KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár:
KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár:
KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Egy országgyűlési határozati javaslatot terjesztett elő két képviselőtársunk. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban elmondjam a Kormány, a Külügyminisztérium néhány gondolatát, ezzel kapcsolatos véleményét.
Nagyon kényes és nagyon fontos dologról szól ez a javaslat, a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiáját érinti. Azokról van szó, akik életüket vesztették, több százezer ember, kínok között, szörnyű körülmények között, koncentrációs táborokban a II. világháború alatt.
Tehát egy olyan kérdés, amelyik joggal számít valamennyiünk együttérzésére, túl azon az obligát részvéten, ami szintén kijár ennek a kérdésnek, ami kijár az áldozatok emlékének.
Mégis azt kell mondanom, hogy ez a jóindulatú javaslat, amelyet képviselőtársaim megkaptak, számunkra bizonyos gondokat jelent. Annak idején a Német Szövetségi Köztársaság kormánya egy luxemburgi megállapodás alapján, egyéni kérelmekre egy meghatározott határidőig, meghatározott követelményeknek megfelelő előterjesztések esetén Nyugat-Európában folyósított kártérítést. Tudjuk jól, hogy nincs az a kártérítés, amelyik itt valóságos kárpótlást jelentene azért, ami elveszett, és ha valakik tudják, hogy mi veszett el, hát akkor mi magyarok igazán tudjuk! Mi tudjuk azt, hogy a magyar kultúrának mekkora érvágást jelentett annyi kitűnő embernek az elpusztulása. És itt különben sem szabad rangsorolni!
Tehát ez a megállapodás úgy szólt, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya a kelet-európai kárpótlásokat átengedte a Német Demokratikus Köztársaság kormányának és mi sem volt természetesebb, mint hogy ebből a kárpótlásból nem is lett semmi.
Németország egyesülése után ezen a téren bizonyára más a jogi helyzet, és nyilvánvaló, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya támogatólag viszonyul ezekhez az egyéni kérelmekhez.
Hangoztatnom kell azonban, hogy itt nem kormány és kormány, nem állam és állam közötti jogügyletről van szó, hanem egy olyan jogi helyzetről, amelynek Magyarország, a Magyar Köztársaság nem részese, nem résztvevője. Többet tenni az Országgyűlés, illetőleg a Kormány nem tud, mint hogy figyelembe veszi ezt a helyzetet, és minden kétoldalú megbeszélésen, ahol erre lehetőség van, támogatni fogja azt, hogy azok az egyének, akik megfelelnek a megállapodás előírásainak, érvényesíthessék ezeket a jogaikat.
Tehát tisztelettel azt kell mondanom, hogy bármilyen fontos kérdésről szól is ez az előterjesztés, és bármilyen jóindulat vezérli is, nem éri el a célját, mert olyan szervezeteket von bele ebbe a kérdésbe – az Országgyűlést, a Kormányt –, amelyek ebben a jogviszonyban nem játszanak szerepet; tehát nem éri el a javaslat a célját. De a benne rejlő figyelmeztetést – divatszót használok –, a benne rejlő üzenetet a Kormány természetesen megértette. (Taps.)
