BEKE KATA (független)

Full text search

BEKE KATA (független)
BEKE KATA (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szokássá vált már a Parlamentben, hogyha egy képviselő egy másik padsorban talál helyet magának, röviden tájékoztatja a tisztelt Házat elhatározásának okairól. Ez a döntés sohasem könnyű. Az én esetemben is több kudarcba fulladt kísérlet, alapos megfontolás és hosszas vívódás előzte meg. Sokakat tisztelek és szeretek ma is az MDF képviselőcsoportjában, sokakkal vagyunk egy véleményen minden lényeges kérdésben. Döntésem tehát szigorúan egyszemélyes. Lelkiismeretem szerint nem tehettem mást, a lehetőségeim bezárultak, és elfogytak érzelmi és – ami legfontosabb – ízlésbéli tartalékaim.
A Magyar Demokrata Fórum 1990 tavaszán a programjával, még inkább a nyugodt erő, a mérséklet politikai stílusának ígéretével nyerte el a választópolgárok 42%-ának bizalmát. Programunkból azonban alig valami valósult meg. Nem egy koncepciózus, fokról fokra felépülő gazdasági rendszerváltásnak, hanem csak a régtől fogva ismerős megszorító pénzügyi politikának vagyunk tanúi. Nem érvényesül sem a kormányzati politikában, sem a költségvetés arányaiban az MDF-program két prioritása, a szociálpolitika és az oktatásügy. Az állampolgárokra meg nem kerülhetően nehezedő súlyos terheket nem enyhíti sem a legelesettebbeket felkaroló gyakorlat, sem egy reményt adó jövőkép, sem az őket partnernek tekintő, velük párbeszédet folytató kormányzati stílus.
Nem egyéni képviselőként, hanem a budapesti listán jutottam be a Parlamentbe. Mégis úgy gondolom, hogy nem csupán jogi, hanem erkölcsi alapom is van arra, hogy ne mondjak le a mandátumomról.
Helyzetemnél, korábbi munkáimnál fogva természetes volt akkoriban, hogy én szerkesszem az MDF oktatási programját, részben meg is írjam azt, és vagy másfél esztendőn át népszerűsítsem szerte az országban, minden szabadidőmben, igen sok időt és energiát igénylő tanári munkám mellett.
Ma tíz olyan képviselő ül az MDF padsoraiban, akiknek két esetben egy-két tantestületet összehívó, a többi esetben választási gyűléseire a Jelentés a kontraszelekcióról szerzőjének jelenléte miatt jöttek el nagy számban kollégáim, az értelmiségiek, és szavaztak feltehetően közülük sokan az MDF-re. Név szerint Bánffy György, Csengey Dénes, Fekete Gyula, dr. Horváth Balázs, Király B. Izabella, dr. Kovács László, Pokorny Endre, Sárossy László, dr. Szűcs István, Tarnóczky Attila.
Örömmel tettem, szolgálatnak tekintettem. Mára azonban megtapasztalhattuk, hogy az akkoriban stratégiai ágazatnak deklarált oktatásügy nem több retorikai fordulatnál.
Tisztelt Ház! Utolsó lovagias gesztusom az volt, hogy nem akartam, hogy az MDF a kizárásommal foglalatoskodjék, a tegnapi napon tehát kiléptem. Nem abból az MDF-ből, amelybe beléptem 1988 októberében, és amelyhez még sokáig jó volt tartoznom. Egy nemzeti elkötelezettségű, szabadelvű, demokrata centrumpárt tagjaként megdöbbenve értesültem arról, hogy egy kereszténydemokrata jobbközép párt tagja vagyok, majd egy olyan keresztény nemzeti konzervatív párté, amely nem tartja szükségesnek, hogy elhatárolja magát sem a jobboldali megnyilvánulásoktól, sem a tekintélyelvtől. Valamennyien hallottuk – emlékezetem szerint két héttel ezelőtt –, hogy a Magyar Demokrata Fórum a két világháború közti Magyarország politikai ellenzékének utóda. Rendkívül meglepett ez a kijelentés, hiszen erről soha nem volt szó. A Magyar Demokrata Fórum, mint az SZDSZ és a FIDESZ, az elmúlt 45 év talajából sarjadt ki a kemény és puha diktatúra ellenzékeként, ellentétben a történelmi pártokkal.
Nekem, aki nem változtam meg, nem lehet többé helyem ebben a megváltozott pártban, és mégis, ha az MDF képes lesz arra, hogy visszatérjen önnön tiszta forrásaihoz, és az én lépésem tévedésnek bizonyul, magam fogok a legjobban örülni neki.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit