VASS ISTVÁN (SZDSZ):

Full text search

VASS ISTVÁN (SZDSZ):
VASS ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pár mondatban szeretném a véleményemet elmondani a kialakult helyzetről, erről a törvényjavaslatról.
Ez a törvényjavaslat a tulajdonviszonyokat, vagyis a gazdaság és a társadalom alapját hosszú időre, jórészt véglegesen meghatározná, eldöntené. Nagyon súlyos hibának tartom, hogy a Kormány ebben a fontos kérdésben nem törekedett társadalmi konszenzusra. Nagyon súlyos hibának tartom, hogy a kormányzó pártokon belül is nézetkülönbségek vannak, és ezeket mind a mai napig, hosszú hónapok vajúdása után sem sikerült feloldani, egyeztetni. Megszületett egy alkotmánysértő törvényjavaslat, amit a kormánypártok megszavaztak az ellenzék ellenében.
Mindezek után sincs egy, a koalíció egésze által támogatott határozott kormányjavaslat. Mit jelent ez? Véleményem szerint azt jelenti, hogy alapvető fontosságú kérdésben a Kormány tehetetlen. Ehhez a tehetetlenséghez sokszor még modortalanság, arrogancia is járul. Számomra ez azt jelenti, hogy a Kormány – úgy tűnik – alkalmatlan az ország vezetésére. (Taps és derültség a jobb oldalon.) Én a zavaros törvényjavaslatra "nem"-mel szavazok. Ez a "nem" a Kormány tehetetlensége elleni tiltakozás! Ugyanezt javaslom a többi képviselőtársamnak is: szavazzon "nem"-mel a Kormány tehetetlensége ellen. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit