ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm szépen. Kérem képviselő urat, hogy ezt a javaslatát csatolja majd a többség által elfogadott határozati javaslathoz, hiszen értelemszerűen módosító indítványként kezelhető, majd a szavazáskor megfelelően előre fogjuk sorolni, hogy annak figyelembevételével történjék a döntés.
Tisztelt Országgyűlés! Felteszem a kérdést, hogy a házbizottság által elfogadott napirendi pontokra, illetve tárgyalási rendre vonatkozó javaslatot elfogadják-e. Határozathozatal következik, most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 277 szavazattal, 3 ellenében, 6 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta. Megkérem a tisztelt technikai bázist, hogy ne tüntesse el ilyen gyorsan a határozat eredményét. A határozat érvényes, mert sikerült kihirdetnem.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a február 1-jén kezdődő rendes ülésszakra több előterjesztés érkezett az Országgyűléshez. A Kormány benyújtotta:
– a Magyar Köztársaság rendjeleiről, kitüntetéseiről és díjairól szóló törvényjavaslatot,
– a büntetőeljárási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot,
– a Központi Műszaki Fejlesztési Alap 1989. évi felhasználásáról szóló beszámolót.
Felhívom az Országgyűlés figyelmét, hogy képviselői önálló indítványként országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be:
– Eörsi Mátyás a Szabad Demokraták Szövetsége részéről a Magyar Köztársaság 1992. évi állami költségvetésének az Országgyűlés elé történő beterjesztéséről,
– Gyurkó János a Magyar Demokrata Fórum részéről a fokozottan védett erdők használatáról.
A képviselői önálló indítványok napirendre tűzéséről, illetve Eörsi Mátyás indítványának sürgős tárgyalásáról a februárban kezdődő rendes ülésszak első ülésnapján dönt a Parlament.
Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük a napirendi pontok tárgyalását. Tekintettel arra, hogy valamennyi előterjesztésnek dr. Surján László népjóléti miniszter úr az előadója, tudomásom szerint együttesen kívánja megtartani előadói beszédét. Átadom a szót miniszter úrnak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit