VÁRKONYI ISTVÁN (MDF)

Full text search

VÁRKONYI ISTVÁN (MDF)
VÁRKONYI ISTVÁN (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az előterjesztésből is látszik, egy szigorúan szakmai indíttatású korrekciós önálló képviselői indítványt nyújtottunk be.
Közel egyéves tapasztalattal, illetve körülbelül egyéves tapasztalattal a hátunk mögött meg kell állapítanunk szakmailag, hogy nem a legsikeresebb önkormányzati törvénnyel állunk szemben, ezért szakmai indíttatású módosításunk indokolási részében részletesen tartalmazza azt a motivációt, amely, úgy hiszem, a Parlament összes pedagógus képviselőjének egyetértésével találkozik.
Előtte megbeszélve és visszaemlékezve az önkormányzati törvény ezen passzusának az előterjesztésénél Sasvári Szilárd, a FIDESZ képviselője, valamint az MSZP képviselője részéről is hasonló indítványok elhangzottak, és akkor szoros eredménynyel nem nyertek megerősítést.
Elnök úr is talán emlékszik rá, amikor Deme Zoltán képviselőtársammal egy egész kötegnyi hasonló indíttatású, pedagógusok több ezre által aláírt indítványt nyújtottunk be, amelyben kértük, hogy az általunk az oktatás céljára megszavazott pénz valóban a címzettek részére jusson el.
Én úgy ítélem meg, hogy az ellenzék azon része, akik most aláírásukkal nem támogatták ezen törvényjavaslatot, nem egyetnemértésüket fejezték ki, hanem mélyebb és talán koncepciózusabb indítványt kívántak előterjeszteni. Mi mégis úgy gondoltuk, ha sikerül elérni képviselői indítványunkkal, hogy a felhasználási kötelezettség nélküli pénzek konkrétan az iskolához kerüljenek, akkor a célunkhoz talán közelebb értünk. Ezért kérném tisztelt képviselőtársaimat, hogy legalább ezen kis lépés megtételével segítsék elő önálló képviselői indítványunk napirendre tűzését esetleges sürgősséggel. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit