BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Végtelenül megtisztelő számomra, hogy először kormánypártiként szólalhatok meg ebben a Házban. (Zaj, derültség, közbeszólások: nyugalom!) Meg vagyok róla győződve, hogy semmiféle sanda célzatosság az elnöki kategorizálásban nem volt.
Tisztelt Ház! Nem véletlen az, hogy az 1993. évi költségvetési törvényjavaslat és a benyújtott adótörvénymódosítások körében az általános forgalmi adóról szóló új törvényjavaslat váltja ki a legnagyobb érdeklődést és a legnagyobb vitát. Nem azért, mint hogyha a benyújtott csomag legjelentősebb gazdaságpolitikai tartalmú tényezőjét pont ez a törvény alkotná, hiszen szilárd meggyőződésem, hogy az államháztartás összesen bevallott több mint 225 milliárdos hiánya gazdaságpolitikai szempontból és makrogazdasági hatásait tekintve lényegesen nagyobb, mint az általános forgalmi adórendszer reformjának a javaslata.
Ám, amíg az utóbbi csak közvetetten és hoszszabb távon fejti ki hatását – gazdaságra és társadalomra egyaránt –, aközben kétségtelen, hogy a beterjesztett általánosforgalmiadó-törvényjavaslat hatásait a gazdaság is és a társadalom tagjai is közvetlenül és rövid távon már 1993-ban érzékelik.
Éppen ezért azt hiszem, hogy borzasztó nehéz, hogyha kizárólag szakmai, kizárólag költségvetés-politikai vagy kizárólag adópolitikai megközelítésben próbálunk meg véleményt alkotni a beterjesztett törvényjavaslatról. Ez az a pont, ahol – bármennyire racionálisak szeretnénk is maradni – egész egyszerűen megengedhetetlen, hogy ne kerüljön legalább egyenrangú mérlegelés tárgyává a társadalmi hatás 1993-ban.
(18.30)
Azért, hogy a végkövetkeztetést meg lehessen alapozni, szeretnék tételesen foglalkozni azokkal az érvekkel, amelyek az előterjesztés tanúsága és a miniszteri expozé szerint indokolják a beterjesztett törvényjavaslat elfogadását.
Az első érv, hogy az általános forgalmi adóból származó bevételek a fogyasztási szerkezet átalakulása nyomán az elmúlt két esztendőben folyamatosan csökkentek. Igaz, tisztelt Ház! Csakhogy ez nem azért van, mert az általános forgalmi adó kulcsai alacsonyak lennének, hanem azért van, mert a végső fogyasztás szerkezete törvényszerűen követi a csökkenő életszínvonalat. Gondolják csak végig: azoknak a cikkeknek a fogyasztása csökken kevésbé, amelyek nem pótolhatók, amelyeknek nincs kiváltó, komplementer hatása, tehát az élelmiszereké, illetve az alapvető szolgáltatásoké, a közüzemi díjaké. Miután ezek tartoznak a jelenlegi, úgynevezett kedvezményes nullakulcsba, természetes, hogy ezek részarányának növekedése nem jelenik meg a költségvetésben. A 25%-os normálkulcs alá tartozó termékeknek a fogyasztása csökkenő fogyasztás, csökkenő életszínvonal mellett természetesen csökken, így az ezekből származó adók is csökkennek.
Az első következtetés tehát adódik: éppen a fogyasztás és az életszínvonal-csökkenés az, ami a költségvetés általános forgalmi adóból származó bevételeinek csökkenését okozza. A hiba, vagy ha úgy tetszik, a költségvetési bevételek csökkenése mögött meghúzódó eredendő ok nem az általános forgalmi adó mértékeiben keresendő.
A második tétel így hangzik: Rendkívül torz a magyar költségvetésben az általános forgalmi adó és a fogyasztási adók aránya. Igaz, vitathatatlan. Az ok azonban itt is más. A fogyasztási adók rendkívül magas aránya miatt kétségkívül az általános forgalmi adó részesedése kicsi. Ha egyébként a kettőt együttesen nézzük, tehát a végső fogyasztást terhelő adókat, azaz az általános forgalmi adót és a fogyasztási adót együttesen, akkor ez 1992-ben a csökkenő bevételek mellett 40%, a tervezett '93-as költségvetésben a költségvetési bevételek között 45%-os részarányt tesz ki. Ez már közelít azokhoz az egészen más gazdasági körülmények között, más struktúrában kialakult, úgynevezett nyugat-európai költségvetési bevételi struktúrákhoz, ahol a végső fogyasztást terhelő adóknak az aránya általában 50 és 60% között mozog. Aligha lehet tehát azt mondani, hogy a fogyasztási adó és az általános forgalmi adó egymáshoz viszonyított aránya miatt kell lépni az általános forgalmi adóban 1993-ban.
Kétségtelen, hogy a költségvetés bevételi előirányzatainak stabilitása a gazdaság recessziója miatt megingott. Ez egy pillanatig sem kétséges.
Az is kétségtelen, hogy a végső fogyasztás bizonyos határok között tovább nem csökkenhet, tehát a legbiztonságosabb bevételi forrást, erőforrást a végső fogyasztást terhelő adók, így az általános forgalmi adó jelenti.
Ebből a logikából az következik, hogy a szakmai érvek közül a konkrét 1993-as javaslatból egyetlen állja meg a helyét, ez pedig a költségvetés bevételi szükségleteinek kényszere és az ehhez történő jövedelemcentralizációs program. Ez vitathatatlan. Egy pillanatig sem kétséges.
Nézzük a további érveket. A további érvek úgy szólnak, hogy egy korszerű adószerkezetben, amely megfelel a gazdaság szükségleteinek makrogazdasági hatásait és konjunktúratámogató elemeit tekintve, és egyidejűleg szolgálja a költségvetési bevételek stabilizálását, a végső fogyasztást terhelő adók nagyobb részaránya felel meg. Ez is természetesen igaz.
Ez azonban – mélyen egyetértek Kuncze Gáborral – azt a második lépést feltételezi, hogy ennek fejében a profitot, illetve a jövedelmeket terhelő adók csökkennek. 1993-ban erre nincs lehetőség, a javaslat ezzel a lehetőséggel nem él.
A második dolog: harmonizálni Nyugat-Európa adórendszereihez, és ugye, most már konkrétan elhangzott a szomszédos Ausztriával történő összevetésünk.
Hogyha a pénzügyi rendszer analógiáját vagy harmonizálását tekintjük, továbbá a kialakult árarányok egymáshoz történő közelítését, akkor ez a logika helytálló, akkor a lépés kétségkívül szükséges. Ámde két dolgot ne feledjenek el! Egyfelől lényegesen kisebb a célul kitűzött közösség, illetve Ausztria adórendszerében a két kulcs közötti sáv, mint a javasolt 8 és 25% közötti sáv, másfelől azt gondolom, senki nem lehet olyan optimista, hogy azt higgye, hogy 1993 vagy '94 táján mi az integráció részeseivé válhatunk. Hogyha tehát azt tekintjük fő célnak, hogy közelítsünk ehhez a szabályrendszerhez, mértékeihez és arányaihoz, akkor még lenne időnk, nem kellene feltétlenül 1993-ban lépni.
Nem vitatható – tisztelt Ház – hogy szakmailag a nettó többfázisú forgalmi adó a legjobb adónem. Nem véletlen, hogy a korszerű magyar adórendszer megalapozásánál éppen ezt választottuk. Az sem vitatható, hogy a jelenlegi háromkulcsos rendszer helyett célszerű áttérni fokozatosan egy kétkulcsos rendszerre, sőt kimondom – tisztelt Ház –, ha igazán modern adórendszert akarunk, akkor hosszú távon nem kétkulcsos forgalmi adóval, hanem egykulcsos forgalmi adóval kell majd valamikor számolni, ami valahol a 12 és 15% között helyezkedhet el.
Azzal egyetértek, hogy a jelenlegi és jövőbeni viszonyok – belátható jövőbeni viszonyok – között egy 10, 20%-os normatív, illetve kedvezményes adókulcs képzelhető el az általános forgalmi adóban. Ámde jövőre még 25%-os normatív kulcs megtartása mellett 8%-os kedvezményes kulccsal számol a Kormány. Ha ez ebben a lépcsőben következik be – tisztelt Ház –, az államháztartás, a költségvetés esélyeit és a magyar gazdaság növekedési lehetőségeit tekintve és ismerve nagyon világosan tudnunk kell, hogy egyszer s mindenkorra – ez egy belátható időt jelent – bebetonozzuk a 25%-os normatív kulcsot. Nem lesz meg az ellentéte belátható időn belül a 25%-os kulcs mérséklésének. Ha most így a Parlament elfogadja ezt az általános forgalmi adóról szóló törvényt, akkor hosszú távon 25% marad a normatív kulcs, és majd valamikor a 8%-ot még emelni fogja vagy ez, vagy a következő Parlament 10 vagy 12%-ra. De a költségvetés soha nem engedheti meg magának, hogy a 25%-ból visszalépjen. Ennek az esélyét és a feltételeit csak a jelenlegi 0%-os kulcsnak a megszüntetése és emelése teremthetné meg.
Mindent összevetve – tisztelt Ház –, ha valamennyi szakmai érvet végignézzük, akkor tényleg nem marad más hátra, mint a költségvetés bevételeinek '93-as biztosítása. Önmagában véve ez is lehet elégséges érv. Ezt is elfogadom. Különösen akkor, hogyha e lépés nélkül nem kínálkozna más alternatíva arra, hogy a tervezett keretek között lehessen tartani az államháztartás, illetve a költségvetés jövő esztendei hiányát. Hiszen a hiányt valóban nem lenne szabad tovább növelni. Van más alternatíva is – tisztelt Ház –, s a következőkben erről az alternatíváról szeretnék szólni.
Nem megyek bele azokba a részletekbe, itt is csak utalok Kuncze Gáborra, aki a lakásépítést terhelő általános forgalmi adó ügyéről szólt. Egyetértve vele, nem ragozom tovább, legfeljebb egy mellékmondatot tennék hozzá. Nem nagyon értem, hogy ilyen körülmények között a költségvetés miért vállalkozik például arra, hogy a kedvezményes lakáshitelek 15%-os kamatát jövőre 12%-ra csökkentse, és ott belépjen egy nagyobb állami támogatásával, miközben ezen a területen a lakásépítést terhelő általános forgalmi adó visszaigénylését meg akarja szüntetni.
A kérdés az, hogy milyen megoldás kínálkozik 1993-ra. Azt az alapcélkitűzést, hogy az általános forgalmi adóban a fejlődés irányába lépjünk, nem lenne célszerű elvetni. Azok nélkül a bénító vagy pusztító hatások nélkül, amelyekkel a jelenlegi tervezet elfogadása járna.
A két kulcs első lépésben megközelíthető úgy, hogyha a közbülső 15%-os kulcsot irtjuk ki a rendszerből. Ez túlságosan nagy bevételi többlettel nem jár, még abban az esetben is, hogyha a 15%-os kulcshoz tartozó termékkört, ahova túlnyomó többségében a személyi és ipari szolgáltatások tartoznak, valamint az idegenforgalmi szolgáltatások: ha ezek kivétel nélkül a 25%-os kulcs alá kerülnek, ez körülbelül 6 milliárd forinttal növelheti 1993-ban a költségvetés bevételeit.
Ez nagyjából szinkronban van azzal a tervezettel, amelyet a Kormány előterjesztett, egy kivétellel, ez az idegenforgalmi szolgáltatásoknak az ügye. Ott ugye a 15-ből 8%-ra akarnak visszalépni. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben ha nem is jó ennek a szolgáltatásnak az árnövekedése, de más lépések ellentételezéseként még mindig inkább elviselhető.
(18.40)
Célszerű lenne megtartani – hangsúlyozom: átmeneti jelleggel – a 0 és 25%-os kulcsot, azaz úgy áttérni első lépcsőben a két kulcsra, hogy maradjon meg a 0%-os kör és maradjon a 25%-os kör a 15% megszüntetésével.
Ez – a Kormány által benyújtott számításokat figyelembe véve – nettóban körülbelül 45 milliárddal terhelné a költségvetést. Számításaink szerint a 45 milliárdból 10 milliárd más bevételi források feltárásával megalapozható, 35 milliárdot pedig a költségvetés kiadási oldalán célszerű megtalálni és megkeresni. Erre vonatkozólag a költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott csomagtervünk részletesen is tartalmazza a javaslatokat.
Most a részletekre azért nem térek ki, mert azt gondolom, nem lenne célszerű a Parlamentet most a költségvetés kiadási tételeinek felülvizsgálatával terhelni. Módunk lesz ezt részletesen elmondani a költségvetési törvényről szóló részletes vitában.
A dolog lényege: anélkül, hogy az alapvető konstrukción, a költségvetés kiadási szerkezetén változtatnánk, van mód 35 milliárd körüli nagyságrend megtakarítására – néhány politikai tartalmú döntést természetesen ehhez a kormánykoalíciónak meg kellene hoznia –, és van mód a hiányzó 10 milliárdnak a pótlására a költségvetés bevételi oldalán is.
Így első lépcsőben, 1993-ban 0 és 25%-kal lenne folytatható az általános forgalmiadó-rendszer korszerűsítése. Kétfajta érv szokott elhangzani ennek cáfolatára.
Az első érv, hogy függőben hagyja a rendszer átalakítását, és miután 1994 az a választások éve, nyilvánvaló, hogy a választások évében a kormánykoalíció egy további, bármely időpontban végrehajtott népszerűtlen lépést nem fog vállalni. Ezt belátom. Azt gondolom azonban, hogy ez kormányzati taktikai kérdés, ez nem feltétlenül az a szempont, amit a Parlamentnek a törvényhozásnál figyelembe kell vennie, noha belátom, hogy lehetnek ilyen mozgatórugók.
A második szempont, ami ellenzéki részről szokott időnként elhangzani, és meg kell mondanom: hallatlanul meggyőző számomra, örvendetes és elismerésre méltó, hogy a költségvetési vitában a FIDESZ és most, ennek az adótörvénynek a vitájában az SZDSZ is – az eddigi véleményétől eltérően – belátta, hogy a társadalmi hatásai miatt 1993-ra ezt a lépést nem lehet vállalni. Ugyanis a második érv úgy szokott szólni: hadd tegye meg ezt a népszerűtlen lépést ez a Kormány, a következő Kormánynak maradjon minél kevesebb. Ez is egyfajta magatartás. Jó, hogy ez az érv nem jött elő.
És végül szokott még egy érv lenni, hogy nevezetesen a költségvetés kiadási oldalának felülvizsgálata nem hozhat olyan eredményt, amely tartósan garantálná ennek a nagyon kényes egyensúlynak a biztosítását. Én azt gondolom, tisztelt Ház, hogy hozhat.
Még két összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet. Ha az általános forgalmi adóban a kétkulcsos rendszer bevezetésre kerül az összes hatásával együtt, akkor indokolhatatlan, hogy más területeken a személyi jövedelemadóban elmaradjon a valorizálás, és indokolhatatlan, hogy a fogyasztási adóban újabb 10-15%-os emelés következzék be. Nem lehet valamennyi adónemnél együttesen olyan növeléseket végrehajtani, amelyek nincsenek tekintettel se gazdaságra, se társadalomra, se rétegekre, se szociálpolitikára, se végső fogyasztásra. Ez egyszerűen tarthatatlan. Arról már nem is beszélve, hogyha most egy időben akarunk… és pont egy ilyen kiélezett, kritikus időszakban, mint amilyen 1993, gazdaságilag tudjuk, hogy az, én meg vagyok róla győződve, hogy szociálisan sem lesz könnyű esztendő. Nem beszélek itt politikai feszültségekről, nem osztom a pénzügyminiszteri expozénak azt a nagyon, hogy is mondjam csak, nagyvonalú optimizmusát, amely olyan könynyedén intézi el a társadalomnak az úgynevezett tűrőképességét. Nem lehet ajánlani, hogy ezzel a tűrőképességgel kockázatos játékot folytasson bárki. Körülbelül ott tartunk, ha ezeket a lépéseket és hatásaikat összegezve látjuk megjelenni, akkor ezek bizony kockára tehetik ezt a tűrőképességet.
Visszatérve: ha tehát abból indulunk ki, mindenféleképp akarunk egy korszerű adórendszert csinálni, ami nem vitatható, és ami kétségkívül előttünk álló feladat, akkor talán elő kellene venni egy szélsőségesen polarizálódó vagyoni és jövedelmi viszonyok között lévő országban – mondjuk – a vagyonadónak a gondolatát. Annak a vagyonadónak a gondolatát, amely hiányzik a magyar adórendszerből. És egy olyan vagyonadóét, amely egyébiránt is egy lassan latin-amerikai modell felé tendáló országban minden bizonnyal elkerülhetetlen.
Nem elsősorban a kétkulcsos ÁFA-val kellene tehát 1993-at megalapozni.
Mindent összevetve, tisztelt Ház, konkrét javaslatunk az, hogy az első lépcsőt tegyük meg: 0 és 25%-os kulcs kerüljön ki. Az ellentételezésben 10 milliárdért a bevételeket növeljük, 35 milliárddal csökkentsük a kiadásokat, amelyekre a részletes javaslatunkat a költségvetési törvényjavaslathoz nyújtjuk be. Csak ilyen esetben tudjuk támogatni a módosított törvényjavaslatot – ezt a törvényjavaslatot természetesen nem –, és csak ilyen esetben tudjuk támogatni – egyéb módosítások mellett – a személyi jövedelemadóról és a fogyasztási adóról szóló törvényjavaslatokat is. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
