RAJKAI ZSOLT, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára:

Full text search

RAJKAI ZSOLT, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára:
RAJKAI ZSOLT, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is néhány – talán rossz információból származó – félreértést szeretnék tisztázni. Ön a bevezető szavaiban azt említette, hogy az autóbuszjáratok üzemeltetése az alapellátás része. Azzal, hogy ezzel a kijelentéssel teljesen egyetértek, el kell mondanom, nincs tisztázva, mi tartozik a közlekedésben az alapellátáshoz. A támogatást nem azért kapták a közlekedési vállalatok, a Volán-járatok, vállalatok, mert az alapellátáshoz tartozott, hanem azért, mert önmagában ráfizetésesek voltak, és ezt működtetni kellett, szolgáltatást kellett végezni.
A menetrend szerinti autóbusz-közlekedéssel kapcsolatban a továbbiakban benyújtott interpellációra a pénzügyminiszterrel egyeztetett választ a következőkben szeretném megadni. A képviselő úr kifogásolja, hogy az autóbusz-közlekedésnél megszűnt a korábbi állami támogatás. Ez is rossz információ, mert az állami támogatás nem szűnt meg, sőt, növekedett. Az igaz, hogy néhány – nem szociálpolitikai jellegű –támogatást megszüntetett a kormányzat, viszont engedje meg, hogy ismertessem: 1990-ben a fogyasztói árkiegészítés 7,6 milliárd forint volt, 91-ben ez 12,9 milliárd forintra növekedett. Ezen belül a helyi autóbusz-közlekedés 1990-ben 1,1 milliárd forint támogatást élvezett, 91-ben 1,9 milliárdot. A helyközieknél ez az arány úgy néz ki: '90-ben 1,7, '91-ben várhatóan 2,6–2,8 milliárd forintra növekedik a támogatás.
A fogyasztói árkiegészítésen kívül más jogcímen viszont már 1991. évben nem fogja megilletni a vállalatokat. Ilyen külön támogatás volt korábban az autóbusztípus-váltásra vonatkozó támogatás. Ezen túlmenően 1991-ben még lehetőség volt az aprófalvas települések autóbusz-közlekedésének fenntartásához az útalapból történő finanszírozásra is.
Az autóbusz-közlekedés 1991. évi költségnövekedésének ellentételezéséhez a helyi autóbusz-közlekedési cégeknél a helyi önkormányzatok általában 70–80%-os tarifaemelést hajtottak végre, a helyközi járatoknál ez pedig 55% volt.
A tarifaemelés és a fogyasztói árkiegészítés együttesen, tehát az árkiegészítés növekedése összességében fedezetet nyújt a költségnövekedésekre is.
Az érintett közlekedési vállalatok helyzetét tovább rontja, és ezt képviselő úr is nagyon jól látja, hogy a munkanélküliség, a termelési szerkezet átalakítása további utasszámcsökkentést jelentett. Ezzel a problémával továbbra is számolnunk kell, és ez tovább növeli a veszteségét a közlekedési vállalatoknak.
Az információk után engedje meg, Képviselő Úr, hogy a konkrétan feltett kérdésekre válaszoljak.
A Volán vállalatok feladataik biztonságos ellátásának alapjait az érvényben lévő tarifák és támogatások mellett a takarékosabb gazdálkodással teremthetik meg. Tudvalevő, nagyon sok vállalat, bízva az állami támogatásban, olyan költségnövelő létesítményeket tartott fenn, amelyek most már nem tarthatók tovább üzemben, mert ezeket le kell építeni, ezeket nem lehet megfizettetni az utazóközönséggel.
A helyi közlekedésben a decentralizált árhatósági hatáskör a helyi önkormányzatok felelősségét is növeli, így a Volán vállalatok jogos igényeihez önkormányzati támogatást is igényelhetnek. A nagyobb mértékű tarifaemelés helyett az önkormányzati támogatás természetesen együtt járhat a helyi adók növelésével, ezáltal a közlekedést nem igénybe vevők terheinek emelésével. Ezzel mi magunk nem értünk egyet, és személy szerint én sem, mert miképpen fizettessük meg adóban a közlekedés költségeit. Tehát olyan is fizetne közlekedési költséget, aki nem utazik.
A helyi menetrend szerinti autóbuszközlekedésben a szolgáltatás minőségének javításával, a csökkenő forgalomhoz jobban igazodó járatszerkesztéssel lehet javítani a jövedelmezőségen. Ennek keretében a közvetett költségek csökkentése kényszerítő eszközöknek nagyobb bevetésével elérhető.
Ebben előrelépést jelentene az is, hogy a megváltozott feladatokhoz jobban igazodó járműpark járuljon. Néhány szót erről.
Nagy teljesítményű autóbuszok közlekednek néhány utassal. Ezt a járműparkcserét végre lehetne hajtani, de ez ismételten beruházási kívánalmakat vet fel. A járműpark szerkezeti átalakítása ezek miatt csak a későbbiekben oldható meg.
A második kérdés: azt tudom mondani, hogy a lakosság alapvető személyszállítási igényének kielégítésében segítséget jelenthet a koncessziós törvény alapján egyes tevékenységek koncesszióba adása. Ez a koncessziós törvény még várat magára. Ez igen komoly lehetőséget tár fel az önkormányzatok számára. Mert amellett, hogy némileg csökkenteni is lehet a tarifákat, a koncesszióba adás díja növelné az önkormányzatok bevételét, amellyel refinanszírozni lehetne más veszteséges vonalaknak a fenntartását és támogatását. Valószínűsíthető, hogy ebben a rendszerben a kis utasszámú vonalak is veszteségesek maradnak, ezért ilyen formában történő állami támogatásuk továbbra is – úgy érzem – indokolt lesz.
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előzőekben kifejtett indokok alapján az érvényben lévő törvényi szabályozás, illetve a piacgazdálkodásra való áttérés feltételei szerint nincs lehetőség az állami támogatásból rövid időn belül megoldani a felvetett problémákat. A kérdés fontosságára tekintettel azonban megoldást jelentene az autóbusz-közlekedés helyzetének javításában az előkészület alatt álló számviteli törvény is, mely biztosítaná az autóbusz-rekonstrukciók kedvezőbb feltételeit.
Ezen túlmenően szükségesnek tartjuk a fogyasztói árkiegészítés törvényben megszabott – ez lényeges, tehát a törvényben megszabott – mértékének 1992. évi felülvizsgálatát, a kedvezmények miatt kieső árbevétel teljes ellentételezésével a tevékenység jövedelmezőségének javítását.
Tudom, hogy azonnali megoldást nem jelent, de arra sincs lehetőségünk, hogy ezeket a feladatokat elodázzuk, meg kell oldanunk.
Tehát összefoglalva: a piaci gazdálkodásra való áttérés megoldást jelentett, ehhez beruházási javak kellenek, ezt az Országgyűlés 1992. évre megalkotott költségvetésével tudja majd finanszírozni, a koncesszió megoldást jelent, de más, nem szociális jellegű támogatást nem tud nyújtani a kormányzat.
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem válaszom elfogadását. (Gyér taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit