KŐRÖSI IMRE, DR. (MDF)
KŐRÖSI IMRE, DR. (MDF)
KŐRÖSI IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy rövidesen bebizonyosodik, hogy az MDF-en belül nemcsak ideológiai vita, görögtűz és egyéb probléma vetődik föl, hanem ilyen, az Agrárpiaci Rendtartással kapcsolatos kérdéskörben talán egy szakmai vita is.
Eleve nem szeretem a minősítéseket, hogy ez most ellenzéki oldalról érkezett módosító javaslat, és kiemelek a vezérszónokok szavaiból egy-két gondolatot, és valahol tudom, hogy képviselőtársaim meg tudják védeni magukat, de nem tartom szerencsésnek.
Amikor az agrárpiaci rendtartási törvény beterjesztését vártam, valóban tudom azt – és több helyen hallottam –, hogy szinte minden kérdésre, amely fölvetődött a mezőgazdasági szférában, az volt a válasz, hogy várunk, az agrárpiac-rendtartási törvény majd megoldja. Kérem tisztelettel, ilyen túlzott várakozás valóban mintegy gerjesztett várakozás volt, s azt nagyon jól tudjuk, hogy viszont erre az Agrárpiaci Rendtartás egyszerűen nem alkalmas, nem is alkalmas az eszközrendszere. Az megint más kérdés, hogy ebben a körben az általános vitában egy jó pár kérdést föl kell vetni. Egyszerűen azt elemeznünk kell, hogy milyen viszonyok között születik meg ez a rendtartási törvénytervezet.
Elemeznem kell a belső piaci, a belső termelőhelyzetet, elemeznem kell azokat a protekcionista nemzetközi piaci feltételeket, amelyekbe minekünk – ennek az agrárágazatnak – a jövőben versenyképes termékkel kell megjelenni. Ez az a gond, baj, hogy nekem a jelenlegi szituációban nem egy támogatott mezőgazdaságom van – minden ellenkező híresztelés ellenére –, hanem egy önfelélő és a termelőeszközöket önmaga újra pótolni nem tudó és még a szűkített újratermelésre is alkalmatlan periódusba került a mezőgazdaságunk.
A végén azért majd azért egy pár szót erről is mondanék, mert azért nem vagyok olyan buta ember, hogy azt higgyem, hogy ez a Kormány a két éve vagy a két és fél éve alatt egy virágzó szocialista mezőgazdaságot tönkretett. Szóval azért ez a másik oldala, ami többször fölvetődik, de legalább olyan buta dolog, mint hogyha azt mondom, hogy az virágzott, ezt pedig szinte tudatosan tönkretette a Kormány.
Elemezni kell tehát egy ilyen nagy jogszabály megalkotásakor, hogy milyen körben hozom meg. Nyilvánvaló, hogy ebbe az elemzésbe azután beletartozik az is, hogy azt elemezzem, hogy ez a törvény ilyen törvény legyen, egy kerettörvény, amely mögött végrehajtási intézkedések folynak vagy folyamatosan fognak azokkal kiegészülni, vagy egy nagyon szigorú törvény, egy szabályozott törvény, vagy amely bizonyos keretek között nagyon konkrét, termékkörökre bocsájtott szabályozást hajt végre.
Én azt mondom egyébként, hogy lényegesen könnyebb helyzete volna az Agrárpiaci Rendtartás törvénytervezetének, amelyet én egyébként a piaci játékszabályok ismeretének és rögzítésének tartok sok minden mellett, és főleg elsődlegesen ennek, akkor hogyha ezt állami makroszinten eldöntöttük volna már az eredeti terveink szerint, hogy melyek azok a területek – makroszinten, állami szinten –, amelyekben olyan fontos az állam szerepe, hogy közvetlenül szabályoz; melyek azok, amelyek fontosak, de közvetve, és melyek azok, amelyekről állami szinten eldöntöm, hogy ezen kívül pedig érvényesüljön a szabad piac.
(18.40)
Ez egyébként a nagy elosztási rendszereknek a problémáját veti fel, amely mindig meg van ígérve, de végeredményben itt toldozgatunk-foldozgatunk – bocsánat, amit mondok – egy rosszul működő szocialista rendszert.
Ha ezt tudnánk, nyilvánvaló, az agrárpiac szabályozási rendszere is meghatározza azokat a termékköröket, amelyek stratégiai cikkek, amelyek a belső ellátást biztosítják, amelyek rendkívül jó módon eladhatók a nemzetközi kereskedelemben, ez stratégiai cikk. Erre feltétlen nagyon kemény állami beavatkozás és nagyon kemény szabályozás kell. Emellé kerülnek azok a termékek, amelyek közvetve még fontosak, bizonyos külső és belső tényezőktől védeni kell ezeket a termékeket, de már nem a közvetlen szabályozás keretében, és – ismételten mondom – ha már a nagy állami elosztási rendszer megvan, ennek analógiájára megmondom, hogy ezen kívül melyek azok a termékek, amelyeket teljes mértékben kiteszek a piaci lehetőségeknek.
Anélkül, hogy én nagy tsz-párti lennék vagy szövetkezeti mozgalompárti, egyetlen egyet tudomásul kell venni: az agrárpiac-rendtartási törvény megalkotásakor, sőt még egy jó pár éven keresztül – ha tetszik, ha nem – a szövetkezeti gazdálkodási formával együtt fogunk élni, amely majd természetesen a 100%-os nevesítés után folyamatosan – most már a tulajdonosok akaratából – tényleges tulajdonossá válik, de nehogy azt higgyük, hogy 1992. december 31-gyel lejár az átmeneti törvény, és itt már egy új szövetkezeti forma jött létre, kérem tisztelettel, ezzel még egy ideig együtt fogunk élni, ez egészen bizonyos – meggyőződésem.
Az viszont tény, ha ezt a környezetet elemzem, akkor nagyon szeretném, ha nem járna úgy a tisztelt Parlament és a tisztelt képviselőtársaim, mint kormánypárti képviselőtársaim ugyanúgy, mint a kárpótlási törvénnyel. Tudniillik e mellől a törvény mellől valami hiányzik.
Kérem, a kárpótlási törvényt úgy kellett volna meghozni csomagban, a szövetkezeti törvénnyel és a földtulajdon mozgását biztosító földtörvénnyel. Ez nem történt meg, elhúzódó szabályozás és egy folyamatosan kialakuló bizonytalanság jelentkezett, amely itt-ott azért tudatosan gerjesztett is volt. Ennek az agrárpiaci rendtartásnak igenis itt van a mellékpárja, a csodálatosan működő kamarai törvény, és ezt nem én találtam ki, hogy ezt közel együtt kellene beterjeszteni. Például 1992 júniusában a Kereszténydemokrata Párt és az MDF kereszténydemokrata köreinek kecskeméti találkozója ugyanezt a határozatot hozta meg – ez így egységes egész volna.
Ezek után akkor egy rövid elemzést: milyen viszonyban állunk most, hogy értékeljük az agrárágazatunk helyzetét. Én annak sem hiszek – kimondom –, hogy 2,7 milliárd dolláros exportunk van, minden csodálatos, mint ahogy annak sem hiszek, hogy teljes mértékben válságban van. Egy viszont nem tagadható, hogy nagyon komoly válságtünetek vannak, amelyet nem a téesz-elnökök értékeléséből vesz ki az ember, hanem kérem tisztelettel háromszázezer kistermelő azért hagyta abba, mert nem tudott belőle megélni. Az állatállomány drasztikus csökkenése szintén azért történt, mert nem lehetett belőle megélni – és itt a számosállattól kezdve lemehetünk egészen a naposcsibéig.
Amikor én azt mondom, hogy nincs válság, de közben zuhan egyértelműen az egyébként piacképes termékünk termelése, azért, mert a gazdálkodó – és itt nem a szocialista gazdálkodó típusú szövetkezetek, hanem az egyéni vállalkozó nem találja meg a számítását, akkor bizony el kell mondani, hogy valóban válságprobléma van.
És még valamit, amire az elején utaltam: kérem tisztelettel, azt mondjuk, hogy nincs különösebb gond, baj, de figyeljünk egy számra: 1992-ben az élelmiszergazdaság privatizációjából az összprivatizációs bevétel 55%-a került bevételre. Hát, bocsánatot kérek, 10 fillér nincs visszaáramoltatva a mezőgazdasági feldolgozó iparba. Ez az alapok tökéletes elvonása, és itt van a gond, baj. Most jutunk el olyan szintre – kicsit megkésve –, hogy legalább a privatizációs bevételekből valamit ennek az ágazatnak származtassunk vissza, és akkor eljutunk odáig: biztosít-e jövedelemgaranciát? Amit én állami eszközökkel közvetlenül szabályozok, és amit én stratégiai cikknek tekintek, arra valamilyen jövedelemgaranciát illik adni, mert akkor különben mi a fenének hozzuk meg ezt a törvényt? Hogyha a nagy szegmensben nem biztosítunk valamit, akkor az lesz, hogy a közvetlenül szabályozott termékeknél az oda nem rendelt eszközök miatt egyszerűen egy csökkenés áll, és közvetlenül szabályozzuk végén a nagy semmit. Hát ez nem megy, hogy azt a 30 milliárd forintot odarendeltem, amely egyébként egy nagyon szép szám. Én azt mondom, ha a Pénzügyminisztérium azt mondja, hogy ennyi jut, akkor ennyi jut. Ezt szándékosan mondom, mert ez egy költségvetési szemlélet, és hogyha azt nézném: indulhatna ez a mezőgazdaság nullbázisról, nem kellene ennek a mezőgazdaságnak 10 fillér támogatás se, csak ami a forgalmi adóból visszatérített, lényegesen magasabb, mint amennyit állami támogatásként viszszaszármaztatok. Tehát végeredményben ez a mezőgazdasági ágazat igenis önfenntartó, még jelen feltételek mellett is.
Egy csomó törvénnyel rendeztük már a tulajdonviszonyokat. Azt nagyon jól tudom, ismételt probléma az, hogy nem ez az egyetlen egy törvény, amelyik jövedelemgaranciát biztosít, de kérem tisztelettel, két és fél év alatt nem jutottunk el odáig, hogy a már földmagántulajdon szentségét hirdető törvények szellemében egyáltalán egy földhitelintézetet létrehozzunk, tudniillik a jelenlegi feltételek mellett a mezőgazdaságba beruházni nem lehet. Még mibe nem lehet? Jelenleg sem terhelhető a földem, márpedig piaci feltételek mellett különösebben nem kell bizonyítani, hogy a legnagyobb termelési értéket még terhelni sem tudom, mert nincs olyan, aki erre hitelt és hitelgaranciát ad, az rendkívül nagy probléma. Ha viszont ez a piaci feltétel helyreáll, egészen bizonyos, hogy már két szegmense, az agrárpiaci rendtartás eszközrendszerrel, szabályzó rendszerrel, valamint a hitelrendszerrel rendkívül sokat segítünk az agrárpiaci szereplőknek.
A rendtartási hivatalt Gaál Antal képviselőtársam elég szerényen megkritizálta. Én azt mondom, hogy erre egy fillért nem kell áldozni. Jelenleg is vannak a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában, a Pénzügyminisztériumban, az FM-ben ezekkel foglalkozó szakmunkatársak, egy szűkkörű agrárrendtartási hivatal létrehozása költségbővítés nélkül végrehajtható, kormányszervként jár el. Az pedig, hogy ezek után a Kormány a mezőgazdasági miniszter útján látja el az agrárpiaci rendtartás vagy rendtartási hivatalnak a felügyeletét, megmondom őszintén: magam is üdvözölném, de egyetlenegyre kell vigyázni, az ilyen bizottságosdi, és akkor én véleményezem, te véleményezed stb. – ez a felelősség elvonására alkalmas. Egyébként a rendtartási hivatalról nagyon könnyű – talán kellő információ hiányában – rosszakat mondani. Hozzáteszem, ez a Közös Piacon belül mint külön rendtartási hivatal, csodálatosan működik, és egy rendkívül protekcionista, hatalmas piacot jó, megfelelő hatásfokkal vezényel le, méghozzá iszonyatos érdekvédelem mellett, mert azt hiszem, a mezőgazdasági piacát a Közös Piac a legkeményebben védi.
Erre csak azt mondtuk a képviselőtársaimmal, hogy véleményünk szerint ezt az eszközrendszert nem szétforgácsolni kell, hanem pontosan egy kézbe és döntéshelyzetbe hozni.
Egy pár szó a terméktanácsokról. A terméktanácsok rendkívül fontos szereplői, akárhogy szerveződtek meg – ennek a piaci pályának. De – hát ha én cinikus akarnék lenne, amit mi: Parlament itt döntést hozunk és a rendtartási hivatal pedig betartat szabályokat, az igazi balhét, a kemény érdekütköztetéseket a terméktanácsokban fogják lefolytatni. Miért, kérem tisztelettel? Mert megmondom, hogy mennyi pénz van, milyen feltételek mellett kaphat csak, és egyszerűen kiadom a terméktanácsok szereplőinek, hogy 10 fillért nem fogtok addig kapni, ameddig akár önszabályozási, akár kvóta-szabályozási rendszerben meg nem egyeztek egymással.
(18.50)
Hát ennél izzasztóbb és – majdnem azt mondom, hogy – keményebb munkát, mint amit a terméktanácsok szereplői fognak ebben az agrárpiaci rendtartás szervezetében ellátni, komolyan mondom, senkinek nem fogom irigyelni a szerepét. Mert tudni kell, hogy mondjuk egy tojástanács elnökének a kis érdeke rendkívül elüt a többi tojástermelőétől. És nincs a rendtartási hivatalban pénz arra, mert nem adok tíz fillért se, hogy most van nekem egy nagyon jó "bóném", gyorsan adjatok már ebből a pénzből valamennyit. Nem, uraim, először megegyeztek a teljes termékkörben, annak teljes mennyiségében, és utána lehet támogatási rendszerért, a támogatási rendszer megnyitásáért folyamodni. Tehát mindenütt, minden egyes tájértekezleten, akárhol, ahol voltunk, vagy megbeszélésen a terméktanácsok önállóságot követeltek és valahol én voltam az az egyik képviselő, aki figyelmeztetett arra, hogy nagyszerű, hogy önállóságot követelnek, de tudják-e, hogy ezzel a saját konfliktusaikat a saját ágazaton belül ők fogják levezényelni, nem pedig az agrárrendtartási hivatal.
Kérem tisztelettel, a végére még egy fontos kérdés. Hogy működik ma az agrárpiac? Hát kérem valószínű, mindannyiunk által tudott, hogy az idén drága volt a káposzta, a karfiol meg a sárgarépa azért, mert tavaly nagyon olcsó volt. Egy páran termeltek, körülbelül egyéves ciklussal. De ezt mondhatnám a húságazatra is, hogy követi az eseményeket. Sehol egy normális piackutató felmérés, piackutatás nincs jelenleg, miután nem tudják, hogy mennyi termelő akar termelni. Miután a termelők viszont semmi információt nem kapnak, ezen az alapon nagyon sokan önellátásra rendezkedtek be. Ez viszont nem egy exportorientált ország, mert az agrárpiaci termékek területén azt kell venni, hogy hosszú távon exportoffenzívára alkalmas feltételeket kell megteremteni. Tehát valamilyen módon a termelőknek az utolsó községig lenn kell lenni a csáklyának, tudni kell, hogy éppenséggel hét hónap múlva százezer süldőt hol lehet eladni. Erre kell egy olyan információrendszer, amelyik alapjaitól egészen fölfelé és visszafelé érvényes.
Befejezésül annyit mondanék, nagyon nagy tisztelettel üdvözlöm ezt az agrárpiaci rendtartási tervezetet, valamint a földtörvény módosításának a tervezetét is. Ha még ráadásul jó hitelfeltételeket, egy úgynevezett agrárbankot, vagy vidéki bankját sikerül létrehozni, mindemellé ezt az eszközrendszert jól megalkotjuk, akkor '93-tól szabályozott piaci feltételek teremtődnek. Utána már a termelőn, a termeltetőn és a pályán részt vevő valamennyi szereplőn múlik, hogy ezek között a körülmények között hogy fog élni.
Azzal fejezném be valóban, és sértés nélkül mondom: én a válságot abban értékelem, hogy nagyon sok termelő elbizonytalanodott és nagyon sok termelő abbahagyta. Azonban nem vagyok annak a híve, hogy ezt a saját Kormányom nyakába varrjam. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen átalakulási folyamat áldozatokkal jár, és érdeksérelmek nélkül ezt nem lehet végrehajtani. De lényegesen kevesebb érdeksérelem történik meg, mint az első téeszesítésnél, amikor gyakorlatilag éhinséget sikerült elérni, vagy a második téeszesítésnél, amikor az úgynevezett munkaegységes téeszekkel padlóra küldtük az egész ágazatot. Én itt azt mondom, hogy ez a két és fél, három év a teljes körű szabályozás után megfelelő feltételeket teremt arra, hogy nyögve, nagyon nagy áldozatokkal; de egészen bizonyos, hogy ez lesz az a húzóágazat, amely a jövőben a leggyorsabban tud – pont a ciklus jellege és a parasztember magatartása miatt – talpra állni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
