PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fejes Attila képviselőtársammal több módosító javaslatot adtunk be az általános forgalmi adóhoz, pontosan 6 módosítást, ezekről szeretnék néhány indokló mondatot mondani röviden.
Az egyik törvénymódosítási javaslatunk – nem súlyozás szerint, bár én fontosnak tartom – az általános és mindenki számára így ismert, ún. nyugtaadási kötelezettség fenntartását oldja, csak mint lehetőséget tartja meg az adójogszabályon belül, tehát azt szabályozza, milyen módon kell nyugtát kiállítani, ha olyat ki akarnak állítani maguk a vállalkozók. Szeretném elmondani ennek kapcsán, hogy minden ellenzője általában ennek a kérdésnek a felvetését úgy kívánja beállítani, mintha itt a vállalkozók egy adókikerülési lehetőségét kívánnák megvédeni; azok, akik ez ellen a szabályozás ellen felszólalnak, ezt kritizálják.
Én az ő számukra szeretném a javaslatomat elgondolkodtató javaslatként tenni, hogy talán érdeklődjenek utána mielőtt véleményt alkotnak, miért nem alkalmazzák ezt a módszert a világon szinte sehol. Miért nem általános módszer egy ilyen bevezetés, adminisztrációs szigorítás, egy ilyen kizárólag a bürokráciát szolgáló, legfeljebb bizalmatlanságnövelő, de eredményt semmiképpen nem hozó módszert miért nem alkalmaznak a világon? Miért lehet természetesen egyetlen országot mindig találni? Például az előterjesztő pénzügyi kormányzat sokak számára bizonyítja, hogy Olaszországban hasonló keménységű rendszer működik. Igaz, hogy Olaszország arról híres, sehol nincs olyan nagy második gazdaság, olyan adókikerülés, mint ebben az országban. Tehát nekünk azt hiszem, őket utánozni ezen a területen talán mégsem kellene.
Azt viszont el szoktam és el szeretném mondani most is önöknek e kérdés kapcsán, hogy nemcsak az egyéni vállalkozások, nem csupán felesleges költségkihatásai miatt elképzelhetetlen vagy rendkívül rossz ennek a szabályozásnak a fenntartása. Nem kaptam választ mindeddig, bár többször írásban, szóban s más szakmai fórumokon is elmondtam a Pénzügyminisztérium illetékeseinek, s nincs megoldás e kérdéskörben arra, hogy a legfejlettebb kereskedelmi, idegenforgalmi és technológiai láncot nem alkalmazhatjuk Magyarországon.
Személyesen a pénzügyminiszter úrnak küldtem egy meghívót a Budapesti Nemzetközi Vásárra, kérve a Vállalkozók Országos Szövetsége részéről egy sétára – felajánlva, hogy minden érintett munkatársának álljuk a belépőjét – a Budapesti Nemzetközi Vásárral egyidőben megrendezett nemzetközi HOVENTA kereskedelmi, idegenforgalmi és vendéglátóipari kiállítás megtekintésére. Ott ugyanis nekik is módjuk lett volna ellenőrizni azon állításaimat, s minden ott levő kereskedelmi láncot, technológiai egységet megkérdezhették volna, hogy a világnak hány technológiája lenne alkalmazható ezen a területen változtatás nélkül. Kivétel nélkül mindenhol azt a választ kapták volna, hogy sajnos, nem, mert ők a magyar adóhatóságnak nem fejlesztenek. Ezek a rendszerek mind elkészítik azt a háttér-szoftver módszert, amely azt szolgálja, hogy a végén kijöjjenek ezek a bizonylatok. Ezek azonban csak két dologra készülnek fel. Arra, hogy az értékesítési láncban az értékesítés pillanatában történhet olyan, hogy a vevőnél nincs pénz, vagy valami miatt rossz tétel került a rendszerbe beütésre, ezért van egy kulcs az üzlet vezetőjénél, aki visszajön ezekhez a láncokhoz, kinyitja a terminált, visszamódosítja az adatot és minden a helyére kerül.
Van egy ilyen kulcs, hiszen előfordulhat az értékesítésben valamiféle ellentét, de nincs ezekben a rendszerekben egy második kulcs, amelyik az adóhatóságnál lenne, amelyik öt év távlatában garantálja az adatmegőrzést, s még az üzlet vezetője se mehessen vissza, ne nyithassa ki a téves értékesítést, hiszen ott a bizonylatok adásában ennek meg kell felelni.
Mi ezeket a gépeket kizárólag Olaszországtól vásárolhatjuk meg, ha forgalmazzák őket. Olaszország elég nagy piac ahhoz, hogy elég sok gyártó az ő számukra nagyobb tételben átalakítson az olasz bürokráciának megfelelően ilyen technológiai láncokat. Nem sokkal, általában 50-70 százalékkal kerül többe az olaszországi beszerzés, mintha ezen elem nélkül közvetlenül a gyártóktól, a világ bármely pontjáról vásárolhatnánk. Csak ilyen apró hátrányai vannak ennek a szabályozásnak, s bár én ritkábban szoktam élni vele – általában az előterjesztők szokása –, de most mégis megteszem, magamra vállalva itt a különlegességet. Nem kerül sokba egyébként ennek az elemnek a fenntartása, mintegy 200 ezer vállalkozónak ingyen van, hiszen a költségvetés téríti, ha úgy tetszik, ezeket a berendezéseket. Ha csak a pénztárgépekről beszélünk, nem kevesebb, mint minimálisan 10 milliárd forintos nagyságrendről van szó. Ez nem kevés, tisztelt Képviselőtársaim, vagy lehet talán aprónak tekinteni, mégis azt mondanám, hogy ebből az összegből jövőre a nyugdíjak kb. 7-8 százalékkal lennének emelhetők a tervezett szint felett.
Én is vissza tudom hárítani ugyanazt az érvrendszert a pénzügyi kormányzatnak, de inkább nem ennek kellene az indoknak lenni, hanem annak, ha valami szakmailag értelmetlen, nem kellene fenntartani.
Módosító javaslatot tettem képviselőtársammal, egészen más területen, talán pont a társadalmi szolgáltatásokat segítően, a szociális gondozás, az egészségügy, az oktatás, a közművelődés általános forgalmiadó-rendszerben való kezelésére. Nagyon nehéz ennek tartalmát két mondatban elmondani, de mégis, így szól:
Volt egy pozitív szándék az ÁFA-törvény kezdetekor, hogy ezek a területek ne kerüljenek az ÁFA hatálya alá, tehát amit ők szolgáltatnak – hiszen szociálpolitikáról, döntően a magyar szociális hálónak a tevékenységéről van szó – ezen a területen, ne kelljen még az ÁFA-val is terhelni. Alapvetően mentesek az ÁFA alól. Ez azonban egy nem kívánt hatással is járt, egy olyannal, hogy amikor ők beruháznak, amikor ők bármi mást vásárolnak – bármilyen beszerzést végeznek, lévén, hogy nem alanyai az általános forgalmi adónak, nem is igényelhetik vissza. Számukra tehát drágább lesz minden berendezés, ami ehhez a szolgáltatáshoz kell, lévén a szolgáltatásuk ÁFA-mentes.
Ez alól úgy lehet őket feloldani, ha nem az egész körre terjedő ÁFA-alanyiságukat szüntetjük meg, hanem a nullkulcsos körbe soroljuk ezeket a tevékenységeket. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatás 0 ÁFA-köteles, de természetesen az érdekében történő beszerzés ÁFA-tartalma visszaigényelhető. Ezt szolgálja választhatósági alapon módosító javaslatunk.
Az általános forgalmi adó visszaigénylésének van egy kedvezményezett formája a magánvállalkozások esetében. De ez a kedvezmény – szeretném hangsúlyozni – nem kedvezmény. Amikor bevezették, az általános forgalmi adón belül egy, a rendszertől teljesen idegen, a beruházási ÁFA elszámolását kizáró, de lépcsőzetesen leépülő rendelkezés volt. Ezt felgyorsították, majd megszüntették a magánvállalkozói körben, tehát itt nem egy kedvezményről van szó, hanem egy értelmetlen diszkriminációnak ebben a körben való nem-alkalmazásáról.
Itt szerettünk volna egy olyan módosítási javaslatot beadni, hogy az is magánvállalkozás, amelyik például részvénytársaság. Tehát ha részvénytársaság a magánvállalkozás, attól még nem kellene negatív irányban megkülönböztetni. Ennek a törlésére tettünk javaslatot.
Nagyon fontos kérdés az a törvénymódosítási javaslatunk, amely az ÁFA elszámolási rendszerét ma két módon engedélyezi, de sajnos, nem az adóalany választása szerint. Az egyik elszámolási mód úgy keletkezik, hogy az ÁFA-t akkor igényelheti vissza az adóalany, illetve akkor kell befizetnie, amikor magát a szolgáltatást teljesítette. Teljesen függetlenül a vállalkozó és a megrendelő közötti viszonytól, ennek a pénzügyi mozgásától, az adófizetési kötelezettség – mind a visszaigénylés, mind a befizetés – abban a pillanatban keletkezik, amikor maga a teljesítés megtörtént. Kivételt képez ez alól egy kör a magánvállalkozók között – és elég szerencsés, hogy ők kivételben vannak –, akiknél nem ez a dátum a meghatározó, hanem a konkrét pénzügyi teljesítés, azaz: akkor kell befizetniük az adót, ha megkapták a szállítók a saját vevőiktől a pénzt, és akkor igényelhetnek vissza, amikor befizettek.
Ma a magyar gazdaságban rendkívüli problémát okoz – azt hiszem, valamennyien tudjuk – a sorbanállás, a fizetésképtelenség rendszere. Azon adóalanyok számára, akiknél a pénzügyi mozgástól teljesen független ÁFA-elszámolási rendszer van, ma Magyarországon egy alkalmazhatatlan, pénzügyi tragédiákat, a vállalatok, a vállalkozások teljesítményétől teljesen független ellehetetlenülést okozó ez a pénzügyi szabályozás.
Miről van ebben a körben szó? Ezt muszáj megemlíteni. Nekik be kell fizetni az adóhatóság felé, ha ők teljesítettek, tehát eladták az árut, a maguk részéről mindent megcsináltak – de a vevő nem fizetett. Ekkor nemcsak azzal károsulnak, hogy a vevő nem fizetett, hanem azzal is, hogy a vevő által egyébként fizetendő forgalmi adót nekik be kell fizetni az állam számára. Még bevételük sincs, azt sem kapták meg, amibe belekerült, de a kockázatot nem vállaló államnak az általános forgalmi adót át kell adni. Talán még szebb ennél a dolog másik oldala: aki vásárol és nem fizet. Vásárolt, ingyen kapott egy árut, akár tovább el is adhatta, a vásárlását nem fizette meg, ezzel kárt okozott annak, aki a számára szállított – de joga van arra, hogy a vásárlásában lévő forgalmi adót, amit ő ki sem fizetett, az államtól elkérje. Tehát nem fizeti az árut, de pénzre tesz szert ebben a rendszerben.
Olyan igazságtalan módszernek a fenntartása, amiről elképzelhetetlen, hogy mi hosszan tegyük ebben a pénzügyi konstrukcióban. Ezért mi egy olyan módosítási javaslatot tettünk, hogy a két elszámolási módszer közül az adóalany választhasson. Ha választott, akkor az rá nézve egy meghatározott ideig természetesen kötelező, tehát ne mindig a saját pozíciójából induljon ki. Nagyon fontosnak tartanám, hogy ezt a törvénymódosító javaslatot elfogadjuk.
Az általános forgalmi adó szabályában variánsként benne van az a megoldás, hogy miután megszüntettük a mozgó, tehát az áraktól függő százalékos fogyasztási adót, vagy tervezik megszüntetni a benzin- és üzemanyagok árában, helyette mint alternatíva – igaz, B-variánsként – benn van, hogy ha akkor a társadalom megindokolta, hogy miért nem kívánja elfogadni, helyette esetleg vezessünk be forgalmi adót, ami ugyanúgy százalékos, méghozzá 25 százalék. Mi a módosító javaslatunkban természetesen jelezzük, hogy ezt elképzelhetetlen változatnak tartjuk – azt meg már különösen érdekesnek, hogy az előterjesztés mindezt úgy tartalmazza: ha bevezetik a forgalmi adót ebbe a rendszerbe, akkor a forgalmi adótól teljesen idegen módon, azok, akik az üzemanyagokat a gazdasági tevékenységük során használják fel, ne igényelhessék vissza. Abszolút fogyasztásiadó-jellegűvé teszi, tehát ebből is látszik, hogy semmi más gondolata nem volt az előterjesztőnek, mint egy megállapodás annullálása valamilyen más adópontban.
Remélem, a bizottságok ebből a szempontból pozitívan foglalnak állást, és erre az eljárásra nem fog sor kerülni.
Tettünk néhány kisebb jelentőségű módosítási javaslatot is. Az elmúlt napok nagyon leterheltek engem, így nem tudtam a megfelelő idézetet visszakutatni, de gondolom, idősebb társaim közül sokan ismerik. A törvénytervezetben még mindig vannak olyan kivételek, amiknek ettől a parlamenttől már rendkívüli módon idegennek kell lenniük. Hogy egész pontos legyek: itt még mindig megjelennek azok a kivételek, hogy például, ha gazdasági tevékenység érdekében személygépkocsit vásárolnak, bármelyik vállalat, vállalkozás, teljesen mindegy – akkor azt valamiért diszkriminálni kell, és a személygépkocsiban lévő általános forgalmi adót természetesen ne lehessen visszaigényelni. hogyha ezen a területen valami lízing-tevékenység folyik, büntető jellegűnek kell tekinteni, ha személygépkocsira fordították. Én csak hallomásból, mintegy mondásként ismertem, mikor nem volt éppen jó a magyar gazdaság helyzete, Kádár Jánosnak voltak olyan mondatai, hogy a magyar, az egy gyalogjáró nemzet, nekünk az a különlegességünk. Ez jól hangzott, de talán akkor sem volt igaz. Szeretném, hogyha a gazdasági fejlődésünk nem a gyalogjáráshoz, hanem a szuperszonikus rakétákhoz hasonlítana, és nem kellene már nekünk beépíteni ilyen idegen elemeket a különböző adótörvényeinkbe. Én azt hiszem, egy-két év múlva mi magunk is mosolyogni fogunk az ilyen javaslatokon, de jobb lenne, hogyha nem kellene saját magunkat kinevetni, hanem valós, korrekt szabályokat hoznánk.
Ugyanez vonatkozik – és ez a záró módosító javaslatunk – arra, amikor valóban van lehetőség különböző pénzügyi konstrukciókkal némi adókedvezményre szert tenni. Szeretném képviselőtársaimnak elmondani, hogy ezekkel a konstrukciókkal ugyanilyen adókedvezményekre tesznek szert a világon mindenhol, mégis, ezeket a konstrukciókat a világon mindenhol használják, mert nem ez az igazi céljuk – egész konkrétan a lízingről van szó, illetőleg a bérleti szerződésekről. Természetesen a lízing önmagában nem értékesítési tevékenység, így a világon sehol nem az. Az a lízing, amikor lízinget használnak eladásra oly módon, hogy majd valóban, a lízing lejárata végén, alacsonyabb maradványértéken módja van megvásárolni a vállalkozásnak vagy bárkinek azt a terméket, akkor az az utolsó eladás lesz csak az értékesítés ára. Így működik Európa minden országának minden adórendszere, kivétel nélkül. Egy kivétel lesz, Magyarország, amely kilóg az európai standard-szabályozásból 1992 felé, ha a Pénzügyminisztérium beterjesztett javaslatát elfogadjuk, amely azt mondja, hogy ha úgy kötötték a szerződést, hogy a végén meg lehet vásárolni, akkor már az egészet eredendően értékesítésnek kell tekinteni – ami azt jelenti, hogy nem a maradványértéknek van ÁFA-tartalma, hanem az egész lízingértéknek.
Ebben az esetben csak egy dolog történik: részletfizetéses eladási konstrukcióvá válik maga a lízingszerződés. Megszűnik, mint lízingfogalom. Ezzel az államtitkár asszony – lévén, hogy bólintott az én mondatomra – állítja, hogy nincs szükség Magyarországon lízingre, bőven elég, ha részletre, kereskedelmi hitelre árusítanak a különböző szervezetek.
Azt hiszem, van közgazdász a világon, aki azt mondja, hogy talán nem feleslegesen találták ki ezeket a konstrukciókat, és talán nem kellene adóbevételi szándékkal ezeket megölni. Erre vonatkozó módosító indítványt is beterjesztettünk.
Zárómondatként már nem módosító indítványhoz mondom: úgy érzem, minden beterjesztésünk belülmaradt azon a körön, amely nem annullálni kívánta azt a lehetőséget, hogy itt egy adótörvény még ebben az évben elfogadásra kerüljön. Úgy gondoltuk, hogy olyan módosításokat terjesztünk be, amelyek ma már ideológiailag nem kellene, hogy benne legyenek, amelyek ma már egy gazdaság bizalmi légkörét kellene, hogy módosítsák, és még ezen a törvénymódosításon belül kezelhetők. Ennek ellenére a bizottságok nem támogatták ezeket a javaslatokat. Ez nyilván a szavazáskor el fog hangzani.
Annak, hogy a szakbizottság, a gazdasági bizottság nem támogatja, szakmailag nem örülök. Azt viszont, hogy az alkotmányügyi bizottság nem támogatja – ezt most elő kellett hoznom – képviselőként nem utasítom vissza, mert nem igazán jó ez a szó, számomra kezelhetetlen. Kezelhetetlen az a parlamenti módszer és rendszer, hogy olyan kérdésekben, amelyekhez semmi köze az alkotmányügyi bizottságnak – logikusan a Házszabály szerint joga van magához vonni –, véleményt alkot. De akkor majd lobbyzni fogok, hogy bármelyik bizottság, ahol nincsenek szakemberek, vonja magához a módosító javaslatokat, meggyőzöm őket, hogy támogassák és alkossanak róluk véleményt. Az alkotmányügyi bizottságnak a beterjesztett módosító javaslatokban – az én szemléletem szerint – csak a törvényi kodifikálás ellentmondásainak kiküszöbölése a feladata, nem pedig az, hogy pénzügyi, gazdasági kérdésekben támogatást vagy nem támogatást mondjon. (Taps.)
Valamennyi frakcióban közgazdász képviselőtársaim több törvényben, mind az illetéktörvényben, mind más törvények kapcsán elmondták, hogy számukra szinte elviselhetetlen, hogy a szavazás procedúrájában az Országgyűlés elnöke egy általában nem azonos képzettségű, nem mindig azonos homogén képzettséggel rendelkező képviselőháznak azt mondja például az illetéktörvény kapcsán, hogy a szakbizottság, azaz a költségvetési bizottság támogatja. SG42
mond egy bizottságot, aminek elég nagy a súlya, hogy az alkotmányügyi bizottság nem támogatja, s innentől már nyerő helyzetben van, a Kormány azt mondja, hogy nem támogatja. A Parlament úgy gondolja, hogy a bizottságoknál 1:1, akkor a Kormánynak adjunk igazat. Egészen más eredmény jöhet ki a szavazásból, ha a szakbizottság támogatja, a Kormány nem, s ez viszont a Parlament döntése. Valószínűleg egészen másképpen befolyásolná a Parlamentet. Most kellett elmondanom, hiszen a szavazáskor nem lehet, hogy számomra – és remélem képviselőtársaim számára is – teljesen indifferensek lesznek azok a megszólalások az elnöki bevezetésben, vagyis ne vegyék figyelembe, amikor az fog megszólalni, hogy az alkotmányügyi bizottságnak az adótörvények vagy a költségvetés kapcsán mi a véleménye, mert szerintem ők e területen nem szakemberek. Köszönöm. (Taps.)
