ELNÖK (Dornbach Alajos)

Full text search

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk elkezdődik. Kérem, foglaljanak helyet.
Tehát az 1992. évi költségvetési törvényjavaslat határozathozatala következik. A módosító javaslatokat a 4475-ös számú együttes bizottsági jelentés, valamint a 4520-as számú kiegészítő jelentés tartalmazza. Ismertetem az egyes bizottságok kiegészítő jelentéseinek iratszámát: az alkotmányügyi bizottságé 4506-os, a szociális bizottságé 4507-es, az emberi jogi bizottságé 4508-as, a kulturális bizottságé 4513-as, a környezetvédelmi bizottságé 4516-os, a gazdasági bizottságé 4518-as, az önkormányzati bizottságé 4519-es.
Tájékoztatom önöket, hogy az MSZP képviselőcsoportja valamennyi javaslatát visszavonta (Taps.) , ugyanakkor a Szabad Demokraták Szövetségének és a Fiatal Demokraták Szövetségének a képviselőcsoportja szavazást kér valamennyi olyan módosító javaslatról, amely a bizottságok egyharmados támogatását nem nyerte el. (Taps.)
A határozathozatal első szakaszában a bizottsági jelentés I. kötetének alapulvételével haladunk. Az esetleges eltérésekre külön fel fogom hívni a figyelmüket.
Józsa Fábián képviselő úr kér ügyrendi hozzászólásra lehetőséget. Megadom a szót.
Felszólaló: Dr. Józsa Fábián (MDF)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit