KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
Mély alázattal jelentkeztem felszólalásra. (Derültség a jobb oldalon.) Mégpedig azért most, mert amit Békesi László úr elmondott a gazdaságpolitikáról, a kárpótlás kivételével szerepel az 1993–1994-es kormányzati gazdaságpolitika fő alapelvei között; a gazdaság élénkítése, további nem eladósodás és így tovább, és így tovább. Tehát az az együttműködés, amiről miniszterelnök úr is beszélt és az ellenzéki képviselők beszéltek, tökéletesen megvalósítható a kormány gazdaságpolitikai programja alapján.
Másodikként szeretnék kitérni néhány felszólalásra a gazdasággal kapcsolatban, bár Kádár Béla már ragyogóan vázolta a helyzetet, de mint a gazdasági kabinet elnöke, kénytelen vagyok hozzászólni.
Az első, amit szeretnék mondani, hogy a Kupa-terv nem létezik, csak Kupa-program van. Ez nekem nagyon rosszul hangzik, mert a program azt jelenti, hogy egy irányba haladunk, valamit meg akarunk valósítani, de nem kötelező előirányzatokkal és mutatókkal, mint a terv. Ez egy nagy felfogásbeli különbség.
Másik dolog, hogy van egy csúsztatás. A Kupa-program jóval a választások után jelent meg és nem a választások előtt. Én ugyan alaposan megnyertem vele a tokaji választást, de ez csak egy egyéni siker volt. Ez a Kormány cselekvési programja, ami a koalíció elgondolásaira épített.
Gazdaságról, stabilizációról, hogy elhibáztunk-e dolgokat? Nyilvánvalóan elhibáztunk. Szeretném mondani Békesi Lászlónak és másoknak is, hogy van persze utólag optimális megoldás, és van megvalósítható megoldás. Lehet, hogy a kormány hisztérikusan viselkedett a volt Szovjetunióval, de majdnem ránk esett az egész. Persze, hogy hisztérikusan viselkedtünk! (Szórványos taps, derültség.)
Második dolog, hogy én elvből nem szoktam hivatkozni arra, hogy milyen örökség van, se elődeimre, se előző kormányokra. Csak annyit szeretnék elmondani, hogy ez az örökség hosszú időszak alatt dolgozható le. Nyilvánvalóan az országnak az volt az érdeke egy ilyen összedőlő környezetben.
Két dologról nem tehetünk. Összeomlott a kommunizmus úgy, ahogy volt politikailag, gazdaságilag, és mi itt vagyunk ezen a földrajzi területen. Ez nem a Kormány hibája. Tehát ilyen külső feltételek mellett elsődlegesen az ország külső helyzetét kellett stabilizálnunk: megállítani az adósságnövekedést, helyreállítani a gazdasági kapcsolatokat, vagy folytatni azok helyreállítását, újakat keresni és így tovább. Ezek ismertek. De külpolitikai, külgazdasági függetlenség nélkül mit ér egy ország belül – szeretném megkérdezni. Nem egy önállóan, függetlenül cselekvő ország. Ezt megteremtettük. Belsőleg is stabilizálódtunk. Sok mindent mondhatnék inflációtól kezdve, kamatokon keresztül, tőkebeáramlásig, szerkezetátalakításig. Azért Európa legmodernebb autógyára éppen itt van, a Suzukit elkezdik gyártani. Tudom, hogy ez még nem elég, mert közben bomlik le a régi szerkezet, de valami történt, és nem tudatosan akarjuk, hanem piaci alapon ezt a szerkezetet átalakítani.
Külgazdaság… az nem volt egy jó dolog, hogy Tölgyessy úr azt mondta, a külgazdaság oké, és az összes többi nem. Ahogy Kádár Béla mondta, kérem, ezt itthon termelik meg, vállalkozók álltak erre rá, vállalkozók érték el, persze a Kormány segítségével anyagilag is, meg nemzetközi szerződés, piacszerzésben is. Rossz dolog, hogy így elkülönítjük, ez sikeres és nem itthon termelték, nem ő utazik, nem ő importál. Ez is egy sikeres dolog.
A recesszió és a válság szavakat rettentően utálom, mert mindkettő egy olyan közgazdasági állapotra utal, amikor egy normális gazdaság kerül váltásba. Gazdasági rendszerváltást csinálunk. Lehet ezt válságnak, recessziónak hívni, de ennek az ára a munkanélküliség, ami megmarad még egy ideig. Nem szabad becsapni az embereket, hiszen nem tudunk olyan gyorsan tőkét bevonni, nem tudunk olyan gyorsan átállni a dolgokra.
Elismerem, mindig elismerem, hogy az államháztartási törvény késésben van, bajok vannak az újraelosztással, de először a gazdaságot próbáltuk meg valahogy talpon tartani, átállítani, és nem lehetett egyszerre rázúdítani az emberekre azt, hogy munkanélküliekké válnak és közben még a családi pótlékot és a szociális rendszert is át kell alakítani. Kellett egy kis idő. Késésben vagyunk, elismerem. Be lehet hozni, együttműködéssel lehet, mert ezek a legsúlyosabb társadalmi kérdések.
De azért szeretném megjegyezni, hogy ebben az újraelosztásban 20% adósságszolgálat. Adósságszolgálat, a külsőt stabilizáltuk, most a belső államadósságot, ami 2 ezer milliárd forint, stabilizálni kell, valahonnan meg kell teremteni. Ez nem újraelosztás abban az értelemben, ahogy a tisztelt képviselők mondják.
A centralizációs hajlamról pedig csak annyit, hogy 150 milliárd forint adóbevételről mondtunk le két év alatt, részben a külkereskedelmi kapcsolatok liberalizálása, részben a bankrendszer stabilitása érdekében.
(13.30)
Ez megtermelt jövedelem, ami kinn maradt, tehát nem nagyon centralizáltunk.
Középosztály, adóterhek és így tovább: az első, amit szeretnék mondani, hogy azért néhány százezer vállalkozóval több van ma Magyarországon, mint amikor ez a Kormány elkezdte a működését. Lehet, hogy nem vállalkozás- vagy környezetbarát, de azért vállalkoznak az emberek ilyen nehéz feltételek mellett is, és kb. százezer társasággal működik több, mint két évvel ezelőtt, tehát azért vállalkoznak. Ebben van kényszer, van vagányság – bocsánat, hogy ezt a szót mondom –, bátorság, és van tudatos számítás is. Ez nyilvánvalóan a középosztálynak egy része lesz, mint azok a parasztok is, akik most földhöz jutnak, akár meg fogják művelni, akár bérletbe adják és így tovább.
Kétségtelen tény, hogy nagyon erős társadalmi polarizálódás megy végbe, de a Gazdaságkutató Intézet lakossági helyzettel foglalkozó felmérései szerint '92-ben úgy nézett ki az adóterhelés, hogy a magasabb jövedelműek adóterhelése nőtt, és az alacsonyabb jövedelműeké csökkent. Valami társadalmi igazságosságot tehát azért próbáltunk a középosztályra is érvényesíteni.
Elismerem, hogy az értelmiségnek vannak lecsúszó részei, a szakmunkásoknak is vannak természetesen ennél a váltásnál, át kell alakulnunk, és ne tessék azt mondani, hogy az oktatásban pedig nem csinálunk semmit. Most kezdtük el a kétezredik évig szóló felsőoktatási programot 6 milliárd forint nyitópénzzel. Elkezdtük. Ötezerrel nőtt a felsőoktatásban részt vevők száma. Szóval ezek ilyen kiragadott dolgok.
A késésekre és a bajokra: tegnap, amikor a '93-as költségvetési irányelvekről volt szó két ellenzéki vezérszónoktól is meghallhattam azt, hogy már az is baj, vagy az sem használ, hogyha növekszünk, mert mit számít az a másfél százalékos GDP, ha esetleg növekszünk jövőre. Mások azt mondják, hogy az eredmény, hogy egy mély visszaesésből fokozatosan jövünk fel, és most már stagnálunk. Azért tehát a lakosságnak nem szabad ezt mondani, hogy kérem a helyzet olyan, hogy nem használ semmi. Növekedhetünk, de maguk, ugyan kérem…, kész, végünk van! Nem. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.)
Az államnak nem használ abban az értelemben, hogy a növekedésből teljesen természetesen kevesebb jövedelemre tesz szert, mert decentralizáljuk a lakosság és a vállalkozók felé a jövedelmet.
Egyet, de ezt csak a stílus miatt. Én nem vagyok történész, bár rengeteget tanulok itt a Parlamentben is (Derültség.) de a gyökeres fordulat, drámai fordulat, kérem, ez Rákosi Mátyásnak volt a kedvenc szavajárása. És ha az ember ezt hallja, hogy gyökeres fordulat, akkor ez egy nagy kérdés, hogy gyökeres fordulaton azt értsük-e, hogy meg kell változtatni a gazdaságpolitika egészét, tehát nem jó a piacgazdasági modell, a szociális piacgazdasági modell nem jó, vagy mi az, hogy gyökeres fordulat?
Egyszerűen ezt szeretném tudni. Új újraelosz-tási rendszert akarunk megint bevezetni? (Dr. Tölgyessy Péterhez:) Parancsolsz? (Dr. Tölgyessy Péter: A Kupa-program valódi végrehajtása…) Meg fogjuk csinálni, az nagy baj lesz… (Hangos derültség.) mármint itt hátul.
Én tehát nem szeretem az ilyent. Nem lehet az embereket azzal belógatni, hogy gyökeresen megváltozik… Nem, kérem szépen, kiépülnek a tulajdonviszonyok, magántulajdon, szabályozás, és erre épül. Az állam persze szerepel, de nem tudom, milyen gyökeres fordulatot kéne itt végrehajtani.
Legvégül a Németh-kormányra való hivatkozás. Mondtam, hogy nem szoktam, de kérem, nem ez a modell, szeretném mondani. Nem ez a modell! A mai Magyarországnak nem ez a modellje, ami a Németh-kormány idején volt, sem társadalmi, sem gazdasági viszonylatban, de még kormányzási stílusban sem. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
S legvégül azt szeretném mondani, hogy én nagyon sokat tanultam ebből a mai napból, és biztos még sokat fogok tanulni, hiszen rengeteg idő van. Az egyik, amit tanultam, és amit éreztem, pl. Tardos Márton felszólalásából is, de Békesi Lászlóéból is, az, hogy a piacgazdaság intézményrendszerének a továbbépítésében, a nagy rendszerek átalakításában lehet egy szakmai, jó együttműködést kialakítani, parlamenti viták közepette, természetesen.
A második, azt hiszem, hogy a társadalom ezt várja el tőlünk, az a társadalom, amelyikről itt ma egyebet sem hallottam, hogy reményt vesztett, hitehagyott. Hogy mi népszerűtlenek vagyunk, az egy ügy. De kérem, ez a társadalom hajtotta végre és hajtja végre ezt az átalakulást. Ők hozzák a teljesítményeket. Ők takarékoskodnak. Ők jöttek rá, hogy értékpapírban kell tartani a pénzt és így tovább, és ők szenvednek a munkanélküliségtől, tehát erre mindig gondolnunk kell, hogy nem ez a patkó a magyar társadalom. A magyar társadalom az a 10 millió, tíz és fél millió – bocsánat – ember, aki ebben az átalakulásban így vagy úgy érdekelt, részt akar venni, s akinek ez a Parlament felelősséggel tartozik.
Köszönöm. (Taps.)
