G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Elérkezett újra a kritika s önkritika napja. Most elmondhatjuk, felpanaszolhatjuk, mennyi mulasztás, mennyi félrevezetés történt a közelmúltban. S holnap pedig, mintha mi sem történt volna, a Kormány tovább folytat mindent ugyanúgy, mint eddig.
Ebből is látható, hogy a valódi demokrácia fokmérője nem az, hogy szabadon beszélhetünk, ahogy a miniszterelnök úr többször hangsúlyozta, hisz a szabad véleménynyilvánítás minimális, alapvető emberi jog. Eddig is elmondhattuk véleményünket, legfeljebb nem kaptunk érte Munka Érdemrend arany fokozatot, csak az állásunkat veszítettük el. A szólásszabadság tekintetében nem sokat változott a helyzet, folytatódik a Kádár-rendszer. Ugyanis aki nem a hatpárti konszenzus alapján üti meg az ellenzéki, illetve kormánypárti hangot, hanem nemzeti oldalról kritizál, az csak alaposan cenzúrázva, s nagy küzdelmek árán kaphat valamilyen nyilvánosságot.
A Kormányt súlyos mulasztások terhelik négy döntő kérdésben: az oktatás, a vidéki Magyarország, a politikai struktúra és a népszuverenitás ügyében. A Csurka-gyónás erre a legnagyobb bizonyíték. Ugyanis megtudhattuk, hogy eddig hazudva mondtak igazat. A kormányra kerülés előtt a következő gondolatot találjuk az MDF programjában: Mindenki szülőföldjéhez, a tájhoz, a helyi közösséghez, családjához kötődik, ezek révén azonosul nemzetével, így találja meg helyét a világban. Az MDF ezért támogatja a helyi közösségek önkormányzatát, helyi hagyományok, szokások ápolását és fennmaradását.
Ezzel szemben mit tapasztalunk most? A pénzügyminiszter nyilatkozik a Magyar Hírlapban, hogy bezárnak majd iskolákat, minek annyi iskola? A kis falvaktól megvonják a kétmillió forintos támogatást. Az ötszáz lélekszám alatti települések iskolaépítési szándékát nem támogatják. Bezárnak a népművészeti kisszövetkezetek, a néptánccsoportokat nem támogatják. Az erkölcsi és vallási oktatás kérdésében a kultuszminiszter úr megilletődött a fiatal liberálisoktól. Pedig azt hinni, hogy nem az erkölcsök diadalmaskodnak az életben, tagadása volna a világrendszernek – figyelmeztetett bennünket 186l-ben Vajda János.
A miniszter urak duplájára emelték adómentes jövedelmüket az elmúlt évi nagy nyári csöndben, a pedagógusok kétezer forintos fizetésemelése körül pedig nagy hajcihőt csaptak. Az oktatás kérdése – bármilyen különösnek tűnik is – nagyon szorosan összefügg a szabadság s a népszuverenitás kérdésével. Ugyanis az internacionalista módszerekkel elbutított, tudástól megfosztott nemzet bármikor bárki kénye-kedve szerint szolgaságba dönthető. A hagyományt és a néphagyományra alapozott magas fokú nyugati fejlődés minden vívmányát kellene tanítani minden elemi iskolától az egyetemig úgy, hogy a hagyomány ne csak színt, hanem belső tartalmat is adjon.
Ebben a kérdésben a Kormány semmilyen döntő lépést nem tett. Többen azzal ütik el a problémát, hogy nincsenek szakképzett tanárok. A megoldás nagyon egyszerű: az egyetemeken, főiskolákon, tanítóképzőkben haladéktalanul be kellene indítani a népismeret szakot, hogy 4-8 év múlva korlátlan létszámban jöhessenek ki olyan tanítók, akik a népismeretet szerte az országban tanítanák. Ez irányban semmilyen lépés nem történt. Sőt, néprajz szakra is csak néhány embert vesznek föl, 4-500 túljelentkezővel szemben. Népismeret nélkül pedig nincs kibontakozás, csak kultúrgőg és előítélet.
Nevezhető-e nemzetinek az a Kormány, amelyik ezzel a kérdéssel nem is foglalkozik?
Azt a politikai boszorkánykonyhát, amit Antall József kormánya berendezett, amelyben felkopott a nemzet álla, többen zseniális politikának mondják. Nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen ma már az 1919-es komisszárgyilkost nemes egyszerűséggel csak dogmatikus teoretikusnak nevezik. Ilyen alapon a boszorkánykonyhás politikát is mondhatják zsenialitásnak. Jó, hogy nem teszik hozzá: figyeljék a kezünket, mert csalunk. Mert ha valaki körtét lop, azért le is lőhetik az embert. Ám ha a Kormány környezetében többen hűtlenül bánnak a nemzet vagyonával, hiába írja meg az Állami Számvevőszék, ezért az Antall-kormány környékén fizetésemelés jár.
De nézzünk szét kicsit alaposabban ebben a politikai boszorkánykonyhában. A rendszerváltozás elején többen megvádolták a nemzetet, hogy kiszolgálta a Kádár-rendszert és belenyugodott a helyzetébe. Ez egyáltalán nem igaz. Mert a Kádár-rendszert a Rákosi-időkben kontraszelektálódott elit szolgálta ki, míg a nemzet egy forradalma után az elmúlt 30 évben felőrölte az akarata ellenére uralkodó hatalmi gépezetet. A politikai hatalom tehetetlenné vált a békés néppel szemben, az emberek kezdték birtokukba venni a hazát, a kontraszelekció gépezete is bedöglött.
(11.20)
És ekkor az önműködő nemzet fölé felverték a lakitelki sátrat, majd kerekasztal köré ültek és azt ígérték, hogy ők majd elintézik nekünk azt, amit szeretnénk.
Hogy a nemzet nem alkudott meg és nem nyugodott bele a régi rendszerbe, azt a választások jól bizonyítják. Ugyanis a nép nemzeti, hangsúlyozott nemzeti politikára szavazott. S mi történt ezután, minden ígéret ellenére?
A Kormány nem a néppel szövetkezett, hanem – ahogy Balczó András mondta Lakitelken – összefeküdt volt hűbérurával: "Ha én elhiszem neked, amit te hazudsz, te is hidd el, amit én hazudok", így szövetségük megbonthatatlan. És miközben működik a liberálminimum alapján a paktum-nagykoalíció, melyben a fiatal liberálisok mandinerszerepet kaptak, . (Derültség a jobb oldalon.) a látszatkoalícióban a Kormány a keresztény pártot jelvénynek használja, de már ők is, érezvén a problémákat, belső ellenzéknek nevezik magukat.
A másik ellenzéki koalíciós partner kimenekült a koalícióból, az ultimátumokkal szétzilált Kisgazdapártot ugyanolyan helyzetbe juttatták, mint a Rákosi-időkben. Tehát kaptunk a nemzetinek indult mozgalomtól egy liberális kormányt, a Kormánynak van egy belső és egy elmenekült koalíciós partnere, egy liberális paktumszövetségese, és a fiatal demokraták egy adott jelre már jobban fasisztáznak, mint egykor Marosán György. (Zaj, derültség a jobb oldalon.)
És mindent elkövetnek, hogy amit ebben a politikai boszorkánykonyhában kifőztek, az ellenzékbe szorult nép egye meg. Ez lenne a zseniális politika? És ha a békés nép nem akarja mindezt lenyelni, akkor indulatokat, feszültségeket keltenek és gondoskodnak róla, hogy tendenciaként az menjen ki a világba, hogy hatalmukat minden áron megőrizhessék. Egykor széncsata volt, most médiaháborút rendeznek. Így aztán nem is csodálkozhatunk azon, hogy a Kormány a Parlamentet szolgájává alázta. Ebben a lehetetlen tempóban szinte már felőrölték a Parlamentet és az Országgyűlés már arra sem képes, hogy hivatásának eleget téve rossz politizálás címén a Kormány lemondását vagy átalakítását követelje.
Befagyasztották a politikai helyzetet, minden mozdulatlan. Antall József körül pedig – mentő ötletként – kádári kultuszt kezdenek kialakítani, hogy mi lenne velünk az ő politikai bölcsessége nélkül. Meg kell fordítanunk a kérdést. Mi lenne ezzel a Kormánnyal a nép politikai bölcsessége nélkül?
Hiába várjuk, hogy a Kormány költözzön el a Parlamentből. Olyan apróságokra sem figyelnek oda, hogy a Kormány tagja nem lehetne parlamenti képviselő, mert ez összeférhetetlen. A törvényhozó-végrehajtói hatalom szétválasztására emlékeztetnék a felvilágosodás gondolkodóinál.
Tovább folytatódik a mézesmadzag-politika. Aki ráharap, az bennfentes lehet a kontraszelektáltak gyülekezetében. Az MDF-programban még ezt olvastuk: az átalakulás árát az állami javak haszonélvezői fizessék meg. Ám az állami javak haszonélvezői további javak haszonélvezői lettek. A nép alól pedig kiütötték saját fundamentumát, a hazát. A több száz vidéki település túlélte, kibírta a Kádár-rendszert. Ezért cserébe, minden tiltakozás ellenére most akarják elvéreztetni őket? Ezért mondtam korábban itt, hogy amit Rákosi elkezdett, ha így megy tovább, az Antall-kormány fogja befejezni.
Csodálkoztak sokan, hogy a nép nem ünnepelt az orosz kivonulás után. De tisztázta-e a Kormány becsülettel a Nemzettel, hogy hányadán állunk a nemzeti szuverenitásunkkal a hadügy, a külügy, a pénzügy viszonylatában? Hogy függetlenek vagyunk-e valójában, avagy sem? Az ilyen helyzetre mondta Ady, hogy a Bach-rendszer jobb volt, mert akkor legalább tudtuk, ki az ellenségünk.
A nagy kérdés csak az, hogy ezzel a nemzetrontó politikával szemben a nép meghódíthatja-e a közeljövőben a demokratikus intézményeket? Hogy a mostani győztesek útjába állnak-e a népnek, a valódi, békés demokrácia határozott akaratának. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)
