BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter:
BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter:
BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat tárgyalása, valamint a bizottsági viták s a plenáris ülés részletes vitája számos olyan kérdést vetett fel, amelyekről úgy gondolom, nem hiábavaló a tisztelt Házat is tájékoztatni.
A viták és a tömegkommunikáció különböző fórumai azt sugallták, hogy késett a törvényjavaslat előkészítése. A késedelem miatt veszélybe került a főváros, valamint a kerületek működőképessége.
A Kormány tudatosan szembe kívánja állítani a fővárost és a kerületeket.
Mindezekhez kapcsolódva, a fentieket cáfolva, engedjék meg, hogy röviden összefoglaljam a tényeket. A Belügyminisztérium a főváros volt VB-titkárával, jelenlegi főjegyzőjével és kerületi szakértőkkel már 1990. szeptemberében megkezdte a törvényjavaslat előkészítését. Ezt a törvénytervezetet mindaddig nem lehetett a tisztelt Ház elé terjeszteni, amíg meg nem alakult a Fővárosi Közgyűlés, amelynek a tervezetet véleményeznie kellett.
Ebben az átemeneti időben sem állt le azonban az előkészítő munka. Ezt mutatja, hogy már november 11-én a főváros főpolgármestere és a kerületi polgármesterek közös nyilatkozatot adtak ki a fővárosi törvényjavaslat első hivatalos tervezetéről. Kiemelték, hogy csak munkaanyagként kezelhető a tervezet, mivel – idézem – "kielégítetlenül hagyja azt a várakozást, hogy a főváros és a kerületei között a feladat, hatáskör és vagyonmegosztást az egyenjogúság figyelembe vételével egyértelműen meghatározza".
Itt nyilvánították ki azt a közös igényüket is, hogy a törvényjavaslat további átdolgozására, módosítására, se a főváros, se pedig a kerületek nélkül ne kerüljön sor. E nyilatkozat külön utal arra, hogy a tervezetet a kerületek korábban már két alkalommal külön is megvitatták. Az újabb vitát olyan áron is igényelték, hogy ezáltal az önkormányzati törvényben a fővárosi törvényjavaslat megalkotására megjelölt határidő eltolódik.
Időközben a szakmai egyeztető fórum – Belügyminisztérium, főváros és kerületek – eredményesen ténykedett, és megszületett a törvénytervezet egyeztetett változata. E javaslatot a Kormány 1990. november 29-i ülésén tárgyalta meg.
Így a fővárosi közgyűlés 1990. december 6-i ülésére már olyan tervezet került, amely megfelelően tükrözte a szakmai egyeztető fórumon megfogalmazódott követelményeket.
A közgyűlésen a főpolgármester úr kiemelte, hogy az 1990. november 29-i kormányülésen – idézem – "egyezség született a fővárosi törvény tervezetének legfontosabb alapelveiben a főváros és a Kormány között". A közgyűlésen került sor az úgynevezett alapelvek elfogadására, amelyeknek igen hangsúlyos elemei voltak az egyenjogúság elve a főváros és kerületek vonatkozásában, továbbá a kerületek gyakorolják elsődlegesen a települési önkormányzatokat megillető feladatokat és hatásköröket. Az alapelveken kívül a közgyűlés a felvetődő, egymásnak gyakran ellentmondó érdemi javaslatokban nem döntött, annak igényét fogalmazta meg, hogy ezeket a törvényelőkészítők vegyék figyelembe.
Mindezekből következően a közgyűlésen a főváros és kerületei viszonylatában politikai konszenzust igénylő kérdésekben sem alakult ki egy zsinórmérték, amelyet következetesen lehetett volna érvényesíteni.
A főpolgármester úr a Kormány újabb, 1990. december 10-i ülésén elismeréssel szólt az előkészítő tevékenységről és úgy nyilatkozott, hogy alapvetően egyetért a tervezettel. Néhány kiegészítő megjegyzést tett, ezek a Kormány döntésének megfelelően bekerültek a következő nap az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslatba.
A fenti előzmények után meglepőnek tűnt, hogy 30 nap elmúltával, 1991. január 20-án, vélhetően a kerületek nyomására a törvényjavaslat felfogásától alapvetően eltérő, a Kormánnyal nem egyeztetett csomagtervet terjesztettek elő. A képviselői indítványként benyújtott csomagterv egyik eltúlzott elemét képezte a kerületek többségének egyetértési joga, amely valamennyi lényeges fővárosi rendelet megalkotásához kapcsolódott.
Másik irányba való elmozdulást jelentett viszont, hogy a javaslat szerint a főváros jogosult lett volna a kerületi önkormányzatok jogait, kötelezettségeit, feladatait, hatáskörét, illetve gazdasági alapját, sőt alapjogait is szűkíteni. Mindez nem egészen egyezett a fővárosi közgyűlésen korábban megszavazott alapelvekkel, nevezetesen a kinyilvánított egyenjogúsággal.
A főpolgármester úr a csomagterv kellő politikai megalapozottságát azzal is alátámasztotta, hogy az bírja valamennyi érintett fél egyetértését. Az egyetértést némileg kétségessé tették az önkormányzati bizottság ülésein részt vevő kerületi polgármesterek egyes nyilatkozatai, amelyek nem mindig az írásban benyújtott konszenzust tükrözték.
A főváros vezetői 1991. március 1-jén a miniszterelnök úrnál megbeszélést kezdeményeztek a törvényjavaslat további sorsáról. Ehhez kapcsolódóan 1991. március 12-i levélben a Kormány támogatását kérték a benyújtott törvényjavaslat centralizációs szellemű módosításához.
Az előzmények ismeretében talán nem meglepő, hogy a fővárosi közgyűlés jogi és közigazgatási bizottságának állásfoglalását is tolmácsolta a levél, amikor kiemelte – idézem – "Különösképpen aggályosnak tartja a kerületek többségi egyetértési jogának kimondását a fővárosi rendeletek megalkotásában."
Értékelése szerint – ismét idézem – "a fővárosi és a kerületi polgármesterek között a fővárosi törvény ügyében kötött megállapodás összességében nem szolgálja kellőképpen a főváros érdekeit."
A Kormány a levélben megfogalmazott kívánságokat részben hasznosítani kívánta, de rövid időn belül ettől a levéltől tartalmilag ismét eltérő újabb megállapodást kötött a főváros Szabad Demokrata frakció-csoportja a kerületi polgármesterekkel.
Mindezek alapján úgy gondolom, indokoltan tehető fel az a kérdés: melyik fővárosi véleményt tekinthette a Kormány irányadónak? A tisztázatlan kérdések nyugvópontra jutását egyébként az sem segítette elő, hogy például azonos képviselők a törvényjavaslat azonos pontjaira vonatkozóan egymással ellentétben álló módosító indítványokat nyújtottak be. Ezek egyrészt jelentős centralizációt, másrészt a főváros alapjogait a kerületek javára korlátozó elgondolást is tartalmaztak.
A módosító indítványok minősítése nélkül szeretném tájékoztatásként megemlíteni, hogy összesen 270 képviselői indítvány került benyújtásra. Visszavonások után ez 253-ra módosult.
A Kormány az előterjesztett javaslatok mintegy 13-14%-át tudja támogatni.
Tisztelt Ház! A fővárosi törvényjavaslat vitájának külön fejezetét képezte az önkormányzatok tulajdonát érintő polémia. Ez lényegében két nagyobb témakörben folyt. Az első kérdés az volt, hogy a fővárosi önkormányzatok tulajdonára vonatkozó szabályok melyik törvénybe kerüljenek. A fővárosi törvénybe vagy valamennyi önkormányzat tulajdonát szabályozó önkormányzati vagyontörvénybe? Az is felmerült, hogy a főváros és a kerületek közötti vagyonmegosztást törvény határozza-e meg vagy a fővárosi közgyűlés?
A másik vitapont a fővárosi önkormányzatokat megillető vagyoni kört érintette. Vagyis, hogy egyrészt a fővárosi önkormányzatok az állami vagyon mely tárgyait kapják tulajdonukba, másrészt, hogy a vagyonból milyen arányban részesedjenek a kerületek és a főváros.
A Kormány álláspontja, hogy az állami vagyon önkormányzatoknak való átadásánál a főváros és a többi önkormányzat nem kezelhető külön. A fővárosi önkormányzatoknak, a fővárosnak és a kerületeknek ugyanolyan szempontok alapján kell részesedniük az állami vagyonból, mint az összes többi önkormányzatnak. Figyelembe kell venni azt is, hogy az önkormányzatok tulajdonának kialakítása nem önmagában vizsgálandó, hanem az átfogó tulajdoni reform részeként. Tekintettel kell lenni más, ugyancsak fontos társadalmi-gazdasági szempontokra. Ezeket az összefüggéseket az önkormányzati tulajdonrendezés során a fővárosban is érvényesíteni kell. Ha külön vagyontörvény készül a fővárosra vagy a fővárosi törvénybe vagyonátadási szabályok kerülnek, lényegében két olyan vagyontörvényt kellene megalkotni, amelyben jelentős átfedések lesznek.
Az Országgyűlés önkormányzati bizottságának felkérésére a főváros és a kerületek képviselői, valamint a módosító indítványokat benyújtó országgyűlési képviselők és a kormányzat munkatársai között megállapodás született arról, hogy a vagyoni szabályok milyen tartalommal kerüljenek a fővárosi törvénybe. Ezt az önkormányzati bizottság bizottsági módosító indítványként támogatta.
Az újabb és újabb módosító indítványok azonban a megállapodásra nem voltak figyelemmel, s lényegében ettől több ponton eltérő egyezség jött létre később a kerületi polgármesterek és a főpolgármester között is.
A Kormány a főpolgármester és a polgármesterek vagyonra vonatkozó megállapodási pontjai közül mindazokat támogatja, amelyek figyelemmel vannak az állami vagyon önkormányzatok tulajdonába adásánál érvényesítendő összefüggésekre.
Egyetért a Kormány azzal is, hogy egyes speciális területek ne a kerületek, hanem a főváros tulajdonába kerüljenek. Mindennek helye elsősorban az önkormányzati vagyontörvény.
A fővárost és a kerületeket megillető vagyonról folyó vitában elhangzott érvekről és el nem hangzott tényekről indokolt még néhány további megjegyzést tenni. Mindennapos vád, hogy a Kormány az ellenzék által igazgatott fővárost működésképtelenné kívánja tenni, a fővárost a kerületek javára kisemmizi, ellehetetleníti, mert nem juttatja elegendő vagyonhoz, a fővárosnak átadandó állami vagyon éppen csak a főváros vegetálásához, de nem fejlődésének alakításához elegendő.
Ezzel szemben a tények a következők: A kerületi és a fővárosi önkormányzatok tulajdonába került már 1990. szeptember 30-ával valamennyi olyan ingatlan tulajdonjoga, amelyre a tanácsnak vagy szervének, illetve intézményének kezelői joga volt az ingatlannyilvántartásba bejegyezve, kivéve a műemlékeket és a védett természeti területeket. Információink szerint csupán egyetlen fővárosi főosztály kezelésében mintegy 2500 üres telek volt és került tavaly a főváros tulajdonába: a fővároséba és nem a kerületekébe. Olyan földek is a főváros tulajdonába kerültek, és ott is maradnak, amelyek egy kerület központjának legértékesebb területei.
A tavalyi tulajdoni átadáson túl a most tárgyalás alatt álló vagyontörvény további jelentős vagyont juttat. Egyáltalán nincs tehát arról szó, hogy a Kormány a fővárossal szemben a kerületek pártjára állt azért, hogy megnehezítse a főváros egységes működését. Nem ez motiválta akkor sem, amikor a bérlakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek kerületi tulajdonba adását javasolta, s még inkább nem kívánta ezzel a fővárost bevételektől megfosztani. A bérlakásokat illetően olyan vagyonról van itt szó, aminek értékesítéséből befolyt bevételt a jövőben is a lakáshelyzet javítására kell fordítani. Egyébként ezt tartalmazza a főpolgármester és a polgármesterek megállapodása is, amelyeket a Kormány a vagyontörvényben szerepeltet.
Mindezek után szeretném még elmondani a tisztelt Háznak, hogy a fővárosi és a kerületi vezetők megállapodását saját képviselőtestületeik nem hagyták jóvá, azokat nem is tárgyalták meg.
A Kormány számára az előkészítés tapasztalatai nyilvánvalóvá tették, hogy a főváros és a kerületek között a kormányzat szándékától függetlenül jelentős feszültségek és ellentmondások alakultak ki. Mindezek miatt a főváros működőképessége érdekében a Kormány mégis felvállalta a kritikusabb problémák megoldásának elősegítését, és a leghangsúlyosabb kérdésekről erre irányuló szándékunkat a szavazásnál fogjuk nyilvánítani.
Tisztelt Ház! szeretném még megemlíteni, hogy Ráday Mihály képviselő úr 2569-es számon benyújtott módosító indítványát, amely a kerületek számának a törvényben történő elhagyására vonatkozik, a Kormány támogatja. Ez azonban érinti a főváros kerületeinek megállapításáról szóló 4349/1949. számú minisztertanácsi rendeletet, amely a jelenlegi állapot jogi megalapozottságát biztosítja. Mivel sem alkotmányos szempontból, sem jogforrástanilag nem szerencsés ennek az elavult rendelkezésnek a fenntartása, a Kormány rövidesen országgyűlési határozattervezetet fog benyújtani, amely az így kialakult helyzetet megfelelően rendezi.
Az elmondottak figyelembevételével és egyben a tanulságok figyelembevételével kérem a tisztelt Házat a törvényjavaslat elfogadására. (Taps.)
