DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ) Igen tisztelt Elnök Urak! Olyan kellemes pillanatban kezdhetem el a részletes vitában elhangzó felszólalásomat, amikor egyszerre két elnök is helyet foglal vagy áll a pulpituson. Nem hiszem, hogy a parlament évkönyvébe fognak bevonulni azok a hihetetlen lángoló hangvételű felszólalások, amelyek mérhetetlen nagy érzelmi aláfestéssel próbálják elmondani, próbálnak érvelni, argumentálni egyes módosító indítványok mellett vagy bizonyos módosító indítványok ellen.
Próbálnak különböző indokokat felsorolni arra, hogy maga az egész költségvetéssel kapcsolatban milyen kritikai vagy ne adj' Isten támogató észrevételei vannak bizonyos képviselőcsoportoknak, és viszont: egyes ágazatokat tekintve, ki milyen súlyos problémákat lát. Mégis azt gondolom, hogy ha nem is az örökkévalóságnak, de hát talán a jegyzőkönyveknek vagy valamifajta relatív nyilvánosságnak mégis fontos elmondani azt, hogy mik motiválták azokat a módosító indítványokat, amelyeket a FIDESZ parlamenti frakciója az önkormányzatokat illetően benyújtott a jövő évi költségvetési törvény tervezetével kapcsolatban.
Én azokat a belügyminiszter úr által szóvirágoknak titulált érveket nem szeretném megismételni, amelyek szerintem korántsem szóvirágok, hanem a véres valóságot takarják, amiket a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási törvényjavaslatával kapcsolatban már volt szerencsém alig két nappal ezelőtt elmondani itt, a Parlamentben.
Itt valóban konkrét, az általa az akkori szavaiból hiányolt, kézzelfogható érveket és indokokat szeretnék elmondani, ami szerintünk nélkülözhetetlenné tette volna – nem kis rezignáltsággal mondom a "volna" kifejezést, hisz nem vagyunk még a végszavazásnál, de teljesen reménytelennek látom azt, hogy bármi módon kedvezőbben alakuljanak az önkormányzatok pozíciói a költségvetési törvényjavaslathoz képest. Sőt, mi több, ha minden igaz, akkor az amúgy is iszonyatosan szűkös költségvetési törvényjavaslatban még plusz megszorító intézkedések fognak érvényesülni az önkormányzatokkal kapcsolatban.
Szóval, mik ezek az érvek? Én azt gondolom, hogy azon az alapvető szemponton vagy azon az alapvető megállapításon nem is igen lehet vitatkozni, hogy egy modern társadalomban a központi és a helyi intézmények működésének társadalmi hasznossága között különbséget tenni nem lehet. Nem lehet semmiképpen sem szembeállítani egymással semelyik központi intézményt vagy a központi intézmények egészének működési hasznosságát a helyi intézmények egészének működési hasznosságával.
Ehhez képest azonban az 1993-as költségvetési törvényjavaslatban a központi intézmények működési kiadásai mintegy 16%-kal növekednek. Ezzel szemben a helyi önkormányzatok vagy a helyi intézmények működési kiadásainak a növekedése alig 8-9%-os. Mindez azt jelenti, hogy teljesen világos: legkedvezőbb esetben is magasabb lesz a jövő évben az infláció, mint a központi intézményeknek a működési keretnövekedése, tehát a központi intézmények pozíciói sem javulnak, hanem romlanak. Ehhez képest még súlyosabb a helyi intézmények pozícióromlása.
Történik mindez akkor, amikor 1993-ban nyilvánvalóan felborul az a feladatforrás-arány, ami '91-'92-ben kialakult az önkormányzatok esetében. Ez a '91-'92-ben kialakult feladatforrás-arány sem volt kedvező az önkormányzatok számára. Senki nem állította, hogy az önkormányzatok számára rendelkezésre álló források nagyjában és egészében megfelelő színvonalon tették volna lehetővé, hogy ellássák azokat a feladataikat az önkormányzatok, amelyeket kötelező módon törvények számukra megállapítottak.
'93-ban azonban még az a furcsa helyzet is áll elő, hogy amikor a forrásoldalon a központi intézményekhez képest is fokozottabbak és súlyosabbak a megszorító intézkedések, akkor az önkormányzatok olyan új feladatokat kapnak – például a szociális ellátások, szociális igazgatás területén –, amely feladatok nagyon jól kézzelfogható, nagyon jól számon kérhető feladatok a polgárok széles rétegei által.
Nem fog előállni más helyzet, minthogy az önkormányzatok 1993-ban az elé a feladat elé állnak, hogy az ő tevékenységükön nagyon jól számon kérhető új feladatokat fognak kapni, amely feladatok teljesítését teljes joggal és megalapozottsággal fogják elvárni a településen lakó polgárok akkor, mikor az új feladatok nélkül is sokkal nehezebb forrás- és anyagi körülmények között kéne teljesíteniük a korábban már számukra előírt feladatokat, nem beszélve arról: kevesebb pénzből sokkal több dolgot kellene megcsinálniuk, hogy rettentően profán egyszerűséggel fogalmazzak.
Mindebből a helyzetből kiindulva nyújtott be a FIDESZ parlamenti frakciója egy olyan módosítójavaslat-csomagot, ami nem vállalkozott többre, mintsem arra, hogy – nevezzük bármilyen előjelűnek – a helyi intézmények pozícióromlását vagy pozíciójavulását is ugyanolyan szintre hozza, mint amennyi a központi intézmények esetén benne van a költségvetési törvényjavaslatban.
Tehát az a körülbelül 26-30 milliárd forint pluszbevétel, amit mi a költségvetés szempontjából plusztámogatásként javasoltunk volna elfogadtatni, az pusztán csak azt jelenti, hogy a helyi intézmények működési kiadásai is 1993 évben ugyanúgy 16%-kal nőhetnek, mint ahogy a központi intézmények működési kiadásai – mint ahogy említettem – ebben a mértékben nőnek.
Nincs tehát arról szó, hogy bármi értelemben diszkrimináció – ne adj' Isten – pozitív diszkrimináció közel sem szenvedő alanyai lettek volna az önkormányzatok. Pusztán csak arról lett volna szó – mondom még egyszer, hisz azért elég realista vagyok a hétfői vagy keddi szavazásokkal kapcsolatban –, hogy a központi önkormányzatok nem kerülnek abba a helyzetbe, hogy '93-ban gyakorlatilag nincs más esélyük, mint hogy elég masszívan lejáratódjanak a választópolgáraik előtt, és nem fognak tudni eleget tenni ezeknek a feladataiknak. Most ehhez képest, amikor persze a módosító indítványaink megfogalmazásakor sem gondoltuk azt, hogy dalra fakadnak majd a Pénzügyminisztérium igen tisztelt munkatársai és politikai vezetése, amikor meglátják ezeket a módosító indítványokat, és hihetetlen nagy örömérzés önti el egész testüket, hogy végre tudják, hogy hova tegyenek 30 milliárd forintot, milyen pluszkiadásokat lehet még eszközölni. Azonban azt álmunkban sem reméltük volna, hogy az amúgy is szerintünk, nem szeretem persze, hogyha ilyen erős emocionális tartalommal bíró szavakat használnak ilyen nagyon praktikus dolgokkal kapcsolatban, mint a költségvetés, de elég tragikusnak tekinthető helyzethez képest még a költségvetési törvény benyújtása és a költségvetési törvény végszavazása között a kormány javaslata alapján módosulás történik. Márpedig ez a helyzet áll elő, mert itt abban az össznépi örömáradatban, ami elöntötte a Parlamentet a Kormány és az Érdekegyeztető Tanács megállapodása kapcsán, amit mi magunk is üdvözöltünk – és ezt Varga Mihály képviselőtársam el is mondta –, bár ugyan egy-két felhőcske beárnyékolta ezt a megállapodást, például az, hogy miért ilyen későn kellett ezt megtenni, de azt gondolom, hogy ennek az értékelése nem ide tartozik. Ebben a megállapodásban a megállapodásban részt vevő felek nagyon nagyvonalúan azt mondták – legalábbis a Kormányon kívül a megállapodásban részt vevő felek –, hogy nekik nem feladatuk megtalálni annak a 30-35-40 milliárd forintnak a költségvetési fedezetét, amiről ez a megállapodás szól, tehát azokról a plusz juttatásokról vagy költségvetési kategóriájú kiadásoknak vagy támogatásoknak a fedezetét nem kell megtalálniuk. Természetesen a Kormány megtalálta, mert meg kellett találnia, hiszen a megállapodásnak ő volt az egyik aláírója, meg kellett találnia a fedezetet. Ezt a fedezetet ötmilliárd forint erejéig az önkormányzatok, de ebből vegyünk ki 2,5 milliárd forintot, mert lehet, hogy az nem közvetlenül az önkormányzatoknak a tervezetben leírt támogatása körében találta meg.
Tehát a helyzet nem az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy bármilyen módon, akár a kormánypárti oldalról benyújtott 3,5 milliárd forint összeggel gondolkodó plusztámogatást kaptak volna az önkormányzatok, nem az, ami az ellenzéki oldalon, jelesül a mi frakciónk által benyújtott módosítójavaslat-csomagban szerepelt, hogy 26-30 milliárd forintos plusztámogatásban – a tervezetthez képest plusztámogatásban – részesültek volna az önkormányzatok, aminek például a legfontosabb vagy legjelentősebb tétele a személyijövedelemadó-megosztásnak a valamilyen módon történő javítása – az önkormányzatok szempontjából történő javítása – legalább egy 40-45 vagy 46%-os megosztás az önkormányzatoknál maradó részt illetően.
(17.50)
Hanem az történt, hogy a Kormány az önkormányzatok amúgy is gyenge pozícióit gyengítette – Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodásában vállalt kiadásai fedezete megkeresése körében –, az önkormányzati részt is érintette. Az történt, hogy az a helyzet, amit álmunkban nem gondoltunk volna – hogy az az állapot még tovább romolhat, ami a költségvetési törvényjavaslat benyújtásaként előállt, ez a helyzet, ez az álmunkban is elképzelhetetlennek gondolt helyzet –, előállt: az önkormányzatok pozíciói. – hisz úgy gondolom, hogy ez a végszavazáskor is tükröződni fog, nagyon kicsik a reményeim, hogy ez ne így legyen – a törvényjavaslatban benyújtott öszszeghez képest is biztos, hogy 2,5 milliárd forinttal kevesebbet kapnak.
Ezzel kapcsolatban még egyszer – bár lehet, hogy nem illik egy Parlamentben ugyanazon a héten kétszer elmondani ugyanazt a gondolatot, de most kénytelen vagyok még egyszer megismételni: én azt gondolom, hogy nagyon sokan, itt, ebben a Házban is iszonyatosan nagy tévedésben vannak, méghozzá abban a tévedésben, amikor az önkormányzatok kifejezés alatt az önkormányzati testületeket, az önkormányzatok hivatalát, polgármestereket, magukat azokat a politikai intézményeket értik, amelyeket a polgárok megválasztanak. Az önkormányzatok – még egyszer mondom: amelyek a költségvetés egy bizonyos fejezetében különböző címek alatt pénzt kapnak, ezek az önkormányzatok – az egy településen lakó polgárok összességét jelentik.
Aki az önkormányzatoknak plusztámogatást akar adni – és igaz szívemből mondom, ez nem demagógia a részünkről vagy a részemről –, az az egy településen lakó polgárok közösségének kíván pluszforrásokat adni; még egyszer mondom: olyan pluszforrásokat, amivel csak annak az alapvető elvnek az érvényesülését állítja helyre egy módosító indítvány, hogy a központi intézmények és a helyi intézmények működési hasznossága között különbség nincsen. Tehát aki az önkormányzatokkal kapcsolatban megszorító intézkedéseket tesz, az nem képviselő-testületektől, nem intézményektől, nem személyektől, polgármesterektől von el forrást, hanem egy településen, az ország 3200 településén lakó 3200 személyi közösségtől, a választópolgárok egészétől von el – szerintünk indokolhatatlan mértékben – forrásokat.
Úgyhogy ehhez képest meg kell mondanom, hogy mindenfajta, a költségvetési törvény Parlamenten kívüli és Parlamenten belüli vitája során elmondott állításokkal szemben igenis, azok a képviselők, akik a költségvetési törvény végszavazása vagy részszavazása kapcsán az önkormányzatokat érintő résznél a mostani tervezetben vagy a tervezethez képest még plusz megszorításokat jelentő módosító indítványokat megszavazzák, azok nem tesznek mást, mint a polgárok széles rétegeit hozzák minden, a legszorosabban vett szakmai szempontból is indokolhatatlanul rossz helyzetbe.
Kérem, hogy ezt próbálják figyelembe venni. Nem gondoljuk azt, hogy 1993 lenne az az év, amikor az önkormányzat lehet a költségvetésnek egy olyan ágazata, ami általános fejlesztésnek vagy fejlődésnek indulhat, de az biztos, hogy ilyen – egészen elképesztő és minden szempontból indokolhatatlan – pozícióromlás nem következhet be 1993-ban.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Kis taps a bal oldalon.)
