ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! A házbizottságnak természetesen, mint minden ülésének, a tegnapi ülésnek a jegyzőkönyve is nyilvános, betekinthető. Igyekeztünk időzíteni a mai fejleményeket. Én megadtam az illetékes munkatársaimnak a szót. Ők nyilatkoztak, hogy emberi számítás szerint a forgatókönyv elkészülését és annak az illetékesekhez való eljuttatását mikorra időzítik. Tardos Márton ismételten az ilyen természetű és azután rögzített bejelentéseket az én személyes ígéretemként deklarálja és utána az én ígéretszegéseimről szól. Legyen szabad felhívni a figyelmet, hogy a házbizottság jegyzőkönyvében világosan követhető lesz az, hogy én voltam az, aki a mai egész napnak a struktúráját órarendileg megszabni kívántam, azonban nem sikerült elfogadtatnom ezt az alapelvet, így az illetékesek nyilatkozatai képezték a potenciális megállapodást. Mi, amit tehettünk, megtartottuk. Nem lehet a különböző fogaskerekek egymáshoz illeszkedését a házbizottság ülése alatt ismét kézhez vett kapcsolódó módosító indítványok feldolgozásának az időpontját ígéretszerűen rögzíteni.
Egyik oldalon a maximális igény, a másik oldalon semmiféle időkötésnek a nem vállalása. Ez a válaszom. (Zaj. – Az elnök csenget.)
A másik: Tardos Márton tisztelt képviselőcsoport-vezető nem figyelt eléggé mostani bejelentésemre. Én nem prejudikáltam, hanem tájékoztattam a tisztelt Házat arról, hogy milyen intézkedések vannak érvényben, illetve, hogy a feltételezett intézkedések mögött milyen általános normatívák érvényesülnek. Erről van szó, nem prejudikálásról. (Dénes János nagyon tapsol.) Egy kiküldött bizottság teljesen más eredményre is juthat. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
Most elrendelem a körülbelül 10 perces szünetet. (Tardos Márton jelentkezik.)
Tardos Márton még élni akar képviselőcsoport-vezetői jogával. (Orbán Viktor jelentkezik.) Orbán Viktor is. Tessék. Tardos Márton.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit