SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)
SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)
SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nehéz helyzetben vagyok, amikor törvényalkotói munkánk legjelentősebb törvénytervezetéről kell elmondanom a Független Kisgazdapárt és a magam véleményét.
A teher és a felelősség kettős. Mire s meddig kötelez egyfelől a koalícióval szemben és a kormányzásban vállalt felelősség? Másfelől a polgári demokráciába vetett hit, a Független Kisgazdapárt múltja, jelene, választóinak adott ígéretei, tisztessége, a magyar társadalom és talán a nagyvilág elvárásai.
Az ember, amikor házasodik, házat épít, vagy valamire vállalkozik, leltárt készít az életéről. Tudnia kell, mit akar csinálni és kinek. Számba veszi céljait, mit teljesített és mit kell teljesítenie, hogy emelt fejjel nézhessen bárki szemébe. Mérlegre teszi erejét, számba veszi segítőit, ellenfeleit, és ezek után dönt. Mennyivel fontosabb mindez, amikor nem egy ember házat, hanem egy nép hazát épít.
Rakjuk mérlegre, mit akarunk, mit ígértünk, mit teljesítettünk; másfelől hogy mivel vagyunk adósak. Akarunk polgári demokráciát, rendet, szabadságot, jólétet. Ígértünk igazságot, egyesek tavaszi nagytakarítást is – igaz, arról nem volt szó, hogy melyik tavaszon. (Derültség és taps.) Ígértünk jogállamiságot, gyors gazdasági javulást, tisztességes politikát, politikamentes közéletet, és hogy hűek maradunk a forradalomhoz.
Lassan egy esztendő telt el. Előttünk egy törvénytervezet, aminek a forradalom megvalósulását és egy előremutató, valóban a választók érdekeit képviselő politikát kellene felmutatni. A rendszerváltás lényegére, a tulajdonváltásra a mai napig csak annyiban került sor, amennyiben a tűzhöz közel ülők tavaly is legalább 200 milliárd értékű állami vagyont síboltak át maszekba, alig néhány millió állami bevétel ellenében.
Mit akarunk, kinek és hogyan? Az ifjú demokraták kivételével abban megegyezünk, hogy az állami vagyon több-kevesebb részét magántulajdonba kell adni. Kétségtelen, az ifjak véleménye forradalmi, de nem tudom, hogy fér össze a jog alapján álló liberalizmussal, ami eddig magatartásukat jellemezte, és adandó alkalommal a nyugodt erővel. Ez attól merőben eltér. Kicsit hasonlít egy évtizedekkel ezelőtti mondásra, hogy: ami a tiéd, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd.
A Független Kisgazdapárt véleménye szerint olyan tulajdonrendezésre van szükség, aminek részeként visszakapják javaikat mindazok, akiktől jogtalanul elvették, a többi vagyon kerülhet eladásra és szétosztásra. Szándékosan használom a jogtalan szót, mert valahol, valamikor megszakadt a jog fonala. Hiszen helyesebb lett volna, ha kétes értékű politikai sakklépések helyett azt próbálta volna tisztázni a Kormány, hogy mikor és hol szakadt el ez a fonal. Ebben bizonyára nagyobb dicsőséget vívott volna ki az Alkotmánybíróság is, mint a politikai sakkpartiban való részvételével, annál fogva is, mert az 1989. évi XXXII. törvény 1. § e) pontja az Alkotmánybíróság feladatai közé sorolja a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetése kötelezettségét.
Nem lepett volna meg, ha hatályon kívül helyezi például a rabló államosítási törvényeket. Alapos szakmai elemzést kívánt volna, hogy hol lehet a jog fonalát összekötni. Megítélésünk szerint az első csomó legelfogadhatóbb időpontja 1948. január 1. 1947 első felében még legitim kormány vezette az országot, de '47. februárban már elhurcolták Kovács Bélát, májusban menekülni kényszerült Varga Béla, június 2-án Nagy Ferenc miniszterelnököt lemondásra és emigrálásra kényszerítették. Az 1948. január 1-től 1949. június 8-ig terjedő időszak gazságai megegyeznek az ez utániakkal. Értelmetlen – és az előző időszak tisztázását zavaró – ezt odacsatolni.
Mint a háznál, a törvénynél is nagyon fontos, hogy biztos alapon álljon, amit csak széles körű fölmérések, valós adatok adhatnak meg.
Hogy a tervezet mennyire nem felel meg ennek, arról meggyőződhettünk az előkészítés időszakában. A törvényelőkészítést vezető államtitkár úr például a degresszióra kijelentette, hogy az fikción, az ötmillió forint felső határ pedig önkényes elhatározáson alapul. A Pénzügyminisztérium jelenlévő tisztviselői kérésünkre nem tudtak vagy nem akartak semmi adattal szolgálni.
A nemzeti vagyon nagyságára, a kár és a most lehetséges kártérítés mértékére szakértőink elemzéseket végeztek az 1949-es részletes népszámlálási adatok, a KSH és az Országos Tervhivatal adatai alapján. Így 7-8000 milliárd állami vagyon mutatkozik. Ez inkább a valóságnál alacsonyabb szám. Ezt mutatja a következő egyszerű számítás is.
A nemzeti jövedelem előállításához a fejlett országokban általában 3-4-szer akkora tőkeállományt használnak. Nálunk a rosszabb tőkehatékonyság miatt ez a szám körülbelül ötszöröse a nemzeti termelésnek.
A pénzügyminiszter úr nyilatkozata alapján az 1990. évi nemzeti produktum mintegy 2000 milliárd forint értékű volt. Ez öttel szorozva 10 000 milliárd. A 90%-a, azaz 9000 milliárd az állami vagyon.
A kár mértékére nézve a '49-es népszámlálás részletes adataiból lehet következtetni. Itt pontosan felsorolja, hogy 9202 gyár, 21 467 műhely, 70%-a vidéki, 1208 üzletház, 8656 üzlet volt, a 65%-a vidéken. A vidéki üzletek, műhelyek többsége kis értékű vályog- vagy földépület. Ma Magyarországon 50 000 üzlet van.
Lakás 400 000 darab került államosításra, 70%-a szoba-konyhás, öt szobánál nagyobb családi ház mintegy 12-13 ezer darab.
Fölsorolja a statisztika a cséplőgépeket, traktorokat is.
Számításaink szerint a teljes kár az 1945-től államosított, elkobzott vagy úgynevezett megváltott javak értéke 1513,3 milliárd, ami a vele szembenálló 9000 milliárd vagyonnak 17%-a. Ismereteim szerint ebből az állam 400-500 milliárdot külföldi tulajdonosoknak már visszafizetett. A háború előtti Magyarországon a külföldi tőke érdekeltsége körülbelül 30% volt. Jó volna tudni, hogy mi a valóság.
Fölhívom a miniszterelnök úr figyelmét, vizsgáltassa ki, hogyan fordulhat elő, hogy az egyik legfontosabb törvény ilyen előkészítés után kerül a Ház elé. Egy 1987-ben hozott jogszabály részletesen szabályozza a törvény-előkészítés módját. Miért nem tartották ezt most be?
Természetesen vetődik föl a gondolat, hogy ez véletlen, felületesség, vagy nagyon is tudatos. Kinek, milyen politikai erőnek az érdeke, hogy ne legyen tisztességes kártérítés, nemzeti megbékélés? Kikből állanak az áltudományos, hamis nézeteket kidolgozó szellemi központok, milyen az összefonódásuk a letűnt vagy most letűnő politikai, gazdasági elittel? Kiknek s milyen igényeknek tesz eleget a máris hírhedt 1020-as törvénytervezet?
Cinikus hivatkozás az igazságra, hogy a teljes kártérítés igazságtalan lett volna, mert mindenkit ért kár. Elfelejtik, hogy a károk, az egyéb károk is fokozottan e réteget érték, hisz az egykori vagyon miatt rájuk sütött bélyeg súlyos következményei, a hátrányos helyzet csak a legutóbbi években oldódott föl.
Nem akarom a borzalmakat emlegetni, csupán egy példa napjaink igazságtalanságaiból. Az utcánkban két nyugdíjas testvér, tsz-tag lakott. Az egyik meghalt januárban, az ő földjét a gyermekei nem örökölhették. A másik meghalt áprilisban, az ő gyermekei a földet már megörökölték. Hogy ülnek le egymás mellé az unokatestvérek, ha az egyiknek az öszszes földhöz joga van, a másiknak csak egy részéhez?
S hogy nézünk szemükbe ezeknek akár mi, akár az igazságügy-miniszter úr? Az ilyen törvény nem szolgáltat igazságot.
Hogy a tervezet hány jogszabályba ütközik, nem kívánom fölsorolni. És próbálnak a törvényalkotók feleletet adni, de ezek megbuknak már a tulajdonhoz való jog és a jog folytonosságánál. Egyet megemlítek. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy alapvető emberi jogot törvény sem korlátozhat. A tulajdonlás alapvető emberi jog, a tulajdonjog folytonosságának súlyos csorbítása a degresszió, és az ötmillió fölső határ diszkriminatív, alkotmányellenes korlátozások.
A tervezet hibás gazdasági és közgazdasági elképzeléseit nagyon egyszerű számítással kívánom érzékeltetni. 20% állami vagyon megmaradása után, kerekítve 7000 milliárd értékű állami vagyon marad. A nemzetközi normáktól eltérő privatizáció miatt, mivel az orgazdától jó ha féláron vásárolnak, ez a vagyon súlyosan leértékelődik, szerencsés esetben a fele, 3500 milliárd árulható ki belőle, de a tapasztalat ennél sokkal kevesebbet mutat. Számításaink szerint körülbelül 1000 milliárd 100%-os reprivatizációs igényből e törvény hatálya alá mindössze 500 milliárd vagyonérték tartozik. S ha az állam tisztességes tulajdonrendezést hajt végre, a nyilvánvaló tulajdonbiztonság előáll, a vagyon nem le-, hanem fölértékelődik, de eredeti értékén is az 500 milliárd kártérítésen fölül 6500 milliárd árulható ki belőle. Természetesen mindezt korrekt vagyon- és kárfölmérésnek s nem hasraütésnek kellett volna megelőznie.
Megfelel-e az 1020-as tervezet a politikai igényeknek, ígéreteknek? Napjainkban igaznak látszanak Berzsenyi Dániel sorai: "Forr a világ bús tengere, óh magyar". Körülöttünk több helyen dörög az ég. A veszély igen nagy. Alapvető érdekünk, hogy minél szélesebb tulajdonosi réteg ragaszkodjon a hazához, a rendhez, a nyugalomhoz. Kinek jó az, ha a sértett régi és a vagyonukat így vagy úgy megszerzett és azt féltő új tulajdonosok acsarkodnak egymásra? Miért játssza a vakot a Kormány, és nem hajlandó észrevenni, hogy e hazában ízléstelen osztozkodás folyik, aminél csak az 1020-as számmal jelzett vagyondézsma az ízléstelenebb, s az a cinikus vélemény, hogy az eltelt 40 év alatti változások miatt a károkat föl sem lehet mérni. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) Próbálta-e valaki, a neoacquistica commissio 150 évre visszamenőleg rendelte el s rendezte a tulajdonviszonyokat 1690-ben? (Úgy van! – közbeszólások a FIDESZ padsoraiban.)
Ne adja isten, hogy a polgárháború hozzánk, hazánkba is begyűrűzzön! (Közbekiabálás a FIDESZ soraiból: Úgy van!) Ez a Kormány és ez a Parlament nagyon nagy felelősséggel tartozik; most lehet országmentő, de országvesztő is. A tulajdonnal lehet és kell a magyar nép eltépett gyökereit visszaadni. A kommunisták tudták, miért fosztják meg a népet a tulajdontól. (Dénes János tapsol. – Derültség.) … azokat a többnyire mesterségesen keltett ellentéteket, amik nagy- és kisgazda, régi és új tulajdonosok között vannak. Hogyan és milyen erkölcsi alapon bízik a jövőben és a saját tulajdona biztonságában az a képviselő, aki most vállalja vagy megszavazza a jogos örökösök kizárását vagy a degressziót? Ha most mindezt megszavazzuk, egyben szentesítjük, jogosítjuk is az ilyen eljárásokat. A ma elkövetett bűnök gyermekeink fejére szállnak vissza.
Hol van az eddigi privatizáció bevételi eredménye? Miért nem történik meg a korábbi privatizáció felülvizsgálata? Mi az oka, hogy a józan polgári önérdek helyett valami naiv és gyerekes lemondás van egyesekben? Honnan veszik a jogot, hogy másokat is megrövidülésre kényszerítsenek? O tempora, o mores! (Derültség.) Hát ide jutott a mi forradalmunk? Ha nem lehet visszaható hatállyal törvényt alkotni, akkor hogyan lehet 40 év után kártalanításra részlegesen is jogfosztó hátrányt alkalmazni? Az '52. évi IV. törvény 10. §-a szerint Rákosi 100%-os kártalanítást ígért. Ez a törvény érvényben van. 1949-ben vidéken egy kétszobás családi ház 20 ezer forintot ért. Ez a ház ma 1,5-2 millió értékű. Mit szól az, aki most ezért 125 ezer forint kárpótlást kap? Aki pedig megvette az államtól 50 ezerért, részletre, most 2 millióért árulja!
Olyan feszültséggócok ezek, amelyek vulkánokat teremtenek, melyek alkalmasint biztosan kitörnek. Ha a több mint 1 millió egykori földtulajdonos most csak földje egy részét kapja vissza, az ottmaradottért küzd tovább. Előbb vagy utóbb rendet kell teremteni e hazában – igaza van az előbb szólt képviselőtársamnak –, de úgy és olyat, hogy az a következő évszázadokban ne köszönjön vissza.
Ha az 1020-as nem igazságos, nem jogszerű, gazdaságilag nem megfelelő, milyen s kiknek a politikai akaratát tükrözi? Kérdésem: a Kormány a saját pártjai politikáját és ígéreteit hajtja-e végre? Olyan ez, mint amikor a mi kutyánk elé a húsosfazekat odarakjuk, elmarja a másik kutyát, de a gazdájának is vigyázni kell, mert ilyenkor azt is könnyen megharapja.
A Független Kisgazdapárt az egyenes, őszinte beszéd és a kiszámítható, következetes politikai magatartás híve. Nem úgy vagyunk, mint az egyszeri aszszony, hogy Kata ángyónak mondja, hogy Tóni sógor is értsen belőle – hanem annak mondjuk, akinek szól.
Mik hát a kifogásaink az 1020-as törvénytervezettel szemben? A törvény előkészítése nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Nem történt meg a kártalanítással kapcsolatos problémák elemző föltárása és a kár fölmérése. Nem megfelelő a törvény hatálya. Hátrányos megkülönböztetést tesz a jogosultak körében. Ellenkezik a Polgári Törvénykönyvvel. A kárpótlás mértéke, a degresszív táblázat diszkriminatív – különösen a parasztságra, ahol a föld 100%-os értéke gyakran a kár felét sem éri el, mert egy mezőgazdasági üzemben a vagyonértéknek legszerényebb esetben fele – de sok esetben több a földön kívüli fölszerelések értéke, mint magának a földnek az értéke.
Kérdezem, hogy miben különbözik az első százezer forint az ötödiktől vagy a tizediktől. Ez a megkülönböztetés ellenkezik az Alkotmánybíróság határozatával és az Alkotmánnyal.
Az inflációs szorzó a fogyasztási kosárból merít, a hét és feles, negyvenkilences szorzó, pedig itt állóeszközökről, ingatlanokról van szó. Számításaink szerint a megfelelő inflációs szorzó átlagos szám: ingatlanok esetében 64,8. Ezt nagyon könnyű az arany-dollár és a forint időbeni árfolyamváltozásainak a figyelemmel kísérésével kiszámolni. De részpiacok tekintetében az inflációs szorzó jelentősen változik. Igaz, hogy a fogpaszta esetében igaz a hét és feles, de ingatlanok esetében az én számom a valóság.
A kárpótlás módja becsapja és tovább károsítja az amúgy is súlyosan károsultakat. A kárpótlási jegy az eddigi infláció mellett is elértéktelenedik a 9%-os kamat és az infláció különbözete miatt.
A kártérítés legegyszerűbb, legbecsületesebb és közgazdaságilag is legjobb módját kell választani. Akinek mások sérelme nélkül lehet, vissza kell adni az eredeti vagyont. Akinek nem lehet, elsősorban azonos értékű vagyonnal kell kártalanítani, és csak a végső esetben kártalanítási jeggyel – aminek értékállóságát az állam szavatolja.
Bár az igazságügy-miniszter úr több alkalommal az ellenkezőjét állította itt, személyes értesüléseim szerint és a Németországban hozott törvények szerint így csinálják a németek és a csehek is. Az előprivatizációs törvényt Csehországban 203:2 arányban szavazták meg, aminek eredményeként visszaadnak kocsmát, vendéglőt, házingatlant, egyéb tulajdonokat.
A földtulajdonnál a helybenlakás megkövetelése nemcsak diszkriminatív, de nagyon súlyos közgazdasági hiba is. A bérleti rendszer az egész világon a legjobb üzemméretek, a vállalkozói gazdaság és a földpiac kialakulásának, a tőke oda-vissza áramlásának az alapfeltétele. A szövetkezetek léte nem a közös földtulajdontól függ. 1967-ig nem volt közös földtulajdon, mégis volt szövetkezet. A bérlet nagyságát mindig a piac szabályozza, de addig lehet és kell is átmenetileg szabályozni. Egyébként nagyon téves az az állítás, hogy a bérlet befolyásolja az élelmiszerek árát. Ez teljesen fordítva van. Ezt nemcsak minden magyar paraszt, földműves tudja, hanem két kitűnő közgazdász, Ricardo és a Nobel-díjas Samuelson is megállapították, hogy nem azért drága a kukorica, mert magas a bérleti díj, hanem azért magas a bérleti díj, mert drága a kukorica. (Zaj.)
Azt is látni kell, hogy a mezőgazdaságban a tulajdon változása nem jelent azonnali termelésimód-változást. A földigénylet bejelentésével egy időben földalapot kell képezni a föld nélküli szövetkezeti tagok vagy más igénylők kielégítésére is. Nem félünk attól sem, ha a mezőgazdaság s élelmiszeripar jelentős részének tulajdonosai a megújuló szövetkezetek és azok tagjai lesznek. Legfőbb ideje, hogy a parasztság érdekelt legyen az élelmiszer-gazdaság teljes vertikumában!
Nem intézkedik a törvénytervezet a munkásság tulajdonhoz juttatásáról, bár van későbbi törvényre ígéret. Nem megfelelőek az eljárási szabályok: bejelentési idő, jogvesztés, földrendező bizottságok összetétele és a többi. Nem veszi tekintetbe az önkormányzatok és egyéb jogi személyek igényeit: egyesületek, egyház, társadalombiztosítás. Nem önkormányzat-barát a törvénytervezet. (Közbekiabálás: Így van!)
Végzetes hibája a tervezetnek, hogy egy törvénybe erőszakolja az olyan, egymástól merőben eltérő tulajdonságú vagyontárgyakat, mint a föld és az egyéb vagyon.
Ha ennyi a hiba, van-e hát megoldás? Igen, van. Először is külön kell választani a földet és az egyéb vagyont. A földtulajdon-rendezés problémáit szakértőink részletesen földolgozták, készséggel az Igazságügyi Minisztérium rendelkezésére bocsátjuk. Fel kell mérni a jogos kártérítési igényeket – az ingatlant és az ingóságokat csak meghatározott körben. A fölméréssel együtt tisztázni kell az akkor is törvénytelen rablásokat, például a hat szoba alatti házak államosítása, sok tulajdonosnak államosítási határozat nélküli, önkényes elzavarása a házából.
A kárt teljes mértékben el kell ismerni, és az állam teljesítőképességének függvényében időben elhúzva elégítse ki. Ez megnyugvást hozna az összes károsultak körében. Helyreállítja a becsületet és a bizalmat, megindul a reprivatizációhoz kapcsolódó külföldi és belföldi tőke beáramlása a gazdaságba, hamar kialakulnak az értékarányok, a vagyonérték valós lesz. Ha a szabad nemzetek közösségében el akarjuk foglalni az áhított helyet, akkor valós tényekkel kell bizonyítani, hogy helyreállt hazánkban a jogbiztonság, és visszamenő hatállyal is garantáljuk az alapvető emberi jogok érvényesülését. Most megteremthetjük belső békénket, gazdasági szilárdságunkat, és példánkkal jelentősen befolyásolhatjuk a határainkon túl élő magyarság sorsát – ez sem közömbös. A nemzet és a népek bizalmának megerősödése hihetetlen energiákat és új forrásokat fog felszabadítani. Szabaduljon ki a Kormány a kishitűségből, bízzon a nemzetben, szakítson a "nesze semmi, fogd meg jól" félmegoldásokkal, rázza le Mammon hamis papjainak és az apparátus igáját. A mércét nagyon régen kőtáblába véste Isten Mózesnek az égő csipkebokorban (derültség) : "Ne kívánd a te felebarátodnak sem házát, sem mezejét, sem feleségét, sem semmi más jószágát." (Taps.)
Tanuljunk a történelemből. Izrael mindig nagyon megbűnhődött, ha a parancsolatot megszegte. A Független Kisgazdapárt számára beterjesztett formájában az 1020-as számú törvénytervezet elfogadhatatlan. A koalíciós megállapodásnak megfelelő módosításainkat beterjesztjük.
Most válaszolok a legelső kérdésre: mire kötelez a koalíciós felelősség? Mi nem akarunk koalíciót robbantani, bár a Független Kisgazdapárt léte vagy nemléte nem ettől, sokkal inkább választói bizalmától függ. A koalícióban magatartásunkat a becsület és a nemzet iránt érzett felelősség és szövetségeseink cselekedetei határozzák meg. Az egyszeri ember arra tanította a fiát, amikor vásárba vitte, akkor cigánykodj fiam, amikor alkudsz, ha megalkudtál, úr módján fizess. Most nem rajtunk a sor. (Az FKgP padsoraiban taps.) Párttagságunk és választóink véleménye szerint itt már régen nem a kártérítésről vagy kárpótlásról, hanem a vagyon újraelosztásáról van szó. E helyről is felszólítom a vagyonelosztásban érdekelt feleket, a politikai és gazdasági elitet, az új és a régi polgárságot, hogy a becsület és a jog sok ezer éves szabályai szerint egyezzenek meg.
Tisztelettel megkérem Mizsei Kálmán urat és a hozzá hasonló urakat, ne nyilatkozzanak úgy, mint a HVG február 16-i számában. Ne uszítsanak, és vegyék észre, hogy a mezőgazdaságot képviselő pártok és szakemberek már régen túlhaladták a hozzájuk hasonlók sekélyes demagógiáját. (A FIDESZ padsoraiban derültség.) Valódi érdeküket felismerve a régi és az új parasztság példát mutat a nemzet iránt érzett felelősségből és emberi méltóságból. Népünk ma hihetetlen terheket és áldozatokat vállal, anyagi és erkölcsi felemelkedéséhez nyugalomra van szüksége. Népellenes bűntettet követ el mindenki, aki fölösleges izgalmakat és feszültségeket kelt. (Ellenzéki taps.) Csak nyugalomban lehet alkotni. (Taps.)
Végezetül egy-két kérdésre szeretnék válaszolni: kik hasznosítják legjobban a vagyont, ki legyen az új tulajdonos – szociológiai felmérés, ez tudomány. (A FIDESZ padsoraiban derültség.) Három generáció kell a változáshoz, nálunk garancia, biztató, hogy a második generációban lesz még elég vállalkozó szellem, de van egy másik biztatásunk is, hogy vannak olyan mezőgazdaságunk számára lehetséges piacok, ahol már eltelt három generáció, és ott nem fog olyan hamar a magántermelés beindulni.
A régi és az új polgárság ma már jelentős számban azonos. Dr. Lakos László kollégámnak: Nagy Ferenc néhai miniszterelnök úr életrajzi visszaemlékezésében arról panaszkodik, hogy 45-ben a földrendező bizottságokban a kommunisták sok visszaélést és törvénytelenséget követtek el.
A lakosság hány százaléka folytat mezőgazdasági termelést? Én azt hiszem, hogy erre a legegyszerűbb felelet az, hogy az egész vidék és a főváros egy része. Nagyon hamis, csalóka összehasonlítás az, hogy a mezőgazdaságban ennyi vagy annyi százalék dolgozik. Hány hektáron lehet gazdálkodni és megélni? Bár én mezővárosban születtem és mezőgazdaságban éltem az életem, nem mernék, kedves Ugrin Emese, általánosságokban számokkal dobálózni, mert ez rendkívül bonyolult, összetett dolog. Egyben biztos vagyok, ennek eldöntésére csak az érintett személyek illetékesek. Az erőszak és a túlszabályozás akkor is hibás és rossz emlékeket vált ki, ha ez valami naiv jóakaratból, esetleg hozzá nem értésből fakad.
Mennyi föld tűnt el, van-e elég föld? A földnyilvántartási adatok szerint ma, ha az 1947-es tulajdonosok mind élnének és mind visszakérnék az akkori tulajdonukat, 1 300 000 hektár szabad földterület maradna. A beépített területekre pedig két nagyon egyszerű megoldást ajánlok, hogy ne legyen gond, ahol országút van, mit kell vele csinálni: csereföldet kell adni vagy utólagos kisajátítási eljárást lefolytatni.
Aki egy kicsit akar ismerkedni a német kitelepítések körüli problémákkal, olvassa el Nagy Ferenc néhai miniszterelnök visszaemlékezéseit, ezekre nagyon jó felvilágosítást kap. A magyar történelem egyik szégyene, de nem a magyar kormány saját elhatározásából történt. Az áttelepített felvidékiek vagyonfelméréséről nagyon részletes nyilvántartásai vannak a Magyar Államkincstárnak, ugyanis azzal kapcsolatban pontos elszámolás történt Csehszlovákia és Magyarország között, és a Csehszlovákiának fizetett háborús kár – kártérítés, minek nevezzem. (közbeszólás: jóvátétel) .jóvátétel egy részét Magyarország Csehszlovákiának ezekkel a vagyonokkal fizette meg. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
