SZŰCS M. SÁNDOR (MDF)
SZŰCS M. SÁNDOR (MDF)
SZŰCS M. SÁNDOR (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Amikor 1989. március 21-én szolgálati helyemen, Lövőpetriben leütöttük a címeres karót, akkor a karó mellé volt támasztva egy két méter hosszú deszka és rá volt írva zöld betűvel, a remény színével, a nyugati zöldek által jól ismert mondat: a földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól vettük bérbe.
Én itt most a föld és az ember viszonylatában a jövőről szeretnék szólani. De tudom, hogy a jövőről nem szólhatok anélkül, hogy a múltat ne említsem, hiszen a múlt nem a hátunk mögött van, hanem a múltunkon rajta állunk.
Az általam tisztelt és szeretett dr. Zacsek Gyula barátunk is ott volt a földosztáson. Rövid beszédében azt mondta, hogy a karó és a balta találkozásából ő a jövő zenéjét vélte kihallani. (Szórványos taps.) Én remélem, hogy ez a zene szép lesz. Visszatekintve kissé, amíg ezzel a történelmi lépéssel, és nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Európában először jöttünk le a huszadik századra, addig legnyomorúságosabb, legelesettebb esztendejét, az 1960-as esztendőt tudom és vallom, amikor a tulajdonosokból béreseket formáltak, a kegyetlen nyomorúságok és kínoztatások közepette megalakították a kolhozokat.
Itt nem az ember és a benne munkálkodó és sokat küzdő ember volt a fájdalmas eset, hanem a modell vált eléggé gyilkossá. Jóllehet tudom azt, hogy akik ezt kifundálták és véghez vitték, tudták, hogy a bolsevizmus másképpen Magyarországon nem ölthet testet, csak úgy, ha a nemzet gerincét, a parasztságot megtörik. (Gyér taps.)
Nem könnyű évek és évtizedek vannak mögöttünk. Sajnos, aki nyitott szemmel jár szét az országban, s figyeli a költő szavát, aki azt mondja, hogy ember láss, ne csak nézz, akkor azt veszi észre, hogy az ország lassan Csáki szalmájává vált. Mert ahol közös felelősség van, ott énszerintem a felelőtlenség az úr.
Én tudom azt, hogy ezt az 1020-as törvényt a történelemkönyvek sokat fogják idézni. Történészek sokat fogják forgatni.
Tudom, hogy sok bírósági tárgyalás lesz, de én mint lelkipásztor tudom, hogy a legjobb megvalósulása az lenne a galatákhoz írt levél, bibliai ige nyomán, akkor valósulna meg igazán, ha igazságot követnénk szeretetben. Mert ha valaki a maga igazát hajtja, az diktátor, és a diktátorok mellett rabszolgák vannak. Gondoljunk arra, hogyha gyermekeinket csak majomszeretettel neveljük, akkor azokból csirkefogók lesznek. Tehát én végtelenül boldog lennék, ha egy nemzeti konszenzus jönne létre, és a népünk megbékélhetne ebben. Nagy örömöm már csak az lenne, ha néhány tíz vagy száz jogász, ügyvéd munkanélküli segélyre kerülne. (Derültség, gyér taps.)
Sokszor szoktuk azt a példát említeni, hogy az országunk egy harmadik világháború utáni állapotban van. Galgóczi Erzsébet, aki – úgy hiszem, életével és írásaival méltó ahhoz –, hogy idézzük ebben a tekintetben is, ő azt mondta, mert a mély válságból, amelyikbe az ország és népünk jutott, a válságból való kijutásra egyetlen garancia a nép. És ez megszívlelendő.
Mert én tudom, és Szabolcsban Vásárosnamény központtal vagyok képviselő 38 faluban, az ország legelcsigázottabb része, hogy ez sokat szenvedett nép. A múltat és a jövendőt is megbűnhődte. De benne azért hatalmas erő feszül. Tíz- és százmilliókban és milliárdokban sem lehet könnyen mérni ezt.
A jövő tekintetében az én meggyőződésem az, hogy a módosításokkal együtt elfogadható lesz. Legalábbis a koalíció számára. Hisz tudnunk kell azt, hogy meggyötört és kizsarolt, nemcsak a hatvanas években, hanem azóta folyamatosan, és megkérdezném akár a kormánypártiakat, akár az ellenzéket, hogy az elmúlt 30-40 évben valaki képviselte-e hitelesen a parasztságot, vagy ugyanúgy a munkásságot. Én azt hiszem, hogy nem tudunk mondani senkit sem. Száz és ezer példát mondhatnánk, amikor almabotrányok, burgonyabotrányok és sorolhatnám tovább, hogy milyen események újra és újra zavarták a kedélyeket.
Tehát a fejlődés tekintetében látnunk kell, hogy a parasztság 91-95%-a degresszió nélkül visszakaphatja a földjét vagy kárpótláshoz juthat. Ezt mindannyiunknak tudni kell, mert számunkra fontos az igazságtétel, de én ugyanúgy együttérzek azzal a tsz-taggal, aki 20-25-30 éve esetleg vezeti az MTZ-traktorokat, sok munkájában gyomorsüllyedést kap, gyermekeket nevel, OTP-t fizet, és most, legalábbis a mi környékünkön 20-30 ember van egy-egy kisebb faluban is munkanélküli-segélyen. És sajnos, azt látom, hogy nem nagyon van jövőképük. Nem nagyon van jövőképük, és egyetlen útjuk feszültség levezetésére sokszor a kocsma.
Tehát amikor én sokat várok ettől a tervezettől, és én bízom benne, hogy a falu a lepusztulás után egy új úton indul el, akkor azt is kell mondanunk, hogy nem könnyű sors vár rájuk. Nehogy azt higgyük, hogy valami óriási nagy adomány.
És mit kapnak az emberek? Kapnak lepusztult falvakat, olyan termelőszövetkezeteket, amelyeknek a gépparkja lerohadt, vagy szinte elpusztult, lesoványodott és elsavanyodott földeket, és aztán elöregedett falvakat. Ez az egyik oldal.
És aztán milyen piacot kap? Ahova kellene az élelem, és az éhezés határán vannak, nincsen pénz. Ahol pedig pénz van, ott túltermelés. Tehát nagyon kemény munkát és harcot vállal az magára, aki a jövő felé indul el.
Még a múltról egyetlen mondatot, hogy amikor az embereket a földtől megfosztották, akkor nemcsak a tulajdontól, hanem az élettértől is. Gondoljunk ilyen fogalmakra, mint a szabolcsi fekete vonat. Én tudom, hogy Pestnek szinte felét szabolcsiak építették fel. De tudom, hogy milyen iszonyatos áron. Amikor a hét napból egy napot vagy 14 napból egy napot lehetett otthon a szabolcsi munkás. Tudom, hogy mennyi család széthullott, mennyi embert vitt el az alkoholizmus és ezernyi dolog felé.
Aztán jöttek az ipartelepítések. Szomszéd falunk Aranyosapáti, tíz évvel ezelőtt épült, összességében egy 1000 négyzetméteres raktárterület. Az első óriási dolog volt, hogy az 1910-es évben gyártott szövőgépet telepítettek le. Természetes, hogy a pesti vízfej-vállalat szedte fel a pénzt, és az emberek dolgoztak az éhbérért. Két év múlva már zoknikat válogattak ezen a helyen. Egy fél év múlva ládatetőket szegeztek. Újra egy év múlva üveget csiszoltak, aztán majd tollraktár volt a helyiség, és most üres. De ez a vidékre mind jellemző volt, mert nem volt tulajdonos, nem volt, aki megvédje az érdekeket, nem volt gazda, mert a biblia-fogalom szerint is a nagy probléma ott van, hogy a béres az a nyájból él, a gazdának pedig tulajdona a nyáj.
És gondoljunk arra, kikértem a földművelési minisztériumból, hogy az 1960-as évtől a 90-es évig 270 milliárd forintot költöttek a gazdaságok gépekre és alkatrészekre. És amikor itt a jövőről szólok, és számomra a FIDESZ véleménye végtelenül sajnálatos és fájdalmas, én azt hittem, hogy az elkövetkező három évben a FIDESZ-nek nem lesz nagyobb tévedése (derültség) , mint amikor Orbán Viktor azt mondotta, hogy ez a törvénytervezet a ballépések sorozata. Múlt héten megdöbbenve vettem kezembe az Esti Hírlapot, a szerdai számot, és Orbán Viktor nyilatkozatát így olvastam: ha a Parlament elfogadná ezt a törvénytervezetet, nemcsak mi fizetnénk, hanem az utánunk következő nemzedék is. Évtizedekre tennénk tönkre ezzel az országot. Nemcsak gazdaságilag lenne hatalmas kár, hanem morálisan is azzal, hogy feléli a fiatalok lehetőségét. (Így van – közbeszólás a FIDESZ padsoraiból.) Megmondom őszintén, hogy számomra ez a nyilatkozat sértő.
Én elismerem, hogy a FIDESZ-nek ez a véleménye – … (majd meglátjuk – közbeszólás a Kisgazdapárt padsoraiból) … ahol mindig szakmailag tökéletesen felkészülnek –, de laborban készült a vélemény. Azt is elismerem, hogy túlságosan steril. Nincs benne élet, nem számít azzal az erővel, amely tavasszal kihajt és életet lehel a dolgokba. (Taps.) Tehát nem számít ezzel.
Csak egy-két jelt ebből a dologból. Kérem szépen, a tej, hogy hány százezerszer volt leírva mostanában az újságokban, nehéz. Emlékezzünk csak arra, túltermelés van, és növelik az árat. Dr. Zacsek Gyula barátunk azt mondja, hogy szabotázs. A 30-40% áremelést lesöprik azonnal. Ez csak a kezdet. De aztán a nagy lobby továbbgyűrűzik, és már a húsipar fél, és már azt mondja: 15% árcsökkentés. Én remélem, hogy a jövő héten arról hallok, hogy a gabonaipar legalább ennyivel lép vissza. (Zsiros Géza közbekiabál: Így van.)
Amikor a jövőt nézzük, látni kell. Nem akarom sorolni, tíz-, százezer hektár parlagon maradt földek sokaságát. (Közbeszólás a Kisgazdapárt soraiból: egymillió.) Nem akarom mondani, mit jelent, hogy a termelőszövetkezetek már csak annyit tudnak sokszor, hogy vetőgépeik búzával és kukoricával beszaladgálják a területet, majd aratáskor aratnak, és maszek gépeken hazahordják – a haszon pedig sehol nincsen. (Rott Nándor közbeszól: Az elnöknél van.) Az elnöknél van esetleg. Tehát a jövő tekintetében a termelés ésszerűvé válik és takarékos lesz.
Gondoljuk el, hogy a legvidámabb barakkból való előrejutásunknak egyik garanciája, hogy a magyar nép vállalkozó volt. Azért döbbenetes, hogy ilyen kis területen, az egyholdas háztájinál a mezőgazdasági össztermelés 30%-át. (zaj) . azok az emberek termelték meg, akik a szövetkezeten kívül vannak. (Vargáné Piros Ildikó közbeszólása: De hogy?!) Tudom, hogy a szövetkezetek bizonyos gépparkjával. De gondoljuk el, hogy egyetlen kéziigényes növényt, egyetlen olyan piacképes dolgot, ami nyugati piacon is remélhető, hogy hasznot hoz, nem lehet. Gondoljunk arra, hogy ha nincsen gazdasági ereje egy közösségnek, akkor nem lehet fejlődés viszonylatában. Például én ilyen szomorúan gondolok arra, hogy a Szabolcsban megtermelt dohányt Egerben és Pécsen dolgozzák fel sokszor. De ha majd ott vállalkoznak az emberek, akkor juthatnak előrébb a dolgokban.
Az egyéni felelősség.? Amikor az új Parlament ünnepi ülése volt, azt hiszem, mindannyiunknak öröme volt abban, hogy Habsburg Ottó is megjelent és itt volt. (Közbeszólás a FIDESZ soraiból.) Három nap múlva olvastam a Magyar Nemzetben egy rövid írását. Ő arra figyelmeztetett, hogy amit közgazdászok és munkások kemény munkával és harccal tíz éven keresztül ki tudnak építeni, azt politikusok tízpercnyi rossz döntéssel tönkretehetik. (Közbeszólás a FIDESZ soraiból: így van.) Én hiszem, hogy most épp a fordítottja történik: nemcsak a fejéről a talpára állítódik a dolog, hanem éppen amikor tulajdonosokká lesznek az emberek, éppen a földszeretet, az ésszerűség, a takarékosság nyomán, amit idáig a politika tönkretett, az majd helyreáll. (Zaj.)
Egyetlen példa csak az önkormányzatok részéről, hogy ott már megindult egy ilyen mozgás. Választókerületembe tartozik Lónya község, ott van a szovjet határnál. Vásárosnaményhoz 35 kilométerre van. Lónyára a jegyző Kisvárdáról jár, 50 kilométerről! De ennek már jelzésértéke van: nem pusztul el teljesen a falu, nem ürül ki, hanem visszamennek az emberek. Ugyanígy lesz az agrár értelmiségnél is, ugyanígy. Mert kérem, a gyermekek neveltetése miatt az agrár értelmiség bemenekült a volt járási székhelyekre, bemenekült a volt megyei székhelyekre, mert a gyermekek esetleg nem tudnak tanulni összevont osztályban, nincs nyelvtanulás. Intelligencia nélkül marad a falu, és ott aztán már nagy a nyomor. Én bízom benne, hogy két-három év múlva, amikor beindulnak a farmergazdaságok, amikor a szövetkezeti tagok tulajdonosok lesznek, amikor visszatelepülnek egyetemet végzett emberek, Amerikából is nyugodtan eljöhetnek, és megnézhetik ezeket a gazdaságokat. Mert tudjuk a költő szavát: "Tudod, mi az erő? Akarat, mely előbb vagy utóbb, borostyánt arat."
Nem lesz könnyű azért sem, mert a mi parasztságunknak mind gerincét megroppasztották, mind pedig összességében. Gondoljunk csak ilyen jelszavakra, mint amikor azt mondták, hogy "kopaszd meg a parasztot este, és reggelre kitollasodik", vagy "meg kell verni, és aztán összebújik"! Tehát roppant nehéz és bizalmatlan dolog. De én bízom benne, hogy egy új idő jön.
És egy utolsó gondolattal fejezem be. (Zaj.) Amikor legutóbb Margaret Thatcher itt volt Magyarországon, akkor ő azt mondotta, hogy egy demokratikus jogállam azt fogja visszaadni a nemzetnek, amit a szocializmus nem tudott – és ez a remény. És én hiszem, hogy ez a reménység nem szégyenít meg. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon és középen.)
