NAGY ANDRÁS (SZDSZ)

Full text search

NAGY ANDRÁS (SZDSZ)
NAGY ANDRÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mind a két bizottság elfogadta, s én magam is elfogadom az új választ. Egy-két dolgot azért meg kívánok jegyezni, ami talán jelzi a benne lévő problémákat.
Elsősorban azért fogadtam el a választ, és javasoltam a bizottságok számára is, hogy fogadják el a választ, és fogom javasolni a Háznak is, hogy fogadja el a választ, mert megtörtént az a szemléletváltás a vonatkozó Minisztériumban, ami végül is az interpelláció célja volt.
Amivel viszont továbbra sem tudok egyetérteni – de ez csak egy megjegyzés –, hogy akkor, hogyha kimondjuk, hogy alternatív üzemanyaggal – úgy mint PB-gázzal vagy földgázzal – akarunk üzemeltetni autókat, azt tudjuk és bevalljuk, hogy ez a dolog elsősorban környezetvédelmi szempontból kívánatos. Ehhez viszont az embereket anyagilag érdekeltté kell tenni. Sajnos az tény, hogy az emberek nem azért járnak Nyugat-Európában sem környezetkímélő üzemanyaggal, mert környezetbarátok, hanem azért, mert valamilyen úton-módon anyagilag megéri nekik, a zsebükön érzik ennek a hasznát.
Sajnos az anyag, amit a Minisztérium kidolgozott, ezt nem biztosítja, vagy nem kellő mértékben, és úgy ítélem meg, a továbbiakban azért kell majd dolgoznunk, hogy megkeressük azt a konstrukciót, hogy az autókat üzemeltető embereknek mindinkább megérje – a zsebükön keresztül is – így üzemeltetni. Még egyszer mondom, ez egy megjegyzés volt.
Mert a válasz, amit a Minisztérium adott, az nem ad konkrét megoldást, hanem azt sorolja fel, hogy miket kell megtenni ahhoz, hogy ez engedélyezhető legyen. Úgy ítélem meg, hogy úgy a bizottságoknak, mint saját magamnak – aki ezt a problémát felvetette – oda kell figyelni, hogy tényleges konkrét lépések legyenek, a továbbiakban megtörténjék a tényleges engedélyezés és megfelelő árkonstrukcióban.
Tisztelettel javaslom a Háznak, fogadja el a választ, én magam is elfogadom. Köszönöm. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit