HORVÁTH VILMOS (SZDSZ)
HORVÁTH VILMOS (SZDSZ)
HORVÁTH VILMOS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Napirend előtti felszólalásom témája Horvátország diplomáciai elismerése. Hangsúlyozni szeretném, hogy a kérdés megítélésében a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja megegyezik a többi parlamenti pártéval.
Jómagam, mint horvát nemzetiségű képviselő, a Magyarországon élő horvátok kérését kívánom tolmácsolni a Köztársaság Kormánya felé, a tisztelt Ház színe előtt.
Úgy vélem, sem a magyarországi horvátokat, sem személy szerint engem nem illethet a türelmetlenség, az önmérséklet hiányának vádja. Valamennyien tudjuk, tisztelt Képviselőtársaim, hogy Magyarország déli határainál, Horvátországban immár nyolc hónapja egy kis nép vívja hősies, ám egyre inkább kilátástalannak tűnő harcát az önállóságért, a szabadságért. Egy olyan nép, amelynek évezredes történelme alatt sorsa hosszú évszázadokra összefonódott Magyarország sorsával. Magyarok és horvátok békésen éltek együtt évszázadokon át, s békésen élnek most is mind Horvátországban, mind Magyarországon.
Zrínyi-Zrinszki és Frangepán-Frankopán, vagy éppen szülővárosom, Kőszeg hős várvédője, Jurisics Miklós horvátok voltak és büszkeségei mindkét nemzetnek. A közös történelmi múlt, Horvátország tradíciói, a nyugati civilizációs hatások egyaránt a modern Európába való visszatérésre predesztinálják a horvát nemzetet. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele Horvátország diplomáciai elismerése! (Hosszan tartó nagy taps.)
Éppen ezért, tisztelt Képviselőtársaim, a magyarországi horvátok nevében azzal a kéréssel fordulok a tisztelt Kormányhoz, hogy ismerje el az önálló, független, szabad Horvátországot. (Taps.) Tisztában vagyok vele, hogy a kabinetnek ilyen súlyos és fontos kérdésben minden szempontot mérlegelnie kell.
Én csupán egy szempontot ajánlok a tisztelt Ház, a tisztelt Kormány figyelmébe. 1956 novemberében, éppen 35 esztendeje idegen csapatok szállták meg Magyarországot. Az agresszor elleni küzdelemben mint ismeretes magunkra maradtunk. A magyar függetlenség álmát idegen harckocsik, gépfegyverek foszlatták szét. Tudjuk, tisztelt Ház, hogy mit jelentett volna akkor Magyarország számára a segítség, a tényleges támogatás. Horvátország ma ugyanilyen magárahagyatott, reménytelen helyzetben van.
Bár szép szavaknak, erkölcsi bátorításoknak nincs híján, de ez ma már – valljuk meg – sajnos, vajmi keveset ér. Konkrét lépésekre lenne szükség. Ezért kérem a kormányzatot, hogy mutasson példát, s az önrendelkezés elveit tiszteletben tartva és komolyan gondolva, tűzze napirendjére mielőbb Horvátország diplomáciai elismerését.
Szlovéniát illetően – úgy vélem – szintén szükség lenne hasonló lépés megtételére. Tudom, tisztelt Képviselőtársaim, hogy a háborúnak ezzel nem lenne vége, de megítélésem szerint egy ilyen nagy jelentőségű lépés meggyorsíthatná a válság megoldását. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps.)
