ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A bejelentés nyomán indítványozom, hogy az Országgyűlés Takácsy Gyula mandátumát igazolja. Határozathozatal következik. Kérném a táblát határozathozatalra előkészíteni. Tehát Takácsy Gyula mandátumának igazolásáról szavazunk. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 4 államtitkári szavazattal, 279 szavazattal 1 tartózkodás mellett Takácsy Gyula mandátumának igazolása mellett foglalt állást.
Felkérem Takácsy Gyula igazolt képviselőtársunkat, foglalja el a helyét. (Megtörténik. Taps.)
Engedjék meg, hogy az Országgyűlés nevében Takácsy Gyula képviselőtársunknak eredményes munkát kívánjak, és megkérjem, hogy a mai ülés szünetében keressen fel.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a mandátumigazolás után az országgyűlési igazolt képviselők száma 384, így a határozatképességhez a továbbiakban 193 fő jelenléte szükséges.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy napirend előtt emlékeztessem önöket annak a történelmi folyamatnak a lezárulására, amelynek eredményeként Magyarország – Kossuth hajdani célmeghatározása szerint – független státus, az európai államok családjának egyenjogú tagja lett. Miénk a feladat, hogy éljünk a történelem adta lehetőségeinkkel hazánk és népünk számára.
Képviselőtársaim! Hadd javasoljam, hogy a Magyarország függetlenségéért a régmúltban, 1956-ban és azóta életüket áldozó honfitársaink tiszteletére egyperces néma felállással adózzunk. (Megtörténik.) Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtt a magyarországi reformátusok II. világtalálkozójának köszöntésére Borz Miklós képviselőtársunk kért szót.
Napirend előtti felszólaló: Borz Miklós (FKgP)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit