SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF) Elnök Úr! Álláspontom szerint ez a szavazás nem volt érvényes. (Nagy zaj.) Türelmesen megvárom, amíg az ellenzék szóhoz hagy jutni. Nagyon szépen köszönöm. Nem volt érvényes, tekintettel arra, hogy a teljesen bevett gyakorlati szokás szerint a Kormány nyilatkozatát az elnök úr elfelejtette megkérdezni.
Amellett meg – legalábbis számomra, és szerintem nem voltam ezzel egyedül – mivel elhagyásra irányult a javaslat, és így is szerepel a jelentésben, az elnök úr pedig nem így tette fel, vagy legalábbis nem volt egyértelmű, hogy hogy tette fel a kérdést; nem volt világos az sem, hogy most pozitíven kell állást foglalni, vagy pedig a javaslat formájában.
Elnézést, elnök úr személye iránti teljes tisztelettel teszem ezeket az észrevételeket. Nem vitát akarok ebből keverni, de nagyon kérem és indítványozom, arra is tekintettel, hogy negyvenen nem szavaztak, ami önmagáért beszél. Negyven képviselő számára nyilvánvalóan megválaszolhatatlan volt ebben a helyzetben a kérdés. Szíveskedjék még egyszer a szavazást elrendelni.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit