hosszan magyarázni azt, hogy a Kormány törekvése – amint azt az expozéban is igyekeztem kifejteni – és azok a módosító javaslatok, amelyek itt most, azt hiszem mondhatom, hogy konstruktív szándékkal a költségvetés egyensúlyának megteremtése irányában születnek, ez senki másnak az érdekében nem áll, mint saját magunknak. Azok a nemzetközi sokkhatások, amelyek ezt az országot érik, mással az égegyvilágon nem fizettethetők meg – elnézést, hogy belebonyolódtam a szóba, nyilván azért, mert ilyen bonyolult ez a dolog –, ezt kell tudomásul venni. Mint saját magunkkal.
Csupán az a kérdés, és azt keresi valamennyi jószándékú költségvetési javaslat, hogy hogyan próbáljuk a legarányosabban, a legméltányosabban ezeket a terheket teríteni. Ha arra gondolunk, hogy az elmúlt időszakból örökölt csúnya tehertétel a vállunkon, a felhalmozódott adósságok szolgálata most nyom bennünket, és itt milyen lehetőségeink vannak, ismét biztos vagyok benne, hogy szinte felesleges kifejtenem. De mivel a Parlament és az ország nyilvánossága előtt hangzott el egy ilyen észrevétel ebben a Házban, a Kormánynak ki kell nyilvánítania azon véleményét, hogy az adósságokat, bár nagyon nem szereti őket, és minden tőle telhetőt a diplomáciai lépések területén megtesz ezek mérséklése irányában, de a piaci kötelezettségeinek minden körülmények között eleget kíván tenni. (Taps.)
Teljesen igaza volt Nyers Rezső képviselőtársunknak, aki azt mondta, hogy nem lehet megélni egy kormánynak az előző kormányok bírálatából. Azt azonban el kell mondanunk, hogy ezeket az örökségeket az előző kormányok hagyták ránk. (Szórványos taps.) Ez egy sajnálatos tény, és mi meg fogunk neki felelni, tisztelt Képviselőtársak. Nem mi, a Kormány, hanem ez a magyar nép, amely ha fokozatosan lenyelte ezt a nagy terhet, amit az alkalmazkodás számára a következő esztendőben jelent, ehhez hozzáigazodott és kibontakoztatta mindazokat a képességeit, amelyekkel igenis rendelkezik, akkor a gazdasági növekedés gyorsuló útjára lépve el fog szaladni, én ebben biztos vagyok, emellett a teher mellett, és el fog hozzá képest törpülni, mint ahogy ez más országokban is történt.
Mert nem az a probléma, tisztelt Képviselőtársam, hogy sokat költünk, hanem az, hogy keveset keresünk. S mihelyt ezt fel tudjuk szabadítani, ezt az adósságterhet, el fogjuk tudni viselni, amit sajnálatos módon örökségbe kaptunk.
Ez az egyik mondanivalóm, amit szerettem volna kifejteni, és köszönöm mindazoknak, akik ezt már most kifejezésre juttatták, hogy ezzel a nézetemmel egyetértenek.
A másik gondolatsor, amihez úgy érzem, hogy itt és most szólani kell – sajnálom én is, hogy nincs jelen az a képviselőtársunk, akinek a mondataihoz elsősorban kapcsolódnék –, ez a vállalkozásélénkítéssel kapcsolatos felvetések köre volt, s ebből a szemszögből történő bírálata a jelenlegi költségvetési tervezetnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Sok minden elhangzott itt Palotás János úr szájából, amelyben minden bizonnyal sok jószándék van, s minden bizonnyal meggondolta, hogy mit mond. Én csak azt szeretném elmondani, hogy mielőtt Önök minden elhangzott szót itt a Parlamentben mélyen a szívükre vennének, fontolják meg azt is, amit én mondok. Ugyanis könnyű dolog valamiről kijelentéseket tenni.
Engedjék meg, hogy itt most egy pillanatig idézzek egy sok évtizeddel ezelőtt élt gazdász társunk szavaiból, ami azt hiszem, nagyon ide fog vágni.
A kormányoknak minden időben nagy kötelességeik vannak és lesznek. És én mindnyájunk jogának, sőt kötelességének ismerem, hogy a kormányokat ezek teljesítésére ösztönözzük és kényszerítsük. Mert szívére akarom kötni mindenkinek, hogy vádoljon és ítéljen el minden kormányt, amelyet meggyőződése szerint arra érdemesnek tart, de egyet ne higgyen soha, azt, hogy a társadalom pusztulásáért és rombolásáért mást terhelhetne elsősorban a felelősség, mint magát a társadalmat. Rossz kormányok megkárosíthatják a nemzetet, feltartóztathatják annak fejlődését, de az a társadalom, amely bármely rossz kormány alatt tétlen akarna maradni, és a kormány vádolásával kimerítettnek tartaná hazafiúi kötelezettségének teljesítését, az a legsúlyosabban többet vétkezik önmaga ellen. (Szórványos taps. Magyar Bálint: Akkor el kell zavarni a Kormányt! – Derültség az SZDSZ soraiban.)
Kérem szépen, állunk elibé minden megalapozott kritikának, de nem a megalapozatlannak. Elhangzott ugyanis olyan észrevétel – én nem érzem azt, tisztelt Képviselőtársaim, akár a fiatal demokraták köréből, akár más képviselőcsoportokról lenne szó, hogy amit mondok, az élcelődésre adna alapot. Ugyanis egyszerűen azt szeretném elmondani, hogy a megalapozott bírálatot elfogadjuk, igazodunk hozzá, de a megalapozatlant nem, és erről van szó most.
Elhangzott egy olyan megjegyzés, hogy a Kormány költségvetésének a kiadása a GDP-hez képest, tehát a részesedésünk, növekvő arányú. Volt erről már szó, és én inkább arra felé utalnék, amit egyébként Békesi képviselőtársunk is feszegetett, hogy előirányzatot előirányzattal kell összehasonlítani. De persze mindig lehet viszonyítási alapokat keresni. De én azt hiszem, hogy amikor az előző évi költségvetés előirányzatait tervezték, talán egy kicsit alulterveztek, és nem vették figyelembe azokat az inflációs hatásokat, amelyek részben tervezetten, részben tervezetlenül ebben az évben jöttek. Ha ehhez a várható – és ma már aztán elég közel vagyunk ennek az évnek a végéhez, hogy lássuk, hogy körülbelül mégis mi az, hogy a várható szám –, tehát a várható teljesítéshez képesti arányokat nézzük, hiszen csak erre tudunk építkezni, ez a reális bázisa a jövő esztendőnek, akkor azt mondhatom, hogy a GDP-ben való részesedésünk nem növekedett, hanem csökkent.
Szeretném azt is elmondani, tisztelt Képviselőtársak, hogy elhangzottak itt a Házban a kormányzat szakértelmét kétségbevonó megállapítások, amelyek az adósságszolgálattal kapcsolatos terhek százalékainak – én magam, ha jól emlékszem – légbőlkapottságát – míg képviselőtársam a hasraütés szót használta – feszegették. Én azt hiszem, hogy az expozéban is kitértem rá, de úgy látszik, ezt indokolt lesz megismételni, s egyben most közlöm a tisztelt képviselőtársakkal, hogy úgy látszik, még nem sikerült elérnem, hogy kiosztásra kerüljön, írásban is az Önök rendelkezésére bocsátottam az expozé szövegét, amelybe talán egy kissé belenézve, ha idejük ebben a nagy tömegű olvasásban engedi, sok kérdésre feleletet találnak, hiszen a szó elszállt, amit elmondtam, de ez az összegezés talán hasznosítható lesz a költségvetés további vitájánál.
Visszatérve tehát a témára: felvetődött, hogy vajon hasraütésszerűen állapíthatók-e meg ezek a bizonyos számok az örökölt – ez is egy örökölt – adósság kamatainak a felszámításakor, hogy talán itt is piaci kamatokat kellene használni.
Kedves Képviselőtársak! A mintegy 780 milliárdnyi kamatozó adósságállomány kamatait ha mi megemelnénk arra az úgynevezett piacinak tekinthető szintre, amelyet képviselőtársunk idézett, körülbelül 150 milliárd forintos költségvetési hiánnyal találnánk magunkat szemben, és azt hiszem, teljes képtelenség lenne olyasmire gondolni, hogy ehhez körülbelül 80%-os, tehát kétszeres adótétel-emelés kellene mondjuk a VÁNYÁ-nál, hogy ezt fedezni tudjuk, hogy ha nem kívánnánk nagyobb deficitet előidézni, mint amennyi így is sajnos a külső sokkok miatt ér már bennünket!
A számlát ilyen vagy olyan formában, higgyék el, tisztelt Képviselőtársaim, mindenképpen fizetni kell! Úgyhogy én azt hiszem, azon az érvelésen kívül, amit az expozéban elmondtam, amely a nemzetközi kamatszintekkel való összefüggésre támaszkodott, talán ez is meg tudja Önöket győzni, hogy a kormányzat, a pénzügyi kormányzat kellő megalapozottsággal tette le ezt a javaslatát – legalábbis ebben a vonatkozásban –, és mindenesetre, mondjuk az ilyen stílusú vitatása az általunk elmondottaknak nem lenne kívánatos!
Ugyanúgy szeretném azt is elmondani, hogy képviselőtársunk nagyon okosan számolva kiszámolta, hogy a 2500 milliárdos vagyonértéknek 50 milliárd körülbelül 2%-a: azt mondta, hogy ennyi lesz a privatizáció várható mértéke Magyarországon, tehát ez lényegtelen, jelentéktelen.
Először is: ennyi lesz az, ami a költségvetést érinti, de egyáltalán nem jelenti azt, tisztelt Képviselőtársaim, hogy ez az alapvető formája – tehát a már meglévő vagyontárgyak bizonyos értéken történő megvásárlása – magának a privatizációnak, hiszen nagyon jól tudják Önök a gyakorlatból, hogy a tőkeemeléssel történő privatizálás szinte az általános jelenség. Mindenképpen ebben bízva joggal reménykedhetünk sokkal nagyobb privatizációs számokban, mint azt ma délelőtt egyébként hallottuk.
Szeretném végül – és erre, gondolom, lesz módom még az ÁFA-törvénynél visszatérni; s egyetlen dologra térnék most itt ki – elmondani, hogy képviselőtársunk több felvetést tett az általános forgalmi adó megalapozottsága tárgyában is.
Tisztelt Képviselőtársak! Amit ő említett, általában véve a forgalmi adóztatásra történő áttérés az országban, most ebben az esztendőben a kétkulcsos megoldásra való áttérés, a nullkulcs megszüntetése pont azoknál a lakossági csoportoknál jelentene nagyon jelentős áremelkedést, akiket folyton megvédeni kíván képviselőtársam a nehézségektől, akiknek a számára szeretne átcsoportosítani jövedelmeket! Higgyék el, Képviselőtársaim, mi is ezt tesszük! Az elkövetkezendő nehéz években ezen rétegek fogyasztásában mintegy 42%-ot tesz ki az élelmiszer-fogyasztás. Sajnálatos módon részarányában növekvő, hiszen ez egy viszonylag stabil tétel, amire az ember a jövedelmét mindenképpen fordítja. Ha tehát ezt vesszük figyelembe, hogy ez egy stabil tétel, ezt hirtelen megdobná! Ezzel szemben a 25%-os ÁFA-val terhelt részek sajnálatos módon visszaesnek, ezt mutatják mostanában a Pénzügyminisztérium számításai. Kénytelenek vagyunk korlátozni egy picit; talán nézték többen a televíziót, és látták benne, hogy sok ám az ődöngés, nem mindenkinek a zsebe engedi meg, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek alapot megkövesse sajnos a karácsonyi vásárlások kapcsán!
Tehát ahol nagy dohány van – elnézést a szleng kifejezésért – a költségvetés számára, ezeknél történik meg a visszaesés, és várható, hogy a jövő évben is a racionális gazdálkodás is ilyen irányba visz el bennünket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért arra kérem Önöket, hogy a továbbiakban olyan típusú észrevételekkel segítsék a munkánkat, amelyek megalapozottak, és amelyek abba az irányba mutatnak, amit itt most mindenkitől hallottunk, hogy a költségvetést egy racionális tervezett hiánnyal elfogadva, ez évben meg tudjuk szavazni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
