HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
HAVAS GÁBOR (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak!
Számos, előttem elhangzott hozzászóláshoz kapcsolódva szeretnék néhány szót szólni arról a Solt Ottiliával közösen beadott javaslatról, amely éppen a nagy vitát kiváltott, a nyugdíjak megállapításával kapcsolatos szabályozást kívánja módosítani.
Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném, hogy javaslatunk – és ebben nem különbözik sem Vass István, sem Csehák Judit és Kósáné Kovács Magda javaslatától – többek közöttt azt is eredményezné, hogy a nyugdíjak megállapítására vonatkozó egyik legfontosabb szabály, amely a nyugdíj nagyságát döntően meghatározza, törvényi szintre emelkedjék, hiszen mindmostanáig ezt csak minisztertanácsi rendelet szabályozta, és megengedhetetlen, hogy egy ilyen fontos kérdés ne törvényi szinten legyen szabályozva. A törvényi szabályozás ugye, nagyobb legitimációt adhat a nyugdíjak szabályozásának, és ehhez szorosan kapcsolódik az a probléma, amelyet Kósáné Kovács Magda vetett fel, amikor szemünkre vetette, mintegy a szabad demokraták szemére vetette, hogy itten megfelelő érdekegyeztetés nélkül, illetve az Érdekegyeztető Tanács véleményének figyelmen kívül hagyásával született egy módosító javaslat. Tudjuk, hogy az Érdekegyeztető Tanács az ő javaslatukhoz, tehát Csehák Judit és Kósáné Kovács Magda javaslatához hasonlóan lényegesen magasabbra kívánta tolni a sávokat. Ezt mi is szerettük volna, és javaslatunk első formája így is fogalmazódott meg, de aztán be kellett látnunk, hogy ebből két súlyos hátrány is következik.
Az egyik súlyos hátrány az, hogy ha feljebb toljuk a sávokat, ez nem igazán azoknak kedvez, akik az adott sávokba beleesnek, amelyeknél a figyelembe vett jövedelemrészt megváltoztattuk vagy növeltük, hanem a feljebb lévő sávokban, mert a továbbgyűrűző hatása ezeknek a változtatásoknak így érvényesül, tehát nem igazán a tíz- és húszezer forint közötti közepes jövedelműek nyugdíját növeli meg, hanem a húszezren felüliekét, és leginkább a legnagyobb jövedelműekét.
A másik súlyos következménye pedig az, amelyre itt Soós Károly Attila hozzászólása is utalt már, hogy tovább nyitja az ollót azok között, akik az elmúlt években mentek nyugdíjba, illetve azok között, akik régen mentek nyugdíjba. Ha veszünk két olyan embert, akiknek a szolgálati ideje teljesen azonos, és a jövedelme a mindenkori átlaghoz viszonyítva szintén többé-kevésbé azonos, akkor tehát minden ilyen szempont azonossága esetén is óriási különbség lesz a nyugdíjuk között aszerint, hogy most, az elmúlt egy-két évben vagy tizenöt évvel ezelőtt mentek nyugdíjba. A tizenöt évvel ezelőtt nyugdíjba mentek jövedelme ma már elképesztően alacsony, függetlenül attól, hogy akkor közepes vagy magas jövedelemmel mentek nyugdíjba, és köztudomású, hogy a reálértéke a nyugdíjuknak számos esetben legalább 50 %-ot csökkent a nyugdíjba menetelük óta.
Éppen ezért teljesen érthetetlen Palotás Jánosnak az a követelése, és ily módon az elhárítása annak, hogy az alacsony nyugdíjakat emeljék, hogy itt kizárólag szigorúan biztosítási alapra helyezkedve a keresetet és a szolgálati időt kell figyelembe venni, hiszen – mint az átlalam elmondott példa is mutatja – ez nagyon relatívan működik a nyugdíjba menetel időpontja szerint.
Egyébként is, ha Palotás János szociális demagógiának nevezte az általa bírált megnyilvánulásokat, akkor én leginkább antiszociális demagógiának tudnám nevezni az ő felszólalását. (Taps a bal oldalon és balközépen.)
Palotás János ténykedéséből leginkább arra következtetek, hogy ő elképzel egy körülbelül 10 %-os elitet, amelynek nem kell sem adót fizetnie, sem nyugdíjjárulékot fizetnie (gyér taps) , mert elegendő, ha a közterheket a közepes és alacsony jövedelműek viselik.
Magabiztosságához képest meglepő tájékozatlanságot is elárult Palotás János, hiszen itt hosszasan beszélt a C változatról és ennek hátrányairól, holott – mint erre Kulin Sándor képviselőtársam is utalt – tegnap teljes egyhangúsággal az egész tisztelt Ház a szociális bizottság előterjesztését támogatta, és mint erre ugyancsak utalt Kulin Sándor képviselőtársam, ez a változat a biztosítási elvet igen nagy mértékben figyelembe veszi. Tehát ez a szociális bizottság által előterjesztett változat valamiképpen korrigálja azt a szörnyű ollót, azt a nagy különbséget, amely a régen nyugdíjba vonultak és az elmúlt időszakban nyugdíjba vonultak között tátong, és ha nagyon fölnyomnánk azt a bizonyos degresszív skálát, akkor ezt a különbségmérséklést tüntetnénk el. Tehát én a magam részéről ezért nem tudom elfogadni Csehák Judik és Kósáné Kovács Magda javaslatát.
De nem tudom azért se elfogadni, mert ez a javaslat istenigazából a magas jövedelműeknek kedvez. Palotás János utalt arra, hogy nem szabadna a nyugdíjrendszerbe semmiféle féket beépíteni, nem szabad semmiféle degresszivitást alkalmazni, mindenkinek jövedelemarányosan kell a nyugdíját megkapnia.
Nos, szeretném figyelmeztetni Palotás Jánost arra, hogy a nyugati országokban, ahol minden egyéb szempontból teljesen biztosítási elvű nyugdíjak vannak, ott is alkalmaznak valamilyen plafont szinte minden esetben, és a kiemelkedően magas jövedelmeket egyszerűen nem veszi be az általánosan kötelező társadalombiztosítás, annak ellenére nem veszi be, hogy a járulékot ugyanolyan arányban kell fizetni utána, mint az összes többieknek.
Ebből az elvből is kiindulva gondoltuk azt, hogy a jelenleg érvényes szabályozással ellentétben a degresszivitást a fölsőbb sávokban is folytatni kell, hiszen pillanatnyilag az a helyzet, hogy 60 %-nál a degresszivitás megáll, és a legmagasabb jövedelműek is a magas jövedelmi sávokba tartozó jövedelmük 60 %-a után kapnak nyugdíjat.
Mi viszont úgy gondoljuk, hogy az ebben az évben megszülető társadalombiztosítási törvénynek mindenképpen a plafont valamilyen formába be kell építenie, és addig semmi értelme annak, hogy az ebben az évben nyugdíjba vonulók egy része olyan kiugróan magas nyugdíjhoz jusson, amely a későbbiekben bántani fogja a társadalom igazságérzetét, és ellentétben áll majd a nyugdíj későbbi szabályozásával, és ily módon lesz egy csoport, amelynek a nyugdíját senki sem fogja tudni elfogadni. Éppen ezért gondoljuk azt, hogy a degresszivitásnak mindenképp tovább kell folytatódnia.
Kósáné Kovács Magda azt mondta, hogy ellentétben az általunk hirdetett elvvel, az általunk előterjesztett javaslat a tíz- és húszezer forint közötti jövedelműeket hátrányosabban érinti, mint a jelenlegi szabályozás. Ez egyszerűen nem igaz. Igaz, nem jelentős mértékben, de a tíz- és harminckét ezer forint közötti átlagkeresetűeket előnyösen érinti ez a javaslat. 32 000 forintnál válik azonossá a nyugdíj mértéke a jelenlegi szabályozás, illetve az általunk javasolt szabályozás szerint, és az igaz, hogy 32 000 forint fölött a jelenlegi szabályozás magasabb nyugdíjakat tesz lehetővé, és még magasabb nyugdíjakat tesz lehetővé Csehák Judit és Kósáné Kovács Magda javaslata, olyan mértékig, hogy 80 000 forintnál – ami ma még ugye abszurdnak tűnik, de kivételként azért már létezik 80 000 forintnál – a mi javaslatunk szerinti nyugdíj alapját képező összeg 17 000 forinttal kevesebb, mint az őáltaluk javasolt változatnál.
Mindezek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy javaslatunkat szíveskedjen támogatni. (Taps.)
