ZSUPOS LAJOS, a gazdasági bizottság előadója:

Full text search

ZSUPOS LAJOS, a gazdasági bizottság előadója:
ZSUPOS LAJOS, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ismeretes, a törvényjavaslat tartalma az elbocsátott dolgozó végkielégítésének mértékére vonatkozik. Ennek megfelelően a Kormány – mielőtt az előterjesztést benyújtotta – konzultált a különböző érdekképviseletekkel, és a törvényjavaslatban foglaltak a két oldal közös megegyezésének az eredményei.
Meg kell említeni, hogy szintén e törvényjavaslatra vonatkozóan a végkielégítéssel kapcsolatos átmeneti rendelkezések módosítására tett javaslatot Filló Pál és Paszternák László, az MSZMP képviselője is… (Zaj. Közbeszólások: MSZP.) …igen, ahogy az a tegnapi nap folyamán elhangzott, ők visszavonták az indítványukat.
Ezzel kapcsolatban csak annyit kívánok megjegyezni, hogy a bizottságban vita alakult ki, hogy melyik indítványt javasolja a gazdasági bizottság, és minthogy a Kormány által beterjesztett indítvány volt a szélesebb körű, így a gazdasági bizottság korábban amellett döntött, hogy a Kormány által beterjesztett törvényjavaslat tárgyalását támogatja. Ez megoldást nyert végül is azzal, hogy az előterjesztők visszavonták indítványukat.
Ezt követően az érdemi vitában egyértelműen megnyilvánult, hogy a törvényjavaslat aktualitása napjainkban éri el csúcspontját. Mivel a gazdaságban a bekövetkező és strukturális változások miatt növekvő ütemben kerülnek az emberek elbocsátásra, számukra fontos segítséget jelent a munkáltatóktól kapott végkielégítés, mely azon túl, hogy a kiesett keresetet pótolja, számításba jöhet mind az új vállalkozás anyagi bázisa is, megfelelő hitelkiegészítéssel együtt.
Mint ismeretes, a módosító javaslat szerint a végkielégítés mértéke, nagysága alapjában véve attól függ, hogy milyen hosszú munkaidőt töltött az illető egy adott munkahelyen. A beterjesztő szerint nem számít a munkaidőbe az áthelyezéssel bekövetkezett munkahely változás, ez ugyanis – szerinte – csak egy szűkebb vezetői kört érintene, azokat, akiknek megvolt a lehetőségük arra, hogyha munkahely változtatásra kényszerültek, áthelyezéssel kaphattak új lehetőséget. Más fizikai és beosztott munkakörökben az áthelyezésre ritka és kivételes alkalommal kerülhetett sor. Így az előterjesztő szerint nem lenne célszerű a beszámítás, mert ezzel a korábban kivételezetteket részesítenénk előnyben.
Az ÉT álláspontja, melyet a gazdasági bizottságban Palkovics Imre fejtett ki, az volt, hogy az áthelyezéssel bekövetkezett munkahelyváltozást is be kell számítani a végkielégítésnél a munkaidő hosszába.
A vita lezárásaként a bizottság szavazott a módosító indítvány felől; 17 "igen" és 1 tartózkodás mellett a tisztelt Háznak tárgyalásra alkalmasnak találta az általános vitára. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit