RÁCSKAY JENŐ(SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Külügyminiszter Úr! A Népszabadság szeptember 15-i száma tudósítást közöl Jeszenszky Gézának a KDNP központjában tartott előadásáról. A tudósítás szerint a külügyminiszter annak a reményének adott hangot, hogy a köztársasági elnök izraeli útja során jól fogja viselni magát; értsd: tartja magát a külügyminiszter elvárásaihoz. Idézem: nagyon remélem, hogy az elnök úr izraeli előadásaiban és megnyilatkozásaiban az általam ismert és ellenjegyzésemmel ellátott szöveghez tartja magát – hangzik a külügyminiszter úr álláspontja.
Felmerült bennünk a következő, és ezért a következőket szeretnénk kérdezni.
1. Miniszter úr ismeri-e a köztársaság Alkotmányát? Kérjük, nevezze meg az Alkotmánynak azon helyeit, amelyekre álláspontját alapozta.
2. Véleménye szerint használ-e az ország tekintélyének, a közösen kialakítandó jó Magyarország-képnek, ha a külügyminiszter sértő módon nyilatkozik a köztársasági elnökről?
3. Ön szerint a nyugati demokráciákban előfordulhat-e, és milyen következményeket von maga után, ha a külügyminiszter az államfővel kapcsolatban súlyosan vét a politikai illem és jó modor íratlan szabályai ellen?
Várom válaszát. (Taps a bal oldalon.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.