FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy néhány percre – az arcokat nézve – untassam Önöket hozzászólásommal, de talán némi figyelmet is kelthet, amit elmondok.
Néhányukkal ellentétben én úgy vélem, hogy a plenáris ülés inkább arra való, hogy politikai vita legyen, mint szűken vett szakmai vita, ezért nézzék el nekem, ha politikai szempontból szólok hozzá, de konkrét módosító indítványokhoz, illetve konkrét törvénypontokhoz.
Az első, amihez szeretnék hozzászólni, ha jól emlékszem, a 64-es, 65-ös stb. számon megjelölt törvénypont, amely a kamatadóval kapcsolatos.
Hogy ne kelljen senkinek fölszólalni annak érdekében, hogy ez nem frakcióvélemény, előre elmondom, hogy az egyéni véleményem, tehát nem a frakcióé.
Csak egy dilemmát szeretnék Önökkel megosztani. Bizonyára Önök is jártak gyűléseken – lehet, sokkal többször, mint én –, ahol szinte minden alkalommal fölmerül az a kérdés, hogy azokat, akik ide jutattak bennünket, miért nem vonjuk felelősségre. Lehet ez akár gazdasági bűn – miért vettek föl milliós prémiumokat olyanok, akik a fejlesztés nullára szorításával jutottak nyereséghez és így tovább –, vagy lehet akár politikai bűn is. Én mindig azt válaszoltam, azért, mert elhatároztuk, hogy nem forradalommal jutunk el egy új társadalomba, hanem békés átmenettel. Ennek alapján igyekszünk a törvényeket betartani.
Ha Önök megszavazzák a kamatadóemelést, akkor kiveszik ezt az adut a kezemből. Biztos, jogilag megmagyarázható az, hogy megtehető ez a lépés, az is bizonyítható, hogy igazságtalanságot hordoz magában, ha széles néprétegekre hárítjuk át azokat a hasznokat, amiket egy ilyen kedvezményes kölcsönt nyújt egyeseknek, tehát igazságtartalma is van. Sajnos, akkor nekem azt fogják mondani az emberek, hogy az előzőeknek is van igazságtartalma, mert a 20 milliárd nem véletlenül keletkezett, és az 1500 milliárd sem véletlenül keletkezett. Az sem véletlen, hogy például Dudás úr egy szép szolgálati villában üldögél még ma is az ezredesi nyugdíjával. Nehezen tudok tehát válaszolni.
Ez volt az első megjegyzésem, tisztán politikai indíttatású és egyéni vélemény.
A másik már konkrétabban csatlakozik módosító indítványhoz, többhöz is. Engedjék meg, hogy mindet ne soroljam föl, csak amit én írtam alá: az 1194-es számú módosító indítványt, amely egyrészt az oktatást, másrészt a honvédelmet célozza más-más irányból, természetesen.
Sokszor elhangzik az minden párton belüli vitában is, és itt a Parlamentben is van néha vita erről – sajnos nincs, – hogy miért kell lobbizni egyes tételek mellett, egyes területek mellett, és az oktatás miért különb ezeknél, miért más, mint más tételek, miért más, mint a szociális kiadás, miért más, mint mondjuk – akármit mondhatnék.
Borzasztóan hiányzik a plenáris ülésekről az ilyen általános politikai vita, eddig gyakorlatilag soha nem csináltunk ilyent, de van egy kérdés, amelyben talán felesleges is ez a politikai vita: ez épp az oktatás kérdése. Ugyanis mindegyik pártprogram egységesen elismeri azt, hogy az oktatás nem egyszerű taktikai, a mának szóló kérdés, hanem stratégiai kérdés.
Az egész gazdaságpolitikának és – úgy érzem – az egész kormánypolitikának is az az egyik borzasztó nagy hibája, és ugyanígy a költségvetésnek is, hogy nincs markásan kijelölt célja, amely után – fogalmazzunk ilyen bután – mehetnének az emberek. Az oktatás talán lehetne egy ilyen cél, mert éppen a jövőbe mutató cél. Nem a mai, aktuális problémákat, a mai életbenmaradás problémáját óhajtja csak megoldani, hanem valami kiutat mutat.
Engedjenek meg egy hasonlatot: körülbelül olyan a gazdaságpolitika már évek óta talán, és most sem változott, sajnos, a költségvetés folyamán, és ez látható, mintha úsznánk egy folyóban, és arra törekszünk, hogy ne süllyedjünk el. Rendkívül fontos cél, hogy ne süllyedjünk el, ezért kapaszkodunk deszkadarabokba, mindenbe, de sajnos, nem teszünk mozdulatokat, hogy kijussunk a partra. Én úgy érzem, hogy az oktatás területe lenne egy olyan karcsapás, amellyel utat találhatnánk a jó irányba vett partra, mert nem biztos, hogy a másik part jó.
Tehát egy aktív cselekvési lehetőséget tenne lehetővé. Lehet, hogy nem az oktatás ez – lehet, hogy erről vitatkozni kellene –, lehet, hogy kecskebékát kellene tenyészteni és abból a combokat eladni, nem tudom, de vita nem folyik, és nem látják az emberek, hogy lenne egy ilyen konkrét cél, vagy lenne akár több. Túl sok van inkább, így is fogalmazhatnék persze másik oldalról, mert mindent megcéloz a költségvetés, hogy mindenki jól járjon, mindenkinek jó legyen ez, lehetőleg sehol se lázongjanak, de abban a helyzetben, amelyben most vagyunk, ez nem tehető meg, egyszerűen ilyenre nincs lehetőség.
Egy-két területre lenne lehetőség, és mivel vita ebben nincs, hát én mondom a magamét, hogy ilyen terület lenne az oktatás. Ellentétben Katona államtitkár úrral én nem megnyugtatóan fogadnám, ha Önök elfogadják ezt az általam is aláírt, benyújtott javaslatot, amely 5 milliárdot juttatna valamilyen formában az oktatásnak, hanem csak mint valamit fogadnám el. Megnyugtató ennél sokkal több lenne, még ahhoz is sokkal több kellene, hogy szinten mardjon, nem ahhoz, hogy kitörési pontként lehessen kezelni. Tudom, hogy ehhez áldozatokat kellene hozni, sok területen áldozatokat kellene hozni, és ahhoz kellene igazán politikai bátorságot felvállalnunk, hogy ezt elfogadtassuk az emberekkel, hogy ezeket az áldozatokat meg lehet hozni vagy meg kell hozni, de ehhez igazán konkrét célt kell kitűzni először is eléjük.
Egy aspektusra szeretnék rámutatni még az oktatás kapcsán. Itt elhangzott sok minden már a magyar létünkkel kapcsolatosan. Azt hiszem, nem az jelenti a magyarságunkat, ha még a lelkünket is jó magyar ruhába öltöztetjük, hanem az, ha valamit teszünk ennek érdekében, és minden nemzet, minden nép a kultúrájában tud fennmaradni!
Népek bizonyították azt, hogy megszállva is fennmaradhattak a kultúrájuk segítségével, sőt azt is bizonyították népek, hogy haza nélkül is fenn tudtak maradni kultúrájuk segítségével. Tehát elsősorban én úgy érzem, hogy a kultúra megerősítése és fejlesztése jelenthetné azt, ami igazán a magyarságunk, az öntudatunk, az identitásérzetünk fokozása irányába mutatna. És ehhez kiváló eszközt nyújt az oktatás!
Nyilvánvaló, hogy kultúra befogadására nem nagyon képes egy olyan társadalom, amelyben a funkcionális analfabéták száma egyes kimutatások szerint 3 millió a 10 millióból. Nyilvánvalóan nehezen képzelhető el, hogy piacszinten fenn lehet tartani a kultúrát olyan társadalomban, amelyről elmondható az is, hogy Európában a felsőoktatásban például hátulról – mondhatom – harmadik, ha Luxemburgot is beszámítom, de inkább második, "megutóz" bennünket Albánia és Románia ezen a területen. Nem hiszem, hogy erre túlzottan büszkék lehetünk akár a kultúrabefogadás képessége szempontjából is, de olyan szempontból is, ami szigorúan üzleti és gazdasági szempont: hogy nincs meg a szellemi infrastruktúránk, mert a gazdaság fejlesztéséhez – sajnos – elsősorban az infrastruktúra fejlesztése hiányzik nálunk, és míg a fizikai infrastruktúrára talán találunk vállalkozókat koncessziókkal és egyebekkel, a szellemi infrastruktúra megteremtése a mi dolgunk. Azok a segélyek, illetve támogatások, amelyek külföldről jönnek ilyen célra, azok csak morzsák lehetnek, de ha mi nem teszünk érte semmit ezen a területen, semmi lényeges változás nem fog történni. Ez volt módosító indítványomnak egyik részéhez tartozó hozzászólásom.
A másik része, ami a legdrasztikusabb, a honvédelemmel kapcsolatos. Én a honvédelmi kiadások csökkentését javaslom. Nem egészen értettem a miniszter úr tegnapi hozzászólásából, hogy miért 5 milliárd az idei költségvetési kiadás és a tavalyi előirányzat közötti különbség. Az én kivonásom eredményeképp ez 7 és fél milliárd körüli összeg. Én azt javaslom, hogy fagyasszuk be a honvédelmi kiadásokat. Ehhez engedjenek meg egy néhány indokot. Nem tudok olyan stílusban indokolni, nyilván ellenkező előjellel, mint ami azt az érzetet keltette bennem tegnapelőtt, hogy megalakult talán a Vatra Hungaresca vagy a Matica Madarska, és bejutott képviselője a Parlamentbe. Volt egy ilyen hangvételű hozzászólás. Én ilyen hangvétellel ellenkező értelemben nem tudok érvelni, nem is kívánok.
De a hozzászólónak egy valamiben borzasztóan igaza volt, mégpedig abban, hogy a biztonságunk rendkívül fontos, és talán mindenek előtt való! Csak énbennem ilyenkor felmerül a kérdés: honnan fenyegeti veszély biztonságunkat? Sokan deklarálták itt, többek között a külügyminiszter úr is, hogy környezetünket nem tekintjük ellenségnek. Engedjék meg, hogy hozzátegyem: nem valószínű, hogy az osztrák császár mostanában meg akar bennünket támadni – ha a Szovjetunió esetleg meg akarna támadni bennünket, akkor teljesen mindegy, hogy mekkora a hadseregünk –, a többi országot nem akarom analizálni, mert nem vagyok haditudós nyilvánvalóan, de azért azt el kell mondanom, hogy nem olyan a nemzetközi helyzet és talán a nem említett országok belső helyzete sem, hogy képesek legyenek megtámadni bennünket.
Tehát úgy érzem, hogy ilyen veszéllyel közvetlenül nem kell számolnunk, tehát vállalhatnánk talán a rizikót.
Most nézzük meg a másik oldalt: van-e valami más biztonsági veszélyünk ezenkívül, és ez veszélyes-e? Ha nincs ennél nagyobb, akkor ám legyen: a honvédelmi kiadást akár még növeljük is! Én azt mondom, hogy van, mégpedig ez a veszély hadüzenetszinten van legalább, ha nem háborús szinten már Magyarországon, s ez a veszély pedig a gazdasági és mondhatnám, hogy a kulturális talán, meg az identitási veszély is. Nem volt hadüzenet ilyen területen nyilvánvalóan, tehát nem vádolok ezzel egyetlen egy országot sem. A helyzetünk ilyen, a piac tesz ilyenné bennünket, többek között meg az, hogy csatlakozni akarunk egy piaci rendszerhez.
A gazdasági összeomlás Kupa úr szerint nem fog bekövetkezni – adja Isten –, szerintem sem fog talán bekövetkezni, de a kapunkban áll, ez már hadüzenetnek tekinthető legalább! Úgy érzem, ez a biztonságunkat sokkal jobban veszélyezteti, a társadalmi stabilitást sokkal jobban veszélyezteti, mint az, hogy ha hadikiadásainkat befagyasztjuk. Úgy tűnik, hogy tehát ezen a területen többet kell tenni.
A kulturális kihívás is sokkal erőteljesebb lesz, ugyanis nyíltak akarunk lenni; ott nem támadnak bennünket, hanem különböző kulturális hatások érik ezt az országot, és ez ellen nem az a védekezés, hogy ezek ellen elzárjuk magunkat – ez természetes –, az a védekezés, hogy erősítjük ezt a kultúrát például az oktatáson keresztül is.
Ebből a megfontolásból mondom azt, hogy mivel a stabilitásunkat, biztonságunkat közvetlenül fenyegető veszély inkább gazdasági területen jelentkezik, valamint oktatási és kulturális területen, ezért inkább oda kellene irányítani a hangsúlyt, és nem a hadi kiadásokra.
Engedjenek meg a hadi kiadásokkal kapcsolatban néhány konkrét dolgot mondanom az oktatással összevetve. Tudvalévő, hogy a Honvédelmi Minisztérium keretében is folyik oktatás. Néhány számadattal untatom Önöket ezzel kapcsolatosan. A tudományegyetemek huszonegyezer főt oktatnak; ezt úgy számoltam ki, hogy a levelezőket és az estiseket félnek vettem. Durván huszonegyezer főt oktatnak 4,9 milliárd forintért. A műszaki egyetemek tizenegyezer főt oktatnak 4 és fél milliárd forintért. Nyilvánvalóan a különbség abból adódik, hogy a műszaki egyetemeknek több az eszközigénye. Ami sokkal jobban összevethető a katonai főiskolákkal és egyéb oktatási intézményekkel, a műszaki és gazdasági főiskolák. Ezt a kerekítve tizenegyezer főt kerekítve 2,1 milliárdért oktatják.
Ezt összevetem a katonai intézményekben folyó oktatással. Ott háromezer-egyszáz főt – tizenegyezerrel összevetve – 4,2 milliárdért oktatnak. A 2,1 milliárddal vetem ezt össze. Természetesen feltételezhető, hogy a hadi tárcán belül már sokkal hamarabb észrevették, hogy nagyon fontos az oktatás, és ezért körülbelül nyolcszorosát fordítják rá, mint más területen. Engedjék meg, hogy inkább azt feltételezzem, hogy eléggé pazarló a hadi kiadás, és ennek köszönhető ez a nagy különbség akár az oktatás területén is. Tudom, máris fogalmazzák az ellenérvet: bizonyára azért, mert ott műszaki az oktatás, nagy a technikai igénye. Ezt cáfolandó, még egy adatot elmondok Önöknek. A 4,2 milliárd úgy jön össze, hogy abból 2,25 milliárd a bér és 1,1 a dologi. A műszaki főiskoláknál 0,86 milliárd a dologi. A dologiban nem olyan nagy a különbség. A bérben van egy különbség. Ami a differencia a 4,2-höz képest, az természetesen a tb-járulék. Óriási különbségek vannak. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy bizonyára óriási tartalékok vannak még a hadi kiadáson belül, és lehet, hogy el tudná viselni azt, hogy a költségvetési szintjét befagyasszuk.
Végezetül engedjenek meg még néhány befejező mondatot. Az előbb a felszólalások kapcsán már kétségeim kezdtek támadni, hogy rossz a pszichológiai érzékem, mert a tegnap esti viselkedésből azt a következtetést vontam le, hogy a kormánypártok biztosan meg fogják szavazni, csak közben volt kétségem néhány hozzászólás kapcsán. A következtetésemet abból vontam le, hogy az erre hajlamos emberek – nem a frakció, nem akarok frakciót sérteni – borzasztóan cinikusan viselkedtek a tegnapi hozzászólásoknál. Emlékeztetni szeretném ezeket a cinikus embereket arra, hogy eleinte a költségvetést a kormánypártok keményebben bírálták, mint az ellenzék, akkor még nem viselkedtek ilyen cinikusan, mert nem voltak benne biztosak, hogy valaki is elfogadja-e a költségvetést. Miután biztossá vált, hogy az ellenzék részéről bírálat merül fel, akkor mosolygások fakadtak egyes ajkakon – nem akarom ezt durvábban fogalmazni – és izgések-mozgások. Ebből azt a következtetést vontam le – örülve –, hogy elfogadják a költségvetést. Hogy mi ennek az apropója, arról van egy véleményem. Nem beszélgettem ezzel kapcsolatban senkivel. biztos nálam fiatalabbak is emlékeznek még arra, hogy volt egy világszerte elterjedt mondás annak idején, amikor Japánban volt egy kis probléma – közel sem olyan, mint nálunk –, hogy Tanakára várva vár Japán…
