KÁLMÁN ATTILA, DR. a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára:

Full text search

KÁLMÁN ATTILA, DR. a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára:
KÁLMÁN ATTILA, DR. a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az írásban eredetileg beadott interpellációra tudok most válaszolni – az újabb kérdéseket kérem, hogy újabb interpellációban szíveskedjék megfogalmazni a képviselő, és akkor arra is fogok majd válaszolni.
Hadd kérdezzek vissza: miért kellene megütköznie valakinek is azon, hogy a minisztérium asztalán többféle közoktatási törvénytervezet is létezik? Vajon a pedagógusok közel 200 ezres táborában csak azok a szakértők találhatók – összesen tizennyolcan – akik az első változatot készítették? Nem az lenne a természetes – ha már annyit beszélünk liberalizmusról és demokráciáról –, hogy legalább öt-hat markánsan különböző szakértőcsoport elkészítene öt-hat lényegesen eltérő koncepciót, ezek a széles nyilvánosság előtt megmérettetnének, és a legjobb változatok készítői dolgoznák ki a végső szöveget – felhasználva a vita tapasztalatait, javaslatait és a többi tervezet értékesíthető elemeit? Ehhez a megoldáshoz azonban több időre és több pénzre lett volna szükség, és arra, hogy a pedagógiában ne úgy legyen, mint Magyarországon a legtöbb tudományos, művészeti és egyéb területen, ahol a közvélemény csak egy szűk kört ismer szakértőként, hiszen az elmúlt évtizedekben csak ők jutottak nyilvánossághoz vagy vezetői gyakorlathoz. Így tehát egyetlen csoport kapott megbízást, jó félévnyi időt, anyagi és intézményi hátteret. Ők januárban letették az asztalra egy közoktatási törvény szakmai koncepcióját. Ezt az egyetlen tervezetet sokszorosították nagy példányszámban, és vitathatta meg többezer pedagógus.
Megjegyzem, hogy az elmúlt két-három évben összesen tizenegy olyan rövidebb-hosszabb munka készült el, amely felfogható egy-egy oktatási törvény koncepciójának. Ezek egy része könyvekben vagy folyóiratokban hozzáférhet. Felsorolásuk, a források megjelölése, valamint a nyilvánosságot nem kapott tervezetek egy-egy másolata július közepétől megtekinthető lesz a fővárosi és a megyei pedagógiai intézetekben.
A Gazsó-bizottság koncepciója megmozgatta a pedagógustársadalmat. Ha ezerötszáz nem is, de közel háromszáz írásbeli vélemény valóban beérkezett róla. Azt nem merném állítani, hogy teljesen elutasító vélemény szinte nem is volt, mert bizony, ez is akadt szép számmal, mint ahogy támogató is. A legtöbb azonban részben elfogadó, részben elutasító volt, és javaslatokat fogalmazott meg - jobbító szándékkal. Százalékos megoszlás megállapítására nem mernék vállalkozni, mert többnyire közösségek nevében íródtak a vélemények, s nem tudni pontosan, hogy hány személy állásfoglalását rögzítették. Ezenkívül két ad hoc bizottság is megvitatta.
Mindezeknek a figyelembevételével készült el június 15-ére egy lényegesen átdolgozott, kompromisszumos törvénytervezet. Ezt eljuttatjuk mindazoknak, akik véleményt nyilvánítottak az első változatról, és még sok más személynek, közösségnek. Amennyiben ennek a változatnak pozitív visszhangja lesz, akkor az fogja képezni az alapját a további munkának, amelyben pártok, szakszervezetek, pedagóguskamarák szakértői, valamint néhány meghívott független szakértő törvény-előkészítő bizottságot alkotva és felhasználva az átdolgozott változatra érkező véleményeket, valamint az alternatív tervezetekben található hasznosítható értékeket, kidolgozzák a kodifikálandó – tehát paragrafusokba öntendő – véső terveket.
Ennek már valószínűleg része lesz a készülő nemzeti alaptanterv is, ahogyan az több nyugati országban szokásos. Természetesen a végső változatot kidolgozó törvény-előkészítő bizottságban számítunk az első szakértő bizottság segíteni kész tagjaira is.
Ami pedig az Országos Közoktatási Tanácsot illeti, az pusztán az egyik miniszteri tanácsadó testület. Belátom, az elnevezés nem a legszerencsésebb: nevének, valamint ügyvezetői buzgólkodásának köszönhetően néhányan arra gondolhattak, hogy ez ama jelentős hatáskörű Országos Köznevelési Tanácsnak az utódja, amelyet Kodály Zoltán és Szentgyörgyi Albert neve fémjelez – holott ez a néhány fős szakértői csoport legfeljebb csírája lehet majd annak.
Összefoglalva: szeretném megnyugtatni Körösfői képviselőtársamat, valamint kollégáimat, a szülőket és a diákokat, hogy olyan közoktatási törvénytervezetet igyekszünk benyújtani a Kormánynak, majd a Parlamentnek, amely megfelel a kor követelményeinek, figyelembe veszi mind az elméleti szakértők, mind a gyakorló pedagógusok véleményét, és a mai magyar valóságból indul ki, tehát nagyobb zökkenők nélkül bevezethető. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a jobb oldalon és középen.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit