KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az adótörvények végére értünk a helyi adókról szóló törvényjavaslat vitájának a lezárásával.
(16.50)
Ez a törvényjavaslat egyrészt szervesen illeszkedik a már elfogadott adótörvényekhez, de különbözik is azoktól, hisz a Parlament csak a helyi adózás kereteit alakítja ki, és az Alkotmány 44/A §-a (1) bekezdés d) pontja szerint az önkormányzatok törvényi keretei között állapítják meg az alkalmazni kívánt helyi adók fajtáit és azok mértékét.
A változásokkal, amit javasolunk, az volt a célunk, hogy egyrészt a jogalkalmazási tapasztalatokra építve javítsuk a helyi adórendszer működési feltételeit, másrészt lebontsuk az önkormányzatokat indokolatlanul korlátozó jogi előírásokat, hozzájáruljunk a helyi adók gazdasági szerepének felértékeléséhez, összességében segítsük az önkormányzati források bővülését.
A törvényjavaslat feletti vita – itt külön szeretném kiemelni az Országgyűlés bizottságaiban folytatott alkotó párbeszédet – részben igazolta az előterjesztők várakozásait, részben egymással gyökeresen szembenálló felfogásokat ütköztetett. Az egyik véglet szerint a helyi adókról szóló törvény csupán annyit tartalmazzon, hogy az önkormányzatoknak adómegállapítási joga van, s a feltételek meghatározását egészében a helyi közösségekre kívánja bízni. Az álláspontok másik véglete viszont az, amelyik még azt is kimondaná, hogy egy önkormányzat csak egyféle adót állapíthat meg, és annak mértéke nem haladhatja meg az adóalany adóalapjának egy százalékát.
Az ellentmondó felfogások nemcsak a vita színességét jelzik, hanem azt is mutatják, hogy még nem alakult ki közös álláspont a helyi adók funkcióját illetően.
Álláspontunk szerint a helyi adók lényege egy olyan kiegészítő forrásteremtés, amelyik önként vállalt helyi feladatok finanszírozását szolgálja, folyamatos jellegű, pótlólagos bevételt ad, az önkormányzatok széles körét érinti, végül közvetlen pénzügyi kapcsolatot teremt a települési szolgáltatások és azok igénybe vevői között.
A vitában felmerült kérdések közül négy témát szeretnék röviden érinteni. Elsőként az idegenforgalmi adóra utalnék. Megfogalmazódott olyan javaslat, hogy ne egy vendégéjszaka után, hanem időkorlát nélkül legyen szedhető az idegenforgalmi adó. Volt olyan vélemény is, mely szerint az idegenforgalmi adóról semmilyen keretjellegű előírást nem kellene tartalmaznia a törvénynek.
A benyújtott törvényjavaslat rugalmas döntési lehetőséget és tág keretet ad az önkormányzatok adómegállapítási jogának érvényesítésére, de az önkormányzatok forrásszükséglete mellett arra is ügyel, hogy az adóterhek változása ne befolyásolja kedvezőtlenül az idegenforgalom alakulását.
Másodikként említeném azt a javaslatot, mely szerint meg kellene szüntetni az építményadót, s helyette a telekadózás rendszerét kellene kiterjesztetten alkalmazni. Ez a javaslat álláspontunk szerint indokolatlanul korlátozná az önkormányzatokat, s helyből 500 önkormányzatot kényszerítene azonnal az építményadó megszüntetésére. Ugyanakkor kétséges, hogy a telekadó mértékének emelése – különösen, ha csak a forgalmi érték alapján történő adóztatást tennénk lehetővé – pótolná-e az így kieső bevételeket. Hiba lenne-e túlértékelni a telekadózás lehetőségeit, hisz egyrészt ma rendkívül nagy tulajdoni mozgás van e területen, másrészt azt is figyelembe kell venni, hogy a forgalmi érték ez esetben csak eszmei kategória, nem mobil vagyon, amiből következően a jogviták tömegével kellene számolni.
A hatályos törvény széles választási lehetőséget kínál az önkormányzatoknak, beleértve az érték alapján történő adóztatást is, s a választási lehetőséget inkább tágítani, mint szűkíteni kellene. Az ötletet azonban a pénzügyi kormányzat nem veti el, meg fogjuk vizsgálni, és a jövő évben visszatérünk erre az adófajtára.
Harmadik témaként az iparűzési adóval szeretnék foglalkozni. Ez az adó új elem a helyi adózásban, és a gyakorlat kényszerítette ki az adóalap változtatását. A nettó árbevételből levonható eladott áruk beszerzési értéke valóban a kereskedelemnek segít a legjobban. De az alvállalkozói teljesítmények levonhatósága viszont az ipar- és az építőipar-ágazatok termelési és értékesítési kooperációját segíti. Álláspontunk szerint a 8 ezrelékben maximált egységes adókulcs jobban megfelel a gyakorlat követelményeinek, mintha nemzetgazdasági ágak szerint differenciált lenne az adókulcs.
Végül negyedik témaként a 25 négyzetméter/fő normatív adómentességre, illetve a korábban adott házadómentesség automatikus megtartásának kérdésére szeretnék utalni. Úgy gondolom, bármilyen döntés is szülessék, ez újabb vitákat fog kiváltani. Mi magunk azért javasoljuk a 13. § c) pontjának és az 50. §-nak az eltörlését, mert így az önkormányzatok kapnak döntési lehetőséget a kedvezmények és mentességek helyi körülményekhez igazodó, az érintettek, köztük a nagycsaládosok szociális körülményeit figyelembe vevő szabályozására. Vagyis nem arról van szó, hogy a kedvezmények és a mentességek megszűnnének, hanem a döntési jogosítványok kerülnének olyan helyre, ahol adottak a differenciáláshoz szükséges információk.
Ez annál is inkább szükséges, mert jelenleg olyanok is élvezik a kedvezményt, akik nem biztos, hogy szociális és vagyoni helyzetük következtében a támogatandók körébe tartoznának. Az igenlő vagy a nemleges szavazatok leadásakor, kérem, vegyék figyelembe azt is, hogy a jelenleg hatályos rendelkezések megtartása következtében az építményadó 2010-ig, a korábbi házadómentességek lejártáig nem tudja teljes körűen betölteni funkcióját.
Végső szavazás előtt újólag ajánlom a tisztelt Háznak a Kormány által beterjesztett törvényjavaslat elfogadását, a benyújtott képviselői indítványok közül azon javaslatok támogatását, amelyek célunkkal egyezően mérséklik az önkormányzatokat indokolatlanul korlátozó jogi előírásokat, segítik a helyi adó gazdasági szerepének felértékelését, javítják a törvény alkalmazási feltéteit, s mindemellett és elsősorban, figyelemmel vannak az adóalanyok érdekeire is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Határozathozatal
