DERDÁK TIBOR (SZDSZ)
DERDÁK TIBOR (SZDSZ)
DERDÁK TIBOR (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem frakcióm, hanem a magam nevében szólok önökhöz, bár úgy gondolom, sokan vagyunk itt, akik döbbenettel figyeljük a híreket, az elüldözött kurdok száma ma már az egymillióhoz közelít.
Az üldözött kisebbségeknek ez a nagyságrendje nem ismeretlen a számunkra, akárha a 47 évvel ezelőtt meggyilkolt magyar zsidóságra gondolunk, akár a határainkon túl élő magyarok hányattatásaira.
A jelenleg zajló tragédia előzménye egy háború. Egy háború, amelyre a Magyar Köztársaság áldását adta. Egy háború, amelyet a magyar Országgyűlés emberek odaküldésével támogatott. Egy háború, amelyben a szövetségesek a diktatúra megdöntésére szólították föl az iraki népet. A diktatúra a kurdok számára elsősorban nemzetiségi elnyomást jelentett. A szövetségesek biztatására a kurd nép fegyvert ragadott, és többségük célja nem is a függetlenség kivívása volt, csupán a kulturális autonómia elérése egy demokratikus Irak keretein belül.
Ismerős célkitűzések. Éppen egy éve annak, hogy Erdélyben hasonló elképzelések miatt kellett lakolnia Sütő Andrásnak.
A világ legjobban felszerelt hadseregét magyar orvoscsoport segítette. Légterünket megnyitottuk, és azóta is nyitva tartjuk az amerikai bombázók előtt. Az erőseket tehát segítjük. A gyöngék és kiszolgáltatottak érdekében viszont még nem volt egyetlen gesztusunk. Nyilván nincs is anyagi ereje az országnak arra, hogy komoly szerepet vállaljunk egymillió üldözött táplálásában. De ha már van a térségben egy orvoscsoportunk, akiknek végül is nem sok dolguk akadt ebben a rövid háborúban, talán helyes volna őket odairányítani, ahol valóban vannak szenvedők.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
