IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ)
IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ)
IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ) Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A szóban forgó törvénymódosítás kapcsán egy olyan kédést érintettem, amely az elmúlt évtizedekben rendezetlen volt. Jelesül a lelkészek öregségi és betegségi ellátásáról van szó. 1416-os számon és azután 1448-as számon nyújtottam be módosító indítványt, amelyben javasoltam, hogy a törvény 39., illetve 54. §-ába kerüljön be egy-egy fél mondat arról, hogy a lelkészi szolgálatban eltöltött idő is munkaviszonynak számít és a nyugdíjjogosultságot ezen a címen is meg lehet szerezni.
Nyilván meglepi azokat, akik nem mozogtak ilyen körökben, hogyan is maradhatott el az elmúlt évtizedekben ennek a rétegnek a biztosítása. Tudni kell azonban, hogy az elmúlt négy évtizedben az elfogult állami propaganda a lelkészi szolgálatot nem minősítette munkának, illetve a zűrzavart mi sem jellemzi jobban, minthogy 1961 előtt a Szabadegyházak Tanácsához tartozó egyházak lelkészeinek a munkáját elfogadta munkaviszonynak, hozzátéve azonban, hogy őket nem tekinti egyházi személyeknek.
Az úgynevezett népegyházakhoz tartozó lelkészeket egyházi személyeknek tekintette, ám az ő tevékenységüket nem tekintette munkának, és ezért az ő befizetéseiket nem fogadta el. Hogy ezt a rendetlenséget megszüntesse, 1961 után a szabad egyházakhoz tartozó lelkészek befizetéseit sem fogadta el a társadalombiztosítás.
Ekkor az egyházügyi rendőrség begyűjtötte a még kint lévő munkakönyveket azoktól, akik ezt hajlandók voltak odaadni. Nem hoztak magukkal ezek a rendőrök írást arról, hogy ki is kéri ezeket a munkakönyveket. Éppen ezért a lelkészek most nem tudják okmánnyal bizonyítani a szolgálati idejüket, munkakönyvük nem lévén, és hosszas megalázó igazoláskérésekkel volnának csupán erre képesek. Jelenleg azonban nincs is lehetőségük arra a törvény szerint, hogy nyugdíjra jogosultak legyenek. Saját nyugdíjintézetet azért nem állíthattak fel, mert erre anyagi lehetőségük nem volt. Mint tudott, ingatlanaik jelentős részét elveszítették, és az a kis összeg, amit erre gyüjtögettek, meglehetősen szerény volt.
Na most van a törvény végrehajtási rendeleteiben egy-két hely, melyeknek alapján ennek a kérdésnek a méltatlan rendezése elképzelhető lenne. Éspedig például a rendelet 427. §-a, melynek a címe külön szervezett iskolák, tanfolyamok hallgatóinak társadalombiztosítási ellátása. Ehhez a paragrafushoz, a Kormányrendeletnek ehhez a paragrafusához egy mondatot illesztettek, amely arról szól, hogy ennek a rendelkezésnek a megfelelő részeit alkalmazni kell egyházak keretein belül működő intézmények tagjainak társadalombiztosítási ellátására is. Tehát ez az egyházak keretein belül működő intézmények dolgozóinak a nyugellátására vonatkozik csupán.
Azután szintén a rendelet 167. §-a szól arról, hogy a szolgálati idő számításánál akkor lehet figyelembe venni a lelkészként szerzett időt, ha az illető a lelkészi szolgálat előtt vagy azután annyi időt szerzett, amennyi a nyugellátáshoz szükséges. Élt is ez a gyakorlat, sőt aki jogosultságot akart szerezni, az elment – mondjuk – biztosítóügynöknek, vagy egy termelőszövetkezet jogászának, vagy valami más egyébnek, és ott szerzett magának jogosultságot nyugdíjra, de ebben az esetben törölték a lelkészek lajstromából, feltehetően a statisztika miatt.
Az én javaslatom – amely két paragrafust is érintene – ezt a rendetlen helyzetet rendezné. Miután a szociális bizottság jelentésében két számon is szerepel ez a javaslat, két paragrafussal kapcsolatban, én az egyiket – hogy megkönnyítsem a dolgunkat – visszavonnám. Hiszen – ismétlem – ugyanazt a dolgot két paragrafussal kapcsolatban említi. Ráadásul az egyiknél egy kis gépelési hiba is van, és ezt viszonylag könnyű szívvel visszavonom; tehát a szociális bizottság jelentésében a 2. pont alatt szereplő módosítást visszavonom. Ha úgy teszi majd fel elnök úr szavazásra, hogy külön-külön, akkor kérem, ezt a pontot visszavonom. Tehát a 39. §-sal kapcsolatban módosításom nem áll, de fenntartom az 54. §-sal kapcsolatos módosítást.
Annyit hadd mondjak még, hogy az én javaslatom nem teszi kötelezővé azt, hogy az egyházak kössenek megállapodást a társadalombiztosításra. Nem kötelező biztosítani a lelkészeket, csak a lehetőséget kell biztosítani a számukra, hiszen elképzelhető, hogy korlátozott körű ellátást fognak igényelni; például a római katolikus kollégáim gyesre vagy egyéb dologra nem fognak igényt tartani. Tehát nem fogják ugyanazt a mértéket fizetni, azt a 43 %-ot, hanem megállapodnak majd a Társadalombiztosítási Főigazgatósággal.
Mindezek után hadd tegyem még hozzá, hogy miután a törvény – és nem a rendelet – felsorolja, illetve felsorolásában megemlíti a bedolgozást, mint számításba vehető időt, sőt a munkásmozgalomban eltöltött időt is, engem mélységesen meglep, hogy mindkét bizottságban – a szociális bizottságban is és a törvényelőkészítő bizottságban is – a kormánytöbbség az én indítványomat leszavazta, és úgy gondolják, hogy elég ennek a kérdésnek kormányrendeleti szinten való szabályozása. Jelesül a 167. §-ban elhagynák azt a részt, amely ugye arról szól, hogy a lelkészek szolgálati idejét csupán akkor lehet figyelembe venni, hogyha másként is szereztek maguknak időt. Azonban ezzel a lelkészek nyugdíjjogosultsága megint kegy lenne. Tehát a Kormánytól függne. És ha a bedolgozók munkaidejét a törvényben lehet szabályozni, megfoghatatlan számomra, hogy a lelkipásztorok tevékenysége miért nem szerepelhet a törvény felsorolásában. Köszönöm szépen. (Taps.)
