BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:

Full text search

BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr, köszönöm a szót. Szeretném Pál képviselő úr kijelentésével kapcsolatban – még mielőtt holnap, valami tévedés folytán, a sajtóban más jelenne meg – felhívni a figyelmet valamire. A képviselő úr nem látja homogénnek a törvényt, a földdel kapcsolatos helyzetet illetően, azok számára, akik ennek a törvénynek a kapcsán földre vonatkozóan jelentenének be kárpótlási igényt. Ez nem egészen így van. Felhívnám a képviselő úr figyelmét, hogy az első kárpótlási törvény világosan rendelkezik arról, hogy hol és milyen körben, állami tulajdonú földek külön privatizációhoz, illetve kárpótláshoz kapcsolódó eljárása során kell kárpótlási jegyet elfogadni. Semmi akadálya nincsen tehát annak, hogy ez a többszörös nagyságrenddel kevesebb létszámú földben károsult kárpótlásra jogosult ebből a körből, földdel kapcsolatban nyerjen kárpótlást. A homogenitás tehát ebből a szempontból is, ebben a törvényben is megvalósul. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit