ZSUPOS LAJOS, a gazdasági bizottság előadója:

Full text search

ZSUPOS LAJOS, a gazdasági bizottság előadója:
ZSUPOS LAJOS, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szóban forgó törvényjavaslatot a gazdasági bizottság megtárgyalta. A javaslathoz összesen 14 módosító és csatlakozó módosító indítvány érkezett.
A vita összegzését az alábbiakban tudnám elmondani. A módosítások irányát alapvetően három csoportba lehet sorolni. Ebből az első csoport az, amelyik a törvény hatályát szűkíteni kívánja. Ezek közül az egyik legjellemzőbb a Bakó Lajos által beterjesztett módosító javaslat, mely a mezőgazdasági termékek – közte a sertés, a kukorica és a búza – árát ki kívánja vonni a szabályozott minimáláras hatáskörből, mondván, hogy a tőzsdei piac ma már működik, és ezeket a műveleteket, ezt a funkciót voltaképpen a tőzsdének kell ellátni.
A másik csoport ezzel ellentétes, aki bővíteni kívánta a törvénynek a hatályát, és egyéb termékeket is be kívánt volna vonni a garantált árak hatáskörébe. Ezek közé tartozott Szalay Gábornak a módosító indítványa, aki az erőművi szeneket kívánta abba a körbe vonni, ahol garantált ár van. A módosító indítványnak voltaképpen az volt az indítéka, hogy ezen a területen nem alakulhat ki a piacgazdaság, nem működhet a verseny, és ebből következően az államnak kötelessége a minimáláraknak a kialakítása.
Az előterjesztő egyik javaslatot sem fogadta el. A szűkítéssel kapcsolatos Bakó-féle javaslatot azért utasította el, mert úgy gondolja, hogy a jelenlegi körülmények között a mezőgazdasági árak körül lévő, mezőgazdasági termékek körében lévő bizonytalan piaci feltételek nem tennének jót a további mezőgazdasági termelésnek, míg a bővítő jellegű Szalay-féle javaslatot azzal utasította el, hogy itt voltaképpen az történne, hogy az önköltséges ár révén olyan pénzkiadásokra kényszerülne a továbbiakban az állami költségvetés, ami nem kívánatos. Annak ellenére, hogy az előterjesztő ez utóbbi módosító javaslatot nem fogadta el, a gazdasági bizottság ezt a módosító javaslatot elfogadta.
További módosítások voltak még, amelyek voltaképpen a törvény hatályára, illetve a hatósági ármegállapítás jogkörének a telepítésére vonatkoztak, vagyis hogy ki jogosult ilyen vonatkozásban szerepelni. Itt már korábban a költségvetési bizottság megemlítette Pál Lászlónak a nevét. Ezenkívül Deutsch Tamás volt az, aki bizonyos jogköröket máshol kívánt szerepeltetni, máshova kívánt telepíteni, szemben az előterjesztésben foglaltakkal. A gazdasági bizottság ezeket a módosító indítványokat nem fogadta el.
További módosító indítványt fogadott még el a gazdasági bizottság, amit a költségvetési bizottság terjesztett elő, ami a törvény hatálybalépésére vonatkozott. Az eredeti február elsejei időpont helyett február 15-i hatállyal lép életbe a törvény.
Gyakorlatilag ezekben kívántam összegezni a gazdasági bizottságban lefolyt vitát, és a megtárgyalás eredményeképpen a gazdasági bizottság a tisztelt Háznak elfogadásra ajánlja a törvényt. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit