MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)

Full text search

MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)
MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bánffy és Vitányi képviselőtársaim indítványához szeretnék hozzászólni a népfőiskolák érdekében. A miniszterelnök úr szájából hangzott el itt a miniszterelnöki expozéban a népfőiskolás mozgalom fölkarolása. Több mint 40 éves hallgatás után a népfőiskolás mozgalom hívei, a népfőiskolás mozgalom megszállottjai az idén december 6-án, 7-én és 8-án tartották országos konferenciájukat, német vendégekkel. Az a véleményem, hogy az egyik legjobb befektetés az ország jövője érdekében a népfőiskolás mozgalom támogatása, és ezt a finnországi példák nyomán merem állítani. Már a harmincas években is tanították a középiskolákban, hogy Finnországban jóformán mindenki elvégezte legalább a népfőiskolát, és a legfrissebb értesüléseim szerint, amelyeket a napokban kaptam fiamtól, aki hat hétig volt Finnországban, az a meggyőződésem, hogy a finn példa követendő. Finnországban csak jól öltözött emberek vannak. Finnországban olyan gazdasági fellendülés van, amely szinte – hogy úgy mondjam – elérte a fejlett államokat. Finnországnak, mondhatnám, majdnem minden állammal szemben aktívái vannak, tehát a finn kereskedelmi mérleg teljesen aktív.
Most itt állunk a szociális piacgazdaság küszöbén. És nem tudjuk átlépni a küszöböt – igen tisztelt Országgyűlés –, mert hiányzanak azok az intézmények, amelyek a szociális piacgazdaságot elősegítenék. Ezt nem kívánom most részletezni, hiszen mindnyájan tudjuk. Éppen ezért a legfontosabbnak tartom, hogy a fennmaradó összegekből feltétlenül szavazzuk meg azt, hogy a népfőiskolák támogatására megfelelő összeg jusson.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit