SZAUTER RUDOLF (MDF)

Full text search

SZAUTER RUDOLF (MDF)
SZAUTER RUDOLF (MDF) Elnök Úr, köszönöm a szót. Mindazzal – amiről itt beszámoltam a sajtóval kapcsolatban – nem azt mondtam, hogy nincs sorbanállás, nem azt mondtam, hogy nincsenek problémák, hiszen ez a törvény tényleg nem egy tökéletes alkotmány, magát, ezt a problémát, amiről ez a törvény szól, nem lehet megoldani. De egy közszolgálati médiától elvárható lett volna az is, hogy a problémák mellett azért ennek a törvénynek a lehetőségeit is feltárja. Hetek teltek el, és egy szót nem hallottunk arról, hogy mire jó a törvény (Király Zoltán: Mindig ezt mondta.) tehát erről van itt szó.
És köszönöm szépen a kiegészítést, ezt nem is említettem, hogy felmerült, hogy ki fog vetni. Szeretném elmondani azt, hogy ha szakember található a tsz élén, akkor az vet, mert tudja nagyon jól, hogy olyan még sosem volt, hogy ne az aratott volna egy demokráciában persze, aki vetett. És a törvény erről is intézkedett, de ezt nem hallottuk elhangzani, csak azt, hogy ugye nem vet már senki, mert nem tudja, hogy ki fog aratni, pedig a törvény erről intézkedett. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit