SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság tegnap általam ismertetett álláspontjában bővülés következett be.
Ma reggel az alkotmányügyi bizottság a módosító javaslatok körét még egyszer megtekintette, és a jelen lévő képviselők kétharmadával elfogadandó módosító javaslatok körében két javaslat tekintetében akként foglalt állást, hogy az ilyen kétharmados jóváhagyásra szorul. Így még egyszer összefoglalom a kétharmados szavazattöbbségre szoruló törvényhelyeket.
Az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása értelmében az eredeti törvényjavaslat rendelkezései közül a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges: az eredeti 4. § (3) bekezdésének, az eredeti 5. § (1) bekezdésének, az eredeti 6. §-nak, az eredeti 8. §-nak, az eredeti 11. § (3) és (4) bekezdésének elfogadásához, valamint ugyancsak a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges a módosító javaslatok közül a jelentésben 28., illetőleg a jelentésben 30. szám alatt szereplő javaslatok elfogadásához.
További törvényhelyek, további módosító javaslatok elfogadásához egyszerű szótöbbség is elegendő. (Szórványos taps.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit